Az adventi naptárak rejtelmei

adventi naptár kis zsákokból

Az adventi időszak közeledtével és a boltok kínálatát látva egyre inkább fejtörést okoz az, hogy mi kerüljön a naptárba? Mit hoz az angyalka a várakozás időszakában? Számunkra minden évben, a karácsonyi csodavárás része az adventi készülődés.

Ez az időszak kicsit közelebb hoz bennünket egymáshoz, s ezért dietetikusként és anyukaként igyekszem egészségesebbé, kevéssé az édességekről szólóvá tenni a várakozás és a mikulás időszakát. Közben próbálok lavírozni a feleslegesen érkező csokik között, hiszen jön a Mikulás az óvodában, az iskolában a nagymamánál, barátoknál, összefutunk vele a boltok előtt, a játszótéren vagy a parkban.

Kezdődik a karácsonyi sütik készítése, eljött a mézeskalács ideje, linzer és gyümölcskenyér is lapul a sütis dobozban, beesnek a rég nem látott ismerősök, és ők sem jönnek üres kézzel. Ha nem vigyázunk, a gyerekek teljes cukormámorban töltik a decembert.

Mivel is kezdődik ez a cukormámor?
A várakozás izgalmával, az adventi naptárral.

Sokan teszitek fel az ilyenkor örök kérdést: Mit tegyünk az adventi naptárba, ha nem akarjuk minden nap csokival tömni a gyerkőcöket? Sokszor gondoljuk úgy, hogy egy kis csokis adventi naptár nem árthat, hiszen abban csak pici csokik vannak, ez csak nem akkora baj?!  Ilyenkor még a kreatív dietetikus anyukák is vívódnak.  Hiszen mi is szeretünk a gyerekek csillogó tekintetében fürdőzni, ugyanakkor tudjuk, hogy nem tesz jót a gyerkőcöknek, még a reggeli pici csoki sem, és szükségük sincs rá. Anyukaként úgy gondolom a várakozással a készülődéssel nem szükségszerű összekapcsolni a csoki-, süti evést. Legyen annak is meg a helye. A magam részéről igyekszem a cukrot lecserélni. Ezért már sokadik éve magam készítem az adventi naptárba valót, és második éve a naptárat is.

Nekem korábban az időzítés is fejtörést okozott; egyrészt, hogy mikor is szerezzem be a hozzávalókat, valamint mikorra készüljön el a naptár? A másik kérdés, hogy mikor nyissuk ki az aznapi meglepetést. Kicsiként már ébredés után körülöttem toporognak a srácok, hogy megnézhessék, mi rejtőzik a kis ablak mögött.  Ma már ez a sürgetés átalakult, hiszen a reggeli készítés és ébresztés az én feladatom, nem topognak itt, mielőtt indulni kell.

Hagyományosan reggelente nyitjuk ki – most éppen a zsákocskákat -, a meglepetésekért. 24 napon át azonban, nem szívesen kezdeném édességgel a reggelt, ezért a mi naptárunkban nincs csoki. Ne szoktassuk őket arra, felesleges kalóriát vigyenek be. Ráadásul a csoki, cukor el is veszi az étvágyukat.

A hagyományos csokis naptárak helyett, javaslom inkább a sajátkészítésűt. Hiszen, kit ne tenne boldoggá, amikor a saját alkotása szerez örömet a gyerekeinek? A csillogó szemek látványa megfizethetetlen. A hagyományos ötlet keresgélése közben, számtalan jó dolgot találtam, olyat is, amit a hozzám hasonló kevésbé kreatív szülő is képes elkészíteni. Láttam tejmentes naptárat, és  madzagra felcsíptettet színes, számozott borítékokat vagy egy 24 állomásból álló kincskeresős térképet, sütikből készült naptárat.  A legkisebbeknek pedig figurás naptárat, amiben a napokat tudjuk számolni.

Mi kerüljön az otthon készült naptárba?

Rakhatunk bele édességet, nem kell nagyon szigorúnak lenni, de a kevesebb több elvet kövessük. Jó ötlet, ha pl. minden negyedik ablakocska vagy zsákocska rejt kis falat csokit, a köztes napok ehető meglepetései pedig lehetnek;

Egészséges apróságok

  • mini aszalt gyümölcsös vagy olajos magvas csomagocskák –kis szalaggal átkötve jól mutat
  • házilag készített keksz, aprósütemény szépen csomagolva – akár lehet sós ízvilágú is
  • házilag készített müzli szelet
  • mézeskalács sütik –csillag, szarvas, kisember figura
  • gyümölcs
  • házilag készült gumicukor –kis zacskóban

 Helyezhetünk a naptárba apróságokat

Érdemes benézni egy használt játékboltba, szinte mindig van egy hatalmas doboz, amiből csaknem fillérekért válogathatunk a gyereknek kincseket:

  • Lányoknak kedvenc babához ruha, apró kiegészítő, babafésű
  • Pár szem gyöngy vagy gumi, ami elég egy karkötő elkészítéséhez
  • Matricák, háziállatos, pillangós, dinós, stb. vagy jöhet karácsonyos is
  • Lemosható tetoválás, ha a szülő és az óvoda/iskola is bírja
  • Kis műanyag figurák, állatok, mini lego emberkék
  • Kiskatonák, autócskák
  • Hajgumi, hajcsat
  • Új fogkefe, mini fogkrém, esetleg mini 3 perces homokóra fogmosáshoz
  • Mini sütis kiszúróforma – olyan napra rakjuk be a naptárba, amikor tervezünk is sütni, hogy ki is tudja próbálni
  • Cserélgetős sportkártya (pl focis kártya)
  • Rajzeszközök: egy-egy szép vagy vicces végű ceruza, radír, hegyező
  • Mini állat formájú habfürdő
  • Szép lapos kő, amit együtt festhetünk ki
  • Üveggolyó, pattogó gumigolyó
  • Ujjbáb
  • Lego (nálunk hagyományosan ez a játék.. .egy vágyott készletet osztok el a naptárba és a doboz és a maradék kockák a fa alá kerülnek)
  • Klassz szívószál
  • Színes kavicsok, apró csipeszek

Minden gyermek számára a legjobb a közös program

Nem vagyok pszichológus, de gyakorló kétgyermekes anyukaként tisztában vagyok az együtt töltött minőségi idő értékével. Bátran helyezzük a hangsúlyt gyermekeink kalendáriumában is a közös programokra vagy olyasmire, amit tudunk, hogy a gyermekünk nagyon szeret, de nem jut rá mindig idő, lehetőség. Írjuk fel kis papírdarabokra a programterveket, majd ezeket is rejtsük el a naptárunkban.

Néhány ötlet:

  • hosszú, fürdőhabos fürdés
  • este hosszabb meseolvasás (ezt időzítsük péntek-szombat estére, amikor nem kell másnap korán felkelni)
  • lefekvés előtt fél órával több játékidő, vagy társasozzunk velük (ezt is jó, ha úgy időzítjük, amikor másnap nem kell korán kelni)
  • készítsük azt reggelire/vacsorára, hétvégi ebédre, amit ő kér (készíthetjük közösen is)
  • közös karácsonyi sütés-főzés – pl. mézeskalácsház vagy szaloncukor készítés
  • elrejthetünk egy színház-, koncert-, gyerekprogram-jegyet, amire közösen megyünk el
  • közös mozizás
  • ne hagyjuk ki a téli sportokat sem, korcsolyázás szánkózás együtt felejthetetlen élményt okoz
  • minden gyereknek vannak évközben kis kívánságai– jussanak ilyenkor eszünkbe

Ne feledjük, adventi kalendáriumunk lényege nem a trakta, hanem a meghitt pillanatok átélése. A reggeli vagy esti kis meglepetés öröme, ahogy közeledünk a karácsony felé. Nem kell erőlködni, élvezzük ki ezeket perceket!

fotó: pixabay.com

 

hirdetés
Dietetikusnak tanultam de előtte gyermekorvosi asszisztensként dolgoztam. A főnökömtől megtanultam, hogy szinte minden betegség, baj visszavezethető a nem megfelelő táplálkozásra, táplálásra. 2004-ben elvégeztem Pécsen az egészségtan tanári szakot. Kérdéseiteket táplálék allergiák, egyéb gyermektáplálási kérdésekben várom. Szívesen válaszolok hozzátáplálással, várandósság és szoptatás alatti étkezéssel kapcsolatos kérdésekre, táplálkozástani szempontból. Elhízott gyerek fogyókúrájával is foglalkozom. Illetve alternatív táplálási módokkal: pl: gyermekkori vegetarianizmus. Fordulhattok hozzám jó evő és rosszevő gyerekekről szóló kérdésekkel.
Előző cikkÉrkezik a trónörökös!
Következő cikkTegyünk az élhető szülésért!

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .