December van. Annyi minden kavarog ilyenkor a fejekben, a szívekben. Itt a karácsony, mindjárt itt a Szilveszter. „Végire jár az esztendő”. Sok a dolog, sok az intézni való, sok a gond a közelgő ünnepek előtt. Érdemes kicsit lassítanunk.
Elszalad mellettünk a „lényeg”, ha nem figyelünk, főként, ha gyerekek vannak a családunkban. Hisz azt szokták mondani, gyerek nélkül nincs igazi karácsony.
És valóban, semmivel sem pótolható azoknak a reményteli, csillogó tekinteteknek, a csodaváró gyerekszempároknak a látványa. Az ember maga is gyerekké válik abban a pillanatban, amikor őket látja.
Hit, bizalom, szeretet, döbbenet, boldogság – s egy kis ijedtség is, hát persze – ki tudná felsorolni mindazt, amit a kicsik szemében felfedezhet a figyelmes felnőtt szemlélő.
Ugye Te is láttál már ilyen csodaváró-csodalátó gyerekszempárokat kedves Olvasó? Talán könny szökött a szemedbe, talán eszedbe jutottak régi karácsonyok, nagyszülők, akik már rég elmentek, de egykor veled álltak ott a nagy fa körül, és együtt énekeltétek a Mennyből az angyalt, a Csendes éjt.
Csillogó, reményteli gyerek tekintetek, akik számára a világ legtermészetesebb dolga, hogy anya bemehet segíteni az angyaloknak, mert az angyalok szeretik az édesanyákat, nekik megengedik, hogy segítsenek a karácsonyfa díszítésében, a csomagok elrendezésében.
Mennyire jó látni azt a hitet, tisztaságot, örömet a gyerekek szemében! És mennyire jó lenne, ha felnőttként húsz-harminc év múlva, édesapaként vagy édesanyaként ugyanilyen hittel, örömmel és tiszta tekintettel várnák a decembert. Mert jó készülni a karácsonyra, jó feldíszíteni a környezetünket – és persze a szívünket.
A hagyományokban az a csodálatos, hogy időről időre megismételjük a rituálét, időről időre újrateremtjük a csodát: mézest sütünk, diót törünk, gyertyákat gyújtunk, ajándékokat gyártunk.
Kodály Zoltán, az egyik legnagyobb magyar zeneszerző, zenetudós, népzenekutató – népzenegyűjtőnk szerint „Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egy-kettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem teremti magának.”
A hagyomány a kultúránk része. A hagyomány ismétlődés, az ismétlődés biztonságot ad. Harmóniát, békességet. Ezért ragaszkodunk a hagyományokhoz olyan sokan, ezért maradtak meg évszázadokon át. Vigyázni kell rájuk.
Mert a hagyomány gyakorlása boldogságot ad nekünk. Nincs más dolgunk, mint ápolni egy kicsit és ellent tartani annak, amit ránk zúdítanak a világból.
Tudom, hogy nehéz. Rafinált, cinikus, pénzhajhász reklámhadjáratok között a karácsonyra felkészülni, annak igazi üzenetét megérteni valóságos művészet, de talán épp ezért legyünk ebben a néhány hétben mindannyian művészek!
Vagyis lássuk kicsit másképp a világot! Éppúgy, mint a művészek! Bátran, szabadon, merészen! Találjuk ki azt a bizonyos decemberi tündérországot, amiben nincs idegeskedés, nincs kapkodás, nincs veszekedés – harmónia, békesség, biztonság van.
Azt a bizonyos decemberi tündérországot mi teremtjük meg, bennünk lakozik. Nem tudjuk megvásárolni, ezt nem pénzért adják…
Vegyük ölünkbe a gyerekeinket és mondjunk el nekik eggyel több mesét, mint amennyit szoktunk.
Énekelgessünk esténként mosogatás, pakolás, ágyazás, fürdetés közben a gyerekekkel karácsonyi énekeket. Ha nem emlékszünk a szövegre, dúdoljuk a dallamot, előbb-utóbb be fog ugrani a szöveg foszlány, így már könnyebb utánanézni!
Ha már Kodálynál tartottunk, ne felejtsük el a mester egy másik rendkívül fontos üzenetét: „Az anya nemcsak a testét adja gyermekének, hanem a lelkét is a magáéból építi fel!”
Énekeljünk, ne szégyelljük megmutatni a hangszíneket, a játékosságot. Bátran keressünk mondókákat, énekeket, ölbeli játékokat soroló gyűjteményeket a könyvtárakban vagy az interneten – de ha tehetjük, keressünk olyan közösségeket, ahol megszólalnak a gyerekdalok, a mondókák, az ölbeli játékok,a népdalok, hiszen a magyar népdal a mi zenei anyanyelvünk.
Rajzoljunk, fessünk velük, ahogy ráérünk, és kedvünk van. Mikulást, angyalt, karácsonyfát, betlehemet – bármit. Nem az a fontos, mit, és az, hogy szép -e vagy sem. A fontos az, hogy együtt készítsük, hogy rájuk figyeljünk, hogy adjunk nekik egy-egy órát magunkból.
Ne változzunk át dekoratőrökké, lakberendezőkké, takarítónőkké, szakácsokká, cukrászokká, virágkötőkké – hiszen mi elsősorban szülők vagyunk, és elsősorban erre a minőségünkre van szüksége a gyermekeinknek!
Ne féljünk, menni fog! Az angyalok segítenek!
Mert az angyalok szeretik az édesanyákat.
