„24 órás az anyaság is meg a rock and roll is”

Pásztor Anna kis családja

Pásztor Anna, az Anna and the Barbies együttes énekesnője 40 évesen szülte első gyermekét. Karrierje éppen ezzel egy időben kezdett felívelni, így a várva-várt siker az anyai örömökkel együtt érkezett. Kíváncsiak voltunk, hogy milyen egy rocker anyuka és babájának élete, és hogy milyen szülővé válni a növekvő népszerűség és az egyre sokasodó felkérések közepette.

– Mindig is akartál gyereket, vagy egyszer csak úgy érezted, hogy itt az ideje?

– Soha nem volt bennem, hogy nem, és soha nem tört rám, hogy na most. Vártam, hogy jön ez az óriási érzés, de aztán racionális döntés volt: ha valaha akarok, akkor talán most van itt a pillanat, mert utána lecsúszom róla. Tehát nem rohantak meg a hormonok, nem volt kényszer, nem gyúrtam rá, nem ketyegett a biológiai órám. A párom, na ő kopogtatott, de ő már tíz éve kopogtat, hatalmas támadásokat kellett visszavernem.

– Terveztek még babát?

– Nem mondom azt, hogy egyáltalán nem, nem érzem azt, hogy nagy ellenállás lenne bennem és nekem is jól bejött, hogy van tesóm. De Beni most kilenc hónapos és 24 órás baba. Levegőt kell először kapnunk, meg kell először tanulnom, hogy mi is ez, hogy is van? Én nagyon fiús voltam, soha életemben nem pelenkáztam, nem játszottam babákkal, soha nem készültem az anyaságra. Szóval a páromnak azt mondtam, egyelőre szünet – rakódjanak helyre a dolgok, hol lakunk, hogy járunk be, hogy tudjuk csinálni a zenekart, az egész hogy működik.

Pásztor Anna kis családja
Pásztor Anna kis családja

– Milyen volt a szülésed?

– Rettenetes volt a szülés, 15 óra, és a végén császár. És az a baj, hogy már lehetett tudni az elején, hogy császár lesz a vége. Már egy héttel előtte azt mondták, hogy több mint 90% az esélye, de mivel a protokoll úgy kívánta meg, mindent végig kellett csinálni. Egy konkrét rémálom volt, senkinek nem kívánom. Ha erre valaki azt mondja, hogy ez szép, annak betöröm az orrát. Mondjuk az a fontos, hogy a végeredmény gyönyörűséges lett.

– Könnyen ment a szoptatás?

– Benji ügyes volt. Rám tették, és azonnal szopizott. Rögtön csinálta, én azt sem tudtam, hogy mit kell. A fiam volt az ügyes, nem én. Annyit tudtam csak, hogy hogy a kis szájába be kell dugni a kisujjamat, amikor kiveszem a cicit, mert akkor nem tépi le a bimbót, meg ilyenek. Kis technikákat hallottam, egy picit olvastam róla, de azért nem vittem túlzásba.

– Szopik még?

– Most próbálom átállítani, hogy legalább néhányszor egyen normális kaját, mert egész idáig csak szoptattam. De most már 10 kiló felett van, lassan a kilók átvándorolnak rólam a babára. Úgyhogy kicsit visszaveszünk a szopizásból, és adunk neki például kiflit, amit ma egy egészet befalt.

Anna Benivel
Anna Benivel

– Milyen alvó Benji, veletek alszik vagy külön?

Velünk aludt egy jó pár hétig, akkor is rendben volt, amikor kiságyba tettük, akkor is. Nem aludt jól, órákig mászkáltunk vele föl-le, de mivel erre is ketten voltunk, csináltuk, amíg neki nem mentünk a falnak. De az is egy szép időszak volt. Akkor írtam a fél albumot, félálomban sétálva éjszaka. Volt egy pár alkalom, amikor olyan fáradt voltam, hogy zokogtam a sírástól. Nem is azért, mert bármi bajom volt, csak egyszerűen a feszültség úgy jött ki. És az jó volt. Még most sem alszik annyira jól, olyan kilenckor elalszik, reggel hatkor kel, és közben 2-3-szor fölkel, meg néha felriad. Én csak cicivel tudom visszaaltatni, mert nekem csak azt engedi, a párom már tudja cumisüveg-víz kombinációval.

– Szoktál neki énekelni?

– Szoktam énekelni, azt is szereti, a gitározást is nagyon szereti. De elalvásnál, ha rajtam van, mindig igényli, hogy nyekeregjek. Ő szokott előnyekeregni, eeeee, így altatja magát. Ha átveszem tőle a nyekergés terhét, gyorsabban elalszik.

Ihletett már meg téged a gyerek?

– Persze, annyi nóta van róla. Hangaszál, Don’t go home, rengeteg nótában benne van Benjike. A fél albumot miatta írtam.


– Azt, hogy mindig sok ember vesz titeket körül, hogy viseli?

