Babák, akik szeretik a hangtálakat

relaxáció, hangtál, aquanatal, rezgésterápia

A vízben történő relaxáló gyakorlatok során, a hangtálak mély, lazító hangjai, pozitív rezgései megnyugtatják az anyákat és a babákat is. A speciális vízi hang-és rezgésterápiát megvalósító babaúszás oktató szakértőnk, Radnics Adrienn mesél nekünk erről.

A hangok és az egészség

Fizikából általános iskolában azt tanultuk, minden rezgés, minden energia. A szilárd tárgyak azért tűnnek szilárdnak, mert atomjaik egy helyben mozognak, rezegnek. A hangok rezgések, körülveszik, áthatják a körülöttünk lévő teret, sőt igazából alkotóelemei világunknak, energetikai, fizikai testünknek. Minden szervünk egy meghatározott rezgéstartományban működik, minden rezgéstartományhoz köthető egy frekvencia, egy hang is. Ugyanez igaz érzelmi, energetikai működéseinkre is.

A civilizált lakosság által elszenvedett zajszennyezés negatívan befolyásolja pszichés állapotunkat, a túl sok, erős és zavaró rezgésű, akusztikus inger, növeli a depresszió, az alvászavarok kialakulásának esélyét, kevésbé tudjuk kipihenni magunkat, illetve hamarabb elfáradunk napi tevékenységeink közben is.

A történelemben számos vallás használta ki a hangok gyógyító erejét. A dalok, gyógyító hangok, mantrák, hangszeres zene felhasználása által, már az ókori egyiptomiak, görögök, arabok, kínai, indiai gyógyítók felismerték a rezgések pozitív, gyógyító tulajdonságait és hatásait testi-, lelki egészségünkre.
Az elcsendesedés, befelé figyelés, a belső csend a harmonikus, gyógyító rezgések megtapasztalásának fontos előfeltétele. Ehhez a legkülönlegesebb, segítő közeg a víz.

Ha nyugodtan vízbe merülünk, lebegés közben fülünk a víz alatt van, olyan csendet és testi állapotot élünk meg,
mint édesanyánk méhében egykor.

A víz nyugtató közege visszavezet minket a tökéletes csönd és belső figyelem állapotába, a langyos víz, folyamatosan hullámzó, a bőrre ható, mikromasszírozó hatása pedig serkenti a sejtek anyagcseréjét, ezáltal fokozza a test méregtelenítő folyamatait, nyugtatja az idegrendszert, oldja a fizikai testben, izmokban elraktározott feszültségeket, ezzel együtt gyógyítja a mögötte lévő stresszeket, hosszabb távon az esetleges érzelmi traumákat is.

Ezt a hatást megsokszorozhatjuk a hidroterápia közben alkalmazott célzott és speciális hangterápiával, amihez én a tibeti hangtálak lágyan rezgő, relaxáló hangját választottam.

1. Vízi hangfürdő kismamáknak

A tibeti hangtálak csodásan zengő hangja, sokszólamú dallama megtisztít, felemel, kitisztítja a gondolatokat, elcsendesíti az érzelmeket. Az Aquanatal órákon is alkalmazunk hangokat, mantrákat, amit a mamák a szülésnél is hatékonyan felhasználhatnak, ellazítva a testüket, elengedve minden feszültséget, tudatosan lazítva a gát területét és átlélegezve az összehúzódásokat …relaxáció, hangtál, aquanatal, rezgésterápia
Ezeket, a várandósság alatt használt hangokat a kisbabánk is megjegyzi, a szülés során és utána is ellazul, ha ezeket hallja.
A kismamákkal végzett 12 éves munkám során, a még mélyebb ellazulás, a magzattal való kommunikáció és pozitív magzati emlékek kialakításának lehetőségeit kutatva kezdtem el, e csodás rezgésű hangszereket is alkalmazni a foglalkozásaimon.
A speciális, vízi, relaxáló gyakorlatok során, a hangtálak mély, lazító hangjai, pozitív rezgései megnyugtatják az anyákat és a babákat is, pozitívan befolyásolják az anyukák légzését, a test vegetatív működéseit, harmonizálóan hatnak a belső szervek működésére, kiegyensúlyozzák az immunrendszert, az idegrendszert, jótékonyan hatnak a kisbabára is.

2. Vízi hangfürdő babáknak, családoknak

A vízi hangterápia a kisbabák vízhez szoktatásának és hidroterápiájának részeként isvízi rezgésterápia babáknak sikeresen alkalmazható. Speciális módon az egyéni, hidroterápiás és baba-watsus foglalkozásaimban is évek óta használom. Megnyugtatja a babákat, utána nagyon könnyen megy az alvás, a relaxáló rezgések közbeni, lebegő, nyugtató gyakorlatok segítik a baba-szülő kapcsolat elmélyítését, ill. a babák és szülők is kiegyensúlyozottabbak lesznek a foglalkozást követően.
Tapasztalataim szerint az egykori Aquanatalos

babák, aki emlékeznek a magzati életben átélt Aquanatal órákra, az ott énekelt és hallott hangokra, kifejezetten szeretik a hangterápiát és nagyon gyorsan ellazulnak, e lágy, rezgő hangok hatására… 

Speciális esetekben a vízi hangterápia, a babák negatív születésélményeinek oldásában, a szeparációs szorongásos időszakokon való könnyebb túllépésben is segíti a babákat, gyermekeket, de minden korosztály számára gyógyító, harmonizáló hatással bír, ellazít, feltölt energiával.

Mik azok a hangtálak és miért pont ezekkel dolgozunk?

A hangtálak eredete Belső -Ázsia országainak történetéhez kapcsolódik, korabeli írásos források igazolják, hogy már a Kr.e 8-10. században is készítettek hangtálakat. Az elkészítés folyamata mindig nagy szakértelmet és körültekintést igénylő feladat volt. Az eredeti, tibeti, nepáli hangtálak, a mai napig hosszas előkészítési folyamaton mennek keresztül, míg végül a mester kiadja a kezéből alkotását.

Általában 7 fémből készülnek, gyakran több évig „érlelik” őket, különböző időpontokban elővéve, alakítva, hangolva, majd szertartásokat követően újra eltéve őket. A tálakat számos méretben gyártják, gyakran szent szövegekkel és buddhista képekkel díszítik. A tálak hangja sokrétű, az elsődleges hangzáson kívül, másodlagos, harmadlagos hangok kiadására is képesek, ezáltal válik komplexszé és sokoldalúvá, egyben egyedivé a gyógyító hangzás, amit képviselnek. Nincs két egyforma hangtál, nincs két egyforma hatás, hangzás, ahogy nincs két egyforma ember sem… Hangtálunk visszatükrözi tulajdonosát, a célt, amire használjuk és minden alkalommal kicsit másképp szól, ahogy a helyzet, csoport változik. Hangszerünk dallamát a közeg, a tér is befolyásolja. A vízben a hanghullámok szemmel láthatók, fizikailag érzékelhetők, a hangterápiát valódi hangmasszázsként élhetjük meg.

hirdetés
Gyógytornász, Aquanatal oktató, babaúszás oktató, hidroterapeuta. A PTE Gyógytornász szakán végeztem 2003-ban. Elvégeztem a Birtlight® kismama jóga oktatói tanfolyamot. a Watsu, vízi terápiás módszerrel is, amellyel 2007-óta foglalkozom és babaúszás oktatóvá is váltam. Ezek a módszerek hatékonyabbá teszik a szülésre való felkészülést, ezért szívből ajánlom nektek! Amint láthatjátok "vízi ember vagyok", várom kérdéseiteket a következő témakörökben: szülésre felkészülés, Aquanatal, kismama jóga, szülőpozíciós jóga, babaúszás.
Előző cikkMa mostál már fogat?
Következő cikkLisztérzékeny a lányom!

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .