Anyadumcsi – Mit sportoljon a gyerek?

Gyerekeink nem tudatos sportolását azzal kezdtük, hogy egy olyan óvodát választottunk nekik, ahol nagy volt a kert, és ahol nem riadtak vissza az óvonők attól, ha szemerkélni kezd az eső! Sőt, ha hullott a hó, akkor is kitartó munkával mindenkire felhúzták a kiscsizmát, a sapkát, a kiskesztyűt, az overallt és mentek a hóba! Aztán az egyik kora tavaszi nap, az ovi udvarára útjelző táblákat állítottak, és kezdődhetett a biciklizés. Ez a két esemény nagyban befolyásolta gyerekeink első sporthoz köthető élményét, mert a futkározás, a labdázás, a tekerés és a csúszkálás természetessé vált náluk. A pedálozás szívügye a férjemnek, így nem volt kérdés, hogy megtanítjuk biciklizni őket. Azt kívánom nektek, hogy ti se adjátok fel! Ha hisztizik, ha sír, ha nem ül fel rá, ha mondja a magáét, hogy ez túl nagy neki, ha csak mellette jön, ha már tolni sem akarja, ha csak a háromkerekűvel hajlandó tekerni, mert a kétkerekű nem jó, és úgy utálja az egészet, ahogy  van, Ti akkor se adjátok fel! Mert egyszer úgyis elkezdi érdekelni, mert a legjobb ovis barátja már tud gurulni! Na, akkor kell előkapni a sajátot, otthagyni a bevásárlást, ledobni a koszos ruhát, letenni a mobilt és rohanni vele bicajozni tanulni!

Nálunk nagyon fontos, hogy a gyerekek mozogjanak. Szeretnénk, ha nem az lenne a kérdés, hogy sportoljanak-e, hanem az, hogy mit! Gyakran edzünk együtt itthon a férjemmel, a kicsik pedig sokszor csatlakoznak hozzánk. Példamutatás nélkül, nem lehet elérni, hogy természetes legyen számukra a testmozgás.

A fiú 2,5 éves, így őt még nem tudtuk beíratni semmiféle különórára sem, ám a lány – aki most 4,5– már második éve jár rendszeresen, heti kétszer. Elsődleges szempont volt, hogy ne kelljen sokat utazni; egyrészt minden alkalomra vinnem kell az öccsét is, másrészt nem akartuk, hogy az utazással sok idő teljen el. Balettel kezdtük, mert a kis tütüs ruha neki is tetszett, és személy szerint én nagyon szerettem volna, ha ezeket a nőies, kecses mozdulatokat megtanulná. Ám úgy éreztem, hogy nincs vele szemben elvárása az oktatónak, hagyta, had’ csinálja úgy, ahogy ő akarja. Idén ősszel, ezért átirattam RSG-re, ahol a szakosztályvezető hölgy már jóval többet követel, és pár hónap távlatából mondhatom, hogy ez a lányomnak is jobban tetszik, sokkal több a sikerélménye. Éva néni kedves, ugyanakkor elvárja a feladatok pontos elvégzését, a tiszteletet önmaga és a sport iránt. Lányom most került át a középhaladó csoportba, tavasszal versenye is lesz. Itthon gyakran mutatja meg, hogy miket tanult, és mosollyal az arcán mesél az edzésekről – „Képzeld anya, ma kétszer is nyújtottam spárgára!”

5 éves kortól mindenképp szeretnénk, ha járnának kicsiknek szóló önvédelmi edzésre is.

Nem tervezünk élsportolókat nevelni a gyerekeinkből, amíg szívesen járnak edzésekre, addig ez számukra jó móka, kikapcsolódás és így észrevétlen válik a sport, a mindennapjaik részévé.

Ahhoz mindenképpen ragaszkodunk, hogy a gyerekek sportoljanak rendszeresen. Testnek, léleknek, szellemnek egyaránt nagyon fontos. A nagy kérdés mindig, hogy mit és mikortól. Mivel a mi gyerekeink már mind iskolások, így a legjobb, ha a tapasztalataimat osztom meg veletek.

Két alapvetés van nálunk: meg kell tanulni úszni és biciklizni!

Az óvodában nem igazán forszíroztam még – nagycsoportban elmentek olyan mozgásos külön foglalkozásra, ami helyben megoldott volt. Nyáron gyakran beírattam őket úszásoktatásra. Első-második osztálytól kezdve azonban elengedhetetlen lett, hogy rendszeresen sportoljanak. A sportág kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy mihez van affinitása a gyereknek. Valamennyi kedv feltétlenül szükséges, de a döntés a miénk. Nagyjából már 6-7 éves korban látszik, hogy mihez van érzéke, jó test felépítése stb. Nagyon sokat nyomott nálam a latban, hogy hova kell menni edzésre. Mivel agglomerációs kisvárosban élek, és ezekben az ovis években még autóm sem volt, így meglehetősen korlátozottak volt a lehetőségeink, viszont könnyebb volt a választás.

Az első fiamnál sikerült elsőre megtalálnunk a nekivalót. 8 éve focizik, mára már az NB II-ben. Ő első osztály második félévében kezdte heti 2 edzéssel.

A kisebbik fiamnál nem volt ennyire egyszerű. Ő judo-val kezdte a nagycsoportban, majd focizott 2 évet, most pedig kézilabdázik 3 éve. Nálunk alsó tagozaton egy Utánpótlás Program keretében beépítik 3. osztályban heti egyszer a kézilabdát. Itt szemelték ki őt, és ajánlották neki, hogy érdemes lenne ezt komolyabban venni. Ennél a fiamnál nagyon kell erősíteni a kitartást. Ha teljes mértékben rajta múlna, lehet hogy nem is sportolna, de azzal magának ártana a legjobban – hisz ebben tudja a legjobban levezetni a felesleges energiáit, feszültségeit.

A nagyobbik lánynál is nehezebb a helyzet, még nem igazán találta meg az igazit, de mindig van valami. Most épp kosarazik a suliban, de keressük azt, ami lázba hozza.

A legkisebbnél egy kicsit egyszerűbb, mert nagyon szeret és tud táncolni, zenére mozogni. Most gyermekfitness-re jár.

Szóval nálunk egy a lényeg: legyen valami!

Légy Te a negyedik,

aki leül velünk egy virtuális asztalhoz és megosztja az épp aktuális témával kapcsolatos gondolatait.
Írj nekünk a [email protected] e-mail címre,
és mondd el a véleményedet!

Mentés

Mentés

Mentés