– Nagyon jól. 25 emberre van kalibrálva, azon fölül már egy kicsit nyűgös. Nagyon örülök neki, hogy nem fél és hozzászokik a tömegekhez. Nyilván azért vigyázunk, hogy ne legyen több százas tömeg, hogy ne ijedjen meg. Amikor érzem rajta, hogy egy kicsit feszült, akkor odébb megyünk.

– Van valamilyen napirendetek?

– Benike saját magának megszabta. Mi nem erőltettük, hogy mikor aludjon, hogy hányszor egyen, mennyit egyen, hogy mikor ébredjen föl, semmit. Szépen beállt neki. Szerencsére olyan helyzetben vagyunk, hogy megengedhetjük magunknak, hogy a baba is felvegye a maga tempóját.

– Vannak elveid a gyereknevelésben?

– Nekem nincs az ég világon semmi elvem, semmi kitalációm. A páromnak annál inkább. És nagyon jók. Hála az égnek ő mindent elolvasott, évtizedek óta készül rá, a kistestvérét is nevelte. Jól látja az egészet, hiper-szuper apa. Én nem veszekszem azon, amit ő kitalál, megyünk arra, aztán hogyha rossz, akkor csinálunk mást.

Benji apával és anyával (fotó: Éles Gábor)
Benji apával és anyával

– Miben változtatott meg téged az anyaság?

– Szerintem alapvetően semmiben nem változtam meg az égvilágon. Legfeljebb az aggódás. Nem is a gyerekem jövője miatt, mert azt tudom, hogy nagyon rendben lesz. Aggódás amiatt, hogy elég jó vagyok-e, mint anya. Amiben még megváltoztam, az az, hogy a világ fájdalmai iránt érzékenyebb lettem. Nagyon betalálnak a lelkembe mások szenvedései, családok, gyerekek, mindenféle szenvedés. Meg kell tanulnom egy kicsit távol tartani magamat, mert valami szemet kinyitott még ez és nagyon érzem a világ a fájdalmát.

– Te, aki az átlagosnál is szabadabb életet éltél eddig, mennyire éled meg az anyaságot korlátként?

– Őszintén megvallva, nyilvánvalóan korlátoz. Ez egy felelősség, és minden szempontból matekozni kell, hogy mi hogyan legyen. De magunkból kiindulva semmi sem megoldhatatlan. Nyolc hetes babával már kint voltunk Hollandiában egy fesztiválon öt napig. Apával, Benivel nyolc órát utaztunk. Rám volt kötözve, és olyan helyeken szoptattam, amit életemben nem gondoltam volna: repülőn, vonaton, buszon. Hihetetlen helyeken, függöny mögé bebújva, várótermekben meg mosdókban. Egy kicsit hippy az egész. Tehát azért ez hektikus. Két végéről égeti az ember a gyertyát. Megoldható, egyensúlyozni kell, kell hozzá segítség, de azért föl kell arra készülni, hogy az ember kimerül.

Anna a színpadon
Anna a színpadon

– Vannak elképzeléseid a gyereked jövőjéről?

– Legyen az, ami szeretne lenni, szabadon. Legyen minél szabadabb, minél önállóbb, minél nyitottabb, életszeretőbb. Én csak úgy szeretnék ott lenni, hogy támogatom. Ha kellek neki, akkor ott lenni, semmit nem ráerőltetni. Nincs semmilyen elvárásom vele szemben, hogy hova menjen, mit tanuljon, legyen zenész, tornász, művész, cipőfelsőrész készítő… Ami akar, az legyen.

– Azon gondolkodtál, hogy ha nagyobb lesz, jön az óvoda, iskola, kötelességek, akkor hogy fogjátok megoldani?

Megoldjuk. Fogalmam nincs, valahogy biztos megoldjuk. A koncertek este vannak, sokszor Benjike alszik már, amikor elmegyek, és még nem ébred fel, mire hazajövök, észre sem veszi, hogy nem vagyok otthon. Aztán amikor nagyobb lesz, akkor majd tud nagymamáéknál lenni.

– Úgy érzed, hogy az eddigi kihívásokkal teli életed megedzett az anyaságra?

– Arra nem lehet megedződni, annyira más. De úgy vagyok vele, hogyha az sikerült, akkor muszáj lesz ezt is valahogy megcsinálni. Amikor azt hiszed valamiről, hogy megoldhatatlan, bedobod a gyeplőt, nem tudod, hogy mi lesz, kedves élet segíts, csináld, másodperc pontossággal mindig megoldódik a dolog. Ráadásul úgy, hogy nem te csinálod. Az is nagy felfedezés volt, hogy nem kell mindent nekem megoldani. Lehet, hogy nem úgy, ahogy elgondoltam, vagy ahogy a legtökéletesebb, de megoldódnak a dolgok.

írta: Naderi Szima
fotó: Éles Gábor
hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .