A fogágygyulladás növelheti a koraszülés kockázatát

A fogágy gyulladása is növelheti a koraszülés kockázatát, valamint hatással lehet az újszülött súlyára, éppen úgy, mint az alkoholfogyasztás, a dohányzás, valamint a többszöri korábbi vetélés – mondja Dr. Gera István. A Semmelweis Egyetem Parodontológiai Klinikájának egyetemi tanára szerint tévhit, hogy a magzat a csontszerkezete kialakításához az anya fogaitól vonja el a kalciumot és a foszfátot. A fogromlás mögött sokkal inkább a hormonok miatt megváltozott nyálösszetétel, az új táplálkozási szokások, valamint az immunrendszer gyengülése áll – teszi hozzá Dr. Gera István.

Gyakori probléma, hogy a fog és az íny között egyre mélyebb lesz az íny barázda, baktériumokkal teli ínytasak alakul ki, amely látens gyulladást okoz a szervezetben. A baktériumok folyamatosan ürülnek a vérbe, ezáltal megnő a prosztaglandin termelés, amely hat a méhösszehúzódásra, a burokrepedésre, a méhlepény leválására, vagyis a vártnál előbb indulhat meg a szülés, és kisebb súllyal jöhet világra a baba – hívja fel a figyelmet Dr. Gera István. Az egyetemi tanár szerint önmagában az, hogy egy kismamának krónikus fogínygyulladása van, nem jelenti azt, hogy biztosan előbb szül, ám az alkoholfogyasztáshoz, a dohányzáshoz és a korábbi vetélésekhez hasonlóan ez is rizikótényezőnek számít.

A kíméletességtől csak rosszabb lesz

Sok nő az ínyvérzés miatt kímélni kezdi a gyulladt fogínyt, elkerüli a fogkefével a fájó részeket, ezzel azonban csak tetézik a bajt – mondja Dr. Gera István kiemelve, hogy a lepedék további gyulladáshoz vezethet, illetve a szájban lévő szénhidrát bontásakor sav termelődik, ami fogszuvasodáshoz vezet. A fogorvos szerint érdemes olyan fogkrémet választani, ami összehúzza ezeket a gyulladt szöveteket.

Semmilyen kutatás nem támasztja alá azt a közvélekedést, hogy a magzat a fejlődéséhez az anya fogazatától vonja el a kalciumot és a foszfátot – mondja Dr. Gera István.

A megváltozott táplálkozási szokások, a gyakoribb és szénhidrátdúsabb étkezés, valamint a várandósság első harmadában előforduló rosszullétekkel járó hányás ugyanakkor vezethet fogromláshoz.

Fél órát várni kell a fogmosással

Nemcsak a várandósság idején, hanem általánosságban is fontos, hogy étkezés vagy hányás után ne azonnal mossunk fogat, várjunk legalább fél órát – javasolja a szakember. A keletkező savak ugyanis kioldják a kalciumsókat, amelyek krétaszerű állapotban jelennek meg a fogak felszínén. Ezeket a fogkefe lesöpri, így nem tudnak újra beépülni a fogakba. Étkezés után érdemes vizet inni, és megvárni, amíg visszaáll az eredeti állapot.

A várandós nők immunrendszere gyengébb, mint a terhesség előtt volt, ezért könnyebben kapnak el különféle betegségeket, fogaik is gyorsabban romlanak – hangsúlyozza Dr. Gera István. Az egyetemi tanár szerint érdemes még a fogantatás előtt rendbe tetetni a fogakat, hiszen vannak olyan gyógyszerek és vizsgálati eljárások – pl. panorámaröntgen –, amelyeket később már nem alkalmazhatnak a magzat védelme miatt.

hirdetés
A Babafalva.hu - Várandósságtól az első osztályig portál tizenhárom éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket.
Előző cikkMit egyen, hogy okos legyen?
Következő cikkHurrá, biciklizünk!

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .