Apa fürdet, anya főz – de ki nézi át a gyerekek leckéjét?

Egy friss családi kutatás szerint a sport, a fegyelmezés és fürdetés az apukák dolga, míg a házimunka és háztartás hagyományosan a nőké, legalábbis a magyar válaszadók szerint. A BabaMama Expo és KidExpo rendezvény szervezői átfogó kutatást végeztek az eddigi látogatók körében, melyben több mint 900 család megkérdezésével kutatták a magyar családok gyereknevelési szokásait.

Az elsősorban közép-magyarországi családokból kikerülő válaszadókat többek közt arról kérdezték, hogy a családban felmerülő számos feladat közül melyikeket kategorizálná tipikusan női és melyikeket tipikusan férfi feladatnak. Érdekes, hogy a gyerekek leckéjének ellenőrzése csupán nyolcadik helyre futott be mind a női, mind a férfi szerepek toplistáján, így félő hogy a valóságban elsikkad a sok más szerep mögött a magyar családokban ez a feladat!

A válaszokból kiderül, hogy a magyar apukákra leginkább a sportolásban, a fegyelmezésben és a fürdetésben számítunk, míg az anyukák hagyományosan a háztartásban, és a kapcsolódó házimunkákban kell helytálljanak. Meseolvasásra a megkérdezettek szerint a férfiak is alkalmasak, ugyanakkor teríteni, főzni, mosást berakni, vagy felkelni éjszaka egy baba kedvéért nem igazán. Kevesebb mint a megkérdezettek tizede jelölte meg ezeket lehetséges férfi szerepekként.

Külön kérdés firtatta a felmérésben, hogy a családokban a fentiekben jellemzett feladatmegosztás mennyire jellemző. Ennek eredménye szerint a magyarok körében hagyományosként elfogadott szerepek nagy általánosságban meg is valósulnak. „Azért bizonyára sok férfi segít a bevásárlásban, a terítésben, mosogatásban, és nem kizárt, hogy néha a nők szólnak rá erélyesebben a rakoncátlankodó gyerekekre” – véli Fülöp Judit, a kutatást megrendelő és a rendezvényt szervező Konsilo Kft. ügyvezetője.

Közismert, hogy a fejlett nyugati országokban a szülés utáni fizetett távollét általában 6-12 hónap, de néhány országban ennél is rövidebb az államilag támogatott időszak. Noha Magyarországon a gyes mértéke nem különösebben sok, mégsem igyekeznek visszatérni a munkába az anyukák. A kutatásban a megkérdezettek háromnegyede esetében 1 évnél tovább maradt otthon az anyuka a szülés után. 1 évnél kevesebb időt csupán a megkérdezettek 7 százaléka töltött gyesen.

gynk2

Mivel a felmérés anonim volt, ezért az sem valószínű, hogy a gyes mellett feketén munkát vállaló anyák az elvárt választ adták volna a valóság helyett. A magyarok ténylegesen több időt szánnak arra, hogy szülés után a gyerekkel legyenek.

Ugyanakkor az anyák a gyereknevelés terén szívesen fogadnak el tanácsokat. Ebben pedig a hiteles forrásokra szeretnek támaszkodni: rokon tanácsaira, internetes női és babás portálok szakmai cikkeire, vagy éppen egy hiteles szakmai kiállításra, amilyen a BabaMama Expo is. „Tisztában vagyunk azzal, hogy egykori és idei potenciális látogatóink körében végzett kutatásunk esetében természetesen mindenki nagyobb eséllyel jelöli meg a sok válaszlehetőség között információforrásként az Expót is, ugyanakkor ha ettől eltekintünk, akkor is örömmel tölt el minket, hogy hiteles eseményt rendezhetünk immár tizedik éve.” – mondta Fülöp Judit.

„A kutatás sajnos arra is rámutat, hogy a magyar anyák a családi segítség ellenére is le kell mondjanak számos olyan dologról, ami normális esetben mindenkinek kijárna, nőknek pedig különösen.” – mondja Fülöp Judit. Szinte teljesen le kell mondjanak a szakmai készségeik fenntartásáról, és elégtelen mennyiségű idő jut kreativitásra, vagy akár rekreációra. „Ha felszabadul némi idő, azt sem pihenéssel töltik, hanem igyekeznek legalább fodrászhoz eljutni” – összegzi Fülöp Judit az elemzés tanulságait.

 

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .