A védőoltásoknak köszönhetően 78 százalékkal csökkent a kanyaró okozta halálozás

Világszerte 78 százalékkal esett vissza a kanyaró okozta halálesetek száma 2000 és 2012 között az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint. A friss adatok alapján a szervezet úgy véli, hogy ezen időszak alatt 13,8 millió halálesetet sikerült megelőzni. A WHO szerint az immunizáció jó szintjének és a gyermekeket célzó védőoltás-kampányoknak köszönhető az eredmény – ismertette pénteken a BBC News.

A szervezet jelentése azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy a kanyaró még mindig világszerte komoly probléma, és vannak olyan populációk – például Afrikában és Délkelet-Ázsiában -, amelyek védtelenek a betegséggel szemben.

Az elmúlt évtizedben tapasztalt visszaesés számokban kifejezve azt jelenti, hogy a 2000-ben feljegyzett 562 ezer halálesettel szemben 2012-ben 112 ezer kanyarós halálozás következett be.

Egyéves kora előtt a világ gyermekeinek 84 százaléka megkapja az első védőoltást a fertőRougeoleDPző betegség ellen, 145 országban pedig rutinszerűen második védőoltást is adnak a gyerekeknek az immunitás biztosítására és a járványok kitörésének megelőzésére.

A WHO arról is tájékoztatott a jelentésben, hogy 2000 óta több mint egymilliárdra nőtt a kanyaró ellen beoltott gyerekek száma. 2012-ben 145 millióan kapták meg az oltást.

A szervezet erőfeszítései ellenére 2012-ben Afrikában, Délkelet-Ázsiában és Európában is kitörtek komoly kanyarójárványok. A Kongói Demokratikus Köztársaságban több mint 72 ezer kanyarós esetet jelentettek, Indiában 18 ezerre tehető a megbetegedettek száma, Ukrajnában 12 ezerre, Nagy-Britanniában pedig kétezerre.

Nagyobb átoltottság nélküli területeken a járványok kitörésével továbbra is számolni kell – hangsúlyozta a WHO.

Még mindig túl sok gyermek hal meg kanyaró miatt. Világszerte naponta 330 kanyarós halálesettel számolhatunk jelenleg, és az elhunytak többsége gyermek – mondta el Karen Mah, a WHO és a UNICEF közös kanyaró- és rubeolaellenes küzdelmére létrehozott programjának szóvivője. Hozzáfűzte: globálisan 84 százalék fölé kell emelni a betegség ellen beoltottak számát.

„Az is létfontosságú, hogy a szülők teljesen tisztában legyenek a védőoltás hasznával és azokkal a kockázatokkal is, amelyeknek a be nem oltott gyermekek vannak kitéve” – hangsúlyozta a szóvivő.

A WHO és a UNICEF közös programja 2015-re 95 százalékkal akarja csökkenteni a kanyarós halálesetek számát, és 2020-ra a világ legalább öt régiójában fel akarja számolni a kanyarót és a rubeolát.

MTI

fotó: Wikimedia Commons

 

hirdetés
A Babafalva.hu - Várandósságtól az első osztályig portál tizenhárom éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket.
Előző cikkEgy nap a családról a közmédián
Következő cikkLapos has szülés után? Így érheted el!

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .