Gyermekelhízást megelőző program indul Magyarországon

Magyarországon elsőként Dunaharasztiban indul el a három évre szóló, gyermekkori elhízás megelőzését célul kitűző projekt, a GYERE – Gyermekek Egészsége Program a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének szakmai vezetésével, a világ legnagyobb, az elhízás megelőzését szolgáló hálózata, az EPODE itthoni programja keretében.

A világ legnagyobb, az elhízás megelőzését szolgáló hálózata az EPODE, amely 2004-ben Franciaországban kezdte meg működését, egy, a gyerekkori elhízást Európa-szerte megelőző átfogó projekt elindítását jelentette be idén. Az OPEN programban 11, a gyermekelhízás ellen fellépő közösségi kezdeményezés kap személyre szabott támogatást. A projekttel közel 4 000 000 európait szándékoznak elérni, köztük 1 000 000 gyermeket és serdülő korút. A projekt létfontosságú, hiszen Európában jelenleg minden harmadik 11 éves gyermek túlsúlyos vagy elhízott.

gyermekelhizasEbben a programban a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének szakmai vezetésével Magyarország is részt vesz és elsőként Dunaharasztiban a Coca-Cola Alapítvány támogatásával hívja életre a három évre szóló, gyermekkori elhízás megelőzését célul kitűző GYERE – Gyermekek Egészsége Programot.

A gyermekelhízás kérdése itthon is égető, hiszen az elmúlt húsz évben minden korcsoportban megháromszorozódott az elhízott gyermekek száma Magyarországon. Éppen ezért nagyon fontos, hogy ne csupán országos, hanem helyi szinten, közösségként, tehessünk azért, hogy a felnövekvő generáció egészséges legyen, megfelelően étkezzen, sokat mozogjon. Ebben mind az országos, mind a helyi szakemberek szakmai segítséget nyújtanak” – üdvözölte a kezdeményezést dr. Csányi Péter, az EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkárság Népegészségügyi Főosztály főosztályvezetője. „Ezzel egyúttal sokat tehetünk a cukorbetegség és a szív és érrendszeri betegségek megelőzéséért és a daganatos betegségek kockázatának csökkentéséért” –  tette hozzá.

Programunk első és legfontosabb célja, hogy a helyi közösségeket és a közösség tagjait hozzásegítsük az aktív és egészséges életmód kialakításához és annak hosszú távú fenntartásához, ezzel csökkentve a gyermekkori elhízást” – avat be a GYERE Programot vezető Kubányi Jolán, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke. „Kollégáink elsőként felmérik, hogy Dunaharaszti városában a testtömeg és a testmagasság ismeretében milyen mértékű túlsúly, illetve elhízás jellemző a gyermekek bizonyos korcsoportjára. Ezt követően negyedévente szakemberek segítségével körbejárunk egy-egy az egészséges táplálