A terhesség és a szülés vérzékenységgel is biztonságos lehet

A vérzékenység nem játék, hiszen olyan egyszerű beavatkozások is, mint amilyen egy foghúzás, olyan vérzéseket generálhat, amelybe az anya belehalhat. Nem is beszélve arról, ha valaki, aki vérzékenységben szenved, szülővé is szeretne válni. Szerencsére erre is van lehetőség, de a dolog bonyolultsága miatt az orvosi segítség elengedhetetlen! A témában dr. Lőrincz Ildikót, a Nőgyógyászati Központ szülész-nőgyógyászát kérdeztük.

Mi az a vérzékenység?

A vérzés-véralvadás folyamata egy nagyon összetett rendszer, mely rengeteg anyag részvételével zajlik. Lényege az egyensúly, vagyis a megfelelő véralvadás megtartása, hogy ne alakulhasson ki sem trombózis, sem pedig nehezen, vagy sehogyan sem csillapodó vérzés.

A vérzékenység esetén a véralvadásban résztvevő fehérjék mennyisége, illetve aktivitása csökkent illetve az is előfordul, hogy teljesen hiányoznak. Az állapot létezik örökletes formában, vagy szerzett betegségként. Előbbi esetben leggyakrabban a von Willebrand szindrómáról beszélhetünk, amit a hemofilia A és B követ. Emellett természetesen minden alvadási faktor, és az azokat fékező fehérjék hiánya is előfordulhat.

Szerzetten a vérzékenység a különböző életszakaszokban különböző betegségekhez társultan jelentkezhet. Ilyenek lehetnek a májbetegségek, K-vitami hiány, immun, valamint a daganatos betegségek.

Tünetei

A vérzékenységet felismerni nem olyan egyszerű, hiszen jó esetben az ember nem szerez olyan sebet, mely orvosi ellátást igényelne. Ugyanakkor a vérzékenység nők esetében erőteljesebb menstruációban is megnyilvánulhat, mely elhúzódó és fájdalmas is lehet. A vérzékenység egyik leggyakoribb következménye a vashiányos vérszegénység, melynek tünetei között a fáradság, a szédülés, a sápadtság, gyengeség és a fejfájás is jelentkezik. Sok esetben a vérzékenységre éppen a vashiányos vérszegénység kapcsán derül fény.

Terhesség és vérzékenység

A szülés egy olyan folyamat, melynek során egészséges hölgyeknél is 300-500 ml vér elvesztésével lehet számolni. Vérzékenység esetén azonban a veszély magas, hiszen az esetlegesen kialakuló nagyobb, nyílt sebek, vagy éppen a császármetszés olyan vérzéseket generálhat, melybe az anya belehal.

Vérzékenység terhesen: aggódnom kellene?

Dr. Lőrincz Ildikó, a Nőgyógyászati Központ szülész-nőgyógyásza éppen ezért javasolja, hogy ha a családban előfordult vérzékenység, akkor mindenképpen, de akár elővigyázatosságból is érdemes vizsgálatot végeztetni. A vérzékenység kiderülte után életmódváltással lehet kezelni a következtében kialakult betegségeket, valamint magát, a kiváltó okot a szakorvos által beállított gyógyszeres kezeléssel lehet kordában tartani.

Ez azt jelenti, hogy vérzékenyen is lehet kisbabát szülni, de tény, hogy nagyobb odafigyelést, és folyamatos orvosi kontrollt követel meg az állapot. A vérzékenység meglétéről pedig minden esetben tájékoztatni kell azokat az orvosokat, akik tevékenységükkel vérzést idézhetnek elő.

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .