Állapotjelentés: Kinti gyerek: Türelmesen várakozó, napról napra okosodó, időközben 4. életévét betöltő nagylány. Benti gyerek: Lábujjaiba kapaszkodó, golyófejű, anyukáját széjjelrúgó, újszülött formát öltő magzat. Anya: Magát gazdatestnek érző, fáradékony kismama, aki már szeretné karjában tartani a picit. Öregasszonyos tempója miatt „lassú csiga” névvel illetett, sértődékeny feleség, nő, anya. Fészekrakó-ösztöne tombol: szélmalomharcot vív a szennyes ruhákkal, edényekkel és rumlival.
Visszaszámlálás elkezdődött…..
Emberi számításaim szerint 2-3 héten belül már négyen leszünk, amit már rettentően várok, ugyanakkor félek is tőle. Félek az előttem álló feladatoktól, attól, hogy Kincső hogy fog reagálni, változik-e a kapcsolatunk, hogy fogom bírni stb.
Ezúton szeretnék szívből gratulálni minden olyan anyukának, aki második, harmadik gyerekét várja!
Le a kalappal előttük, őszintén!
Most már én is tudom, milyen kimerítő
egy örökmozgó kisgyerek mellett kihordani egy bébit.
Legalábbis én úgy érzem magam, mint egy kifacsart citrom: az egyik kívülről szívja az energiámat, a másik belülről – szó szerint. Hiszen nem mondhatom a nagynak, hogy ma nem megyünk oviba, mert anya fel sem bír kelni: akkor is kakaót kell adnom hajnali hétkor, ha émelygek és akkor is ha jóslófájás gyötör.
Egy szó mint száz ezúttal negyed annyit sem tudok pihenni, mint annak idején Kincsővel, ennek megfelelően sokkal fárasztóbbnak érzem az egész terhességet – panaszkodás lezárva.
Testvéri szeretet a köldökön keresztül
Az áldatlan állapotok persze a harmadik harmadra is részét képezik a mindennapoknak, de hogy kellemeset is említsek, beszámolok Kincső testvéri szeretetéről. Ugyanis már most létezik ilyen és bűbájos. Kicsi lányom rendszeresen beszél a tesójához – azaz a dinnyéhez, amit a hasam helyén hordok – és úgy hiszi, hogy a köldökömön keresztül látják is egymást. Nagyon cuki, már a haját is belógatta egyre sekélyedő köldökömbe, hogy megmutassa a tesónak, „nézd, ilyen szőke vagyok!” Mindig beszámol neki, hogy mikor, hová megyünk, és biztosítja testvéri védelméről. Esténként ő „olvas” mesét, nem is magának elsősorban, hanem a tesónak. Búcsú-és jó éjt puszi ugyanúgy jár a pocaklakónak, mintha már kint lenne. Az én okos lánykám már most teljes jogú családtagnak tekinti, számon tartja, hogy négyen vagyunk és kész, ja meg persze Csárli a kutya, ő is családtag. Meg kell zabálni! És mindezt magától: szerintem rém szociális és empatikus a lány, rettentő büszke vagyok rá, nagyon jó testvér lesz!
Fészekrakás sakkozással
Hogy az uralkodó állapotokról is említést tegyek: a helyhiány a legújabb leküzdhetetlen akadály. Hiába leszünk három helyett négyen, bárhogy is matekozok, a kettő szobából nem lesz három, így nem marad más hátra, mint az átrendezés. Ez persze vita nélkül, egyszerűen nem megy, ezért már idejében megterveztem, átrendeztem a szobát gondolatban, hogy apának legyen ideje lelkileg felkészülni. Az egy szem gyerekszobában tudtam annyi helyet varázsolni, hogy a nagylány átköltözik egy emeletes ágy tetejére, én alulra – ha éjszaka kellenék szoptatás és egyéb tevékenységek céljából – csöpke pedig bezsúfolódik a rácsos ággyá visszaalakított kiságyba. Legalábbis amíg pici, addig ennyi élettere lesz. Kincső meglepően jól vette azt az akadályt, hogy meg kell válnia kiságyától, melyben immár négy éve alszik, minden zokszó nélkül átadta a tesónak, a polcait már nem engedte ilyen könnyen. Pedig csak átrendszereztem a ruháit és játékait, hogy legyen hová raknom a babaruhákat. Végül ezen is túltette magát. Az emeleten való alvást azonban – ahogyan azt előre megjósoltam – hosszú hetekig szokni kellett. Elsőre nagyon tetszett neki, de miután sikerült lepotyogni a lépcsőről, valamiért veszített varázsából a nagylányos ágy. Semmi vész, anya kreatív: kapaszkodó, csúszásgátló, baldachin és egy kis könyörgés, és máris újra fent alszik. Még jó, hogy idejében megvettük az ágyat, ugyanis nem akartam volna a szoba átrendezését nagy pocakkal végezni, mint ahogy az ágyhoz szoktatást sem egy újszülött mellett gondoltam véghezvinni…
Új ágy, új lámpa, átrendezés kipipálva, szép lassan minden szükséges holmit be is szereztem. Az alap kellékeink persze megvannak még Kincső idejéből, úgyhogy egészen költséghatékony voltam a bevásárlás során. Az utolsó hetekre már csak a babruhák mosása-vasalása maradt, amiből Kincső is kivette a részét. Kis játékvasalójával gyűrte a már kivasalt ruhácskákat, de hagytam neki, hadd érezze felelősségteljes nagytestvérnek magát.
