A szülők bevonásával hamarabb felismerhető, ha baj van

Még nem forog, nem ül, nem jár a kicsi. Olyan, mintha nem értené, amit mondunk neki. Más, mint a kortársai a játszótéren.

Sok kisgyermeknél késve diagnosztizálják a fejlődési zavarokat. Legyen szó akár a mozgásfejlődés elmaradásáról, megkésett beszédfejlődésről, vagy viselkedésbeli zavarokról. A problémák jellemzően csak iskolás korban derülnek ki, amikor kevésbé hatékony a beavatkozás.

_MBM1414_April02_1141

Ezen szeretne segíteni az Európai Unió támogatásával megvalósuló Koragyermekkori program, melynek keretében egy jövőre bevezetni kívánt szülői kérdőívet fejlesztettünk ki, bevonva ezzel a szülőket gyermekük megfigyelésébe, fejlődésük nyomon követésébe. Ezek a kérdőívek adott életkorban néhány egyszerű kérdés és megfigyelés alapján segíthetnek kiszűrni azokat a kicsiket, akiknek fejlődését szorosabban kell követni. A kérdőívek mellé a szülők egy kimondottan nekik szóló, a gyermekük életkorához kötött tájékoztató anyagot is kapnak majd.

A kérdőív országos tesztelésében résztvevő orvosok és védőnők véleménye egyöntetű volt a tekintetben, hogy a kérdőívet használó szülők tájékozottabbak voltak gyermekeik fejlődését illetően, illetve maguknak a szakembereknek is nagy segítséget jelentett a gyermekek megfigyelésében.

_MBM1500_April02_1252

Hosszú távon az a legfontosabb, hogy minél hamarabb történhet meg a felismerés, az ellátásra szoruló gyermekek kiszűrése. Ez azért is lényeges, mert az első három évben – azon belül is a csecsemőkorban – megkezdett fejlesztés sokkal hatékonyabb, mint bármilyen későbbi időszakban.

_MBM1706_April02_1440

További hasznos információért látogasson el a www.koragyermekkor.hu oldalra! A folyamatosan bővülő honlapunkon számos hasznos és fontos információt, illetve videós tartalmakat talál gyermeke testi és lelki fejlődéséről, segítséget a hétköznapok során felmerülő kérdésekhez.

A Koragyermekkori program az Európai Unió támogatásával az Állami Egészségügyi Ellátó Központ és az Országos Tisztifőorvosi Hivatal konzorciumi együttműködésében valósul meg több száz szakember bevonásával.

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .