Egyedülálló nyaralás

egyszul21-300x198.jpg

Családi nyaralásra márpedig a csonka családoknak is szükségük van. Bármilyen okból is alakult életünk úgy, hogy egyedül neveljük gyermekünket, vagy éppen magunk vagyunk azok, akik csak kéthetente látjuk, fontos, hogy közös nyári élményekkel is gazdagítsuk csemeténk gyermekkorát.


Milyen feladatokkal kell szembenéznünk egyedülálló szülőként egy nyaralás során?Mindenekelőtt azzal, hogy egyedül kell megszerveznünk és kifizetnünk is a nyaralást.Ez alapvetően nem okoz túl nagy fejtörést: megnézzük, mennyit tudunk a családi költségvetésből a célra kiszakítani, majd megkeressük a számunkra megfelelő kül-, vagy belföldi nyaralást.

Akár kéthetes, akár háromnapos nyaralás az, amit megengedhetünk magunknak, a tervezés során a szállásfoglaláson, utazáson és étkezésen kívül komoly – és talán a legkomolyabb – feladatot jelenti, hogy milyen programokat válasszunk, mely csemetéink számára és a magunk számára is jelent egyaránt izgalmas, de egyben pihentető kalandot. Nyilvánvaló, hogy a gyermekek életkora nagyban befolyásolja a programválasztást, hisz míg a pelenkások nem a városlátogatásra vágynak, így a nagykamasz gyermek sem a homokozóban szeretné tölteni a nyarat. Legyen hegyi túra, vízparti pihenés, városlátogatás, ami elengedhetetlen: a jó program, a jó társaság.

Belföldi ajánlatok között keresgélve találhatunk nagyon borsos árú – ám minden tekintetben kifogástalan – bababarát lehetőséget. Kamasz gyerekek esetében összefoghatunk ismerősökkel, rokonokkal, ahol hasonló korú gyerekek vannak, hisz tudjuk, több gyerek együtt nagyobb kaland – bár a felnőttek számára nagyobb kihívás is.

Óvodás vagy kisiskolás korú gyerekekkel kereshetünk családi tábort, ahol a szülőkkel együtt táborozhatnak a csemeték. Igaz, ma még csak néhány ilyen tábort hirdetnek, ezek közül a legismertebb a népzenét hirdető Kolompos tábor, és a természetismeretet előtérbe helyező Tengerecki tábor. Ez utóbbi sajátossága, hogy környezeti nevelő végzettségű óvónők foglalkoznak a gyerekekkel, miközben a szülőknek lehetőségük van felnőtt programokon részt venni, illetve egyénileg tevékenykedhetnek. Együtt lehet szülő és gyermek, mégis van gyermeknek is, szülőnek is társasága. A nyaralásról pedig mindenki feltöltődve, kipihenten érhet haza.

(A Tengerecki táborról bővebben olvashat és jelentkezhet a www.tengerecki.hu oldalon.)

Tolmácsi Ágnes

hirdetés

1 KÉRDÉS

  1. Sziasztok!Én is egyedülálló szülő vagyok,mi most megyünk először nyaralni 20hónapos fiacskámmal.Nagyon nehéz találni,bababarát,kedvező áru,1 személyre(kicsinek ingyenes a szállás).Végre sikerült találnom,egy akciós 1hetes wellness csomagot,persze a kétágyas szobaárát fizetnem kell,mert nincs 1 ágyas szoba(a kicsinek ingyenes a pótágy).Már nagyon várom,nekünk is kell egy kis lazítás.Nem kell mindennap gyerekkel boltba menni(sorban állni)főzni,mosogatni stb..Végre elém teszik az ételt:-)Na meg egy jó kis élmény a szemem fényének.Menjetek Ti is pihenni!

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .