Anyadumcsi – Nem eszik a gyerek! – hozzátáplálási tippek

Rosszevő vagy mégsem kérdéskör nálunk kardinális kérdés volt a családban. Hogy én mennyi mindent kaptam a fejemre, mert….. most elmesélem. Az én első számú tündérem csecsemőként 80 grammot szopott. Ezt tette 180 percenként, szinte óramű pontossággal. Imádtuk az együtt töltött időt, én lelkiismeretes fiatal anyaként szopiztattam, fejtem, így volt is tejem bőven. De a mosolygós, kékszemű babám alig gyarapodott. A kórházban megtanították nekem, hogy minden szoptatás előtt és után mérni kell a picit. Én így is tettem. Aztán a harmadik hónapban, amikor a rendelőben megmérték a kicsit, rám nézett az orvos és a védőnő és azt mondták, nem etetem a babát, ez így nem lesz jó!

Hogy mit nem csinálok??? – kerekedtek ki a szemeim. Miről beszélnek itt???? Hogy nem etetem rendesen a gyereket??? Amikor szoptatom, igény szerint, ami egybe esik az előírásokkal, tehát három óránként eszik a gyerek, mérem előtte és mérem utána, látják a füzetbe, amit lelkiismeretesen vezettem, fejem a tejem, hogy még több legyen, éjszaka is felkelek és etetem három óránként, én lassan a nem alvástól már összeesem és akkor azt vágják a fejemhez, hogy nem etetem rendesen????? Miért mit kéne csinálnom??? Ezek a gondolatok keringtek a fejemben, csak álltam ott az orvosi rendelőben, teljesen leforrázva, megszégyenülve, a sírógörcs határán és szólni nem tudtam.

– Anyuka, ennek a gyereknek többet kellene enni! – szólt a kimért, de határozott férfihang felém. Teljes kómában állam és csak annyit tudtam válaszolni, hogy  mondani, hogy 80 g-t eszik, ennél többet nem kér.
– Hát hogyhogy nem kér??? Miért nem hagyja még cicizni, hogy többet egyen?
– Hagyom én, csak nem szívja már.
– Az nem lehet anyuka! Valamit rosszul csinál! – mérte rám dörgedelmesen az ítéletet az orvos és így folytatta – a következő hónapban az étkezéseket fel kell emelni 120 g-ra. Most menjen szépen haza és hagyja, hadd szopizzon a kicsi. Ezzel vetve véget a tanácsadásra szánt időnek.

Azt sem tudtam, hogy öltöztessem fel az édes, kicsi babámat, úgy remegtek a kezeim, és azt sem tudtam, mit kellene tennem, hogy többet egyen, mert erre semmilyen tanácsot nem kapta, ráadásul úgy éreztem, hogy rossz anya vagyok, mert nem etetem őt. Így indult a mi kálváriánk …..

Mikor a lányom hozzátáplálásában elérkeztünk a főzelékek világához, bizony komoly ellenállásba ütköztem. Ha netán meg is kóstolta, egyből köpte is ki, sőt volt, hogy a tányért is lelökte az etetőszékről. Anyósom sietett segítségemre eme kétségbe ejtő helyzetben; tegye bele gyümölcsöt. Meglepő, de bevált! A gyümölcs reszelőn feldolgoztam az édes gyümiket és belekevertem a főzelékekbe. Imádta! Így lett nálunk rendszeres ebéd a banános spenótos brokkoli, az almás kelkáposztás krumpli vagy épp a körtés kelbimbós karfiol. Fokozatosan csökkentettem a mennyiséget étkezésről étkezésre, a végén pedig – kb. 2 hónap alatt – eljutottunk oda, hogy már „édesítés” nélkül is megkóstolta és megette őket.

Mostanában értünk el arra a pontra, hogy a vajas sajtos uborkás kenyéren kívül, nem igazán akartak megenni semmi mást. Hétköznap nálunk gyakran van hideg étel, szendvics vacsora gyanánt. Első körben elhagytuk a délutáni kekszeket és joghurtokat. A bölcsiben és oviban szuperül eszik mindkettő, így az ottani uzsonna után, itthon már csak fél 6, 6 körül kapnak enni – nálunk 7-kor már lefekvés van. A szemnek is gyönyörködtető hidegtálat kezdtem el csinálni nekik; sajt, minimum két féle felvágott – ezt összetekertem, majd háromba vágtam és állítva tettem a tálra, így bele tudták dugni az ujjukat, ami nagy sikert aratott -, uborka, paradicsom, paprika, vajas – nem margarinos – kifli karikák. Láss csodát, ették! Azóta már megeszik a normál szendvicseket is – hasonló feltétekkel. Sose kényszerítettem őket arra, hogy valamit megegyenek, ami nem ízlik nekik, de azt elvárom, hogy minimum megkóstolják az ételeket.

​Nekem nagy szerencsém volt ezen a téren. Kicsinek mind a négyen jó evő gyerekek voltak. Persze volt egy-két dolog, amit biztosan nem ettek meg, de azt nem is erőltettem. (pl. sóska, spenót, kelkáposzta) Abból sem csináltam kardinális kérdést, hogy mindent megeszik-e. Alapvetően mindig keveset szedtem nekik, így inkább repetáztak.

Az első egy évükben nagyon figyeltem a kialakult napirend tartására, amiben fontos szerepet kaptak az étkezések.

Ha valamiért nagyon nem akartak enni, de már azért jó lett volna valamit beléjük imádkozni, akkor lépett Apa a színre. Csodás humorával és játékosságával mindig sikerült neki.

Most már – hogy nagyobbak lettek – van rosszevő gyerekem, de, ahogy régen is, azt vallom, nem szabad ráfeszülni!

Legyél Te a negyedik,

aki leül velünk egy virtuális asztalhoz, és megosztja az épp aktuális témával
kapcsolatos gondolatait, tapasztalatait! A következő heti témánk:

A testvérek közötti korkülönbség
(mi az ideális, milyen konfliktusokat szülhet…stb.)

Írj nekünk a [email protected] e-mail címre, és mondd el a véleményedet!