Dr. E. Müller-Rieckmann: A koraszülött gyerekek

Koraszülött-gyerekek.jpg

A koraszülöttek orvosi ellátása mellett rendkívül fontos, hogy a szülőket szakszerű tanácsokkal lássák el a gyermek gondozásával, fejlesztésével kapcsolatban. Ezt az teheti meg, aki tudja, hogyan kell a koraszülöttség hátrányos fejlődési következményeit kivédeni.

Dr. Edith Müller-Rieckmann orvosi tapasztalata és szakértelme garantálja, hogy az általa közreadott preventív modell segíti a szülőket és a szakembereket a szomatopszichés, pszichoszociális, fejlődéspszichológiai és korai fejlesztőpedagógiai szempontok szerinti gondozásban. Azok a szülők, akik a fenti komplex modellnek megfelelő tanácsadásban részesülnek, nagyobb biztonsággal és felelősségérzettel készítik elő gyermekük hazatérését a klinikáról és az otthoni gondozásban is tudatosabbak, körültekintőbbek.

Müller-Rieckmann asszony olyan megfigyelési kérdőívet állított össze, melynek segítségével a szülők hónapról hónapra regisztrálhatják gyermekük fejlődését egyéves koráig. Így pontos felvilágosítást adhatnak a szakembereknek is, akik családlátogatásokon és ambuláns rendeléseken foglalkoznak a korai fejlesztéssel a prevenciós program szerint. A könyvet szülőknek, szülésznőknek, terhesgondozást végző és szülést levezető nőgyógyászoknak, gyermekorvosoknak, gyermekápolónőknek, és a korai fejlesztésben részt vevő szakembereknek ajánljuk, különös tekintettel a gyermekklinikákra és perinatális centrumokra.

Akkord Kiadó Kft., puhatáblás, ragasztókötött, 160 oldal

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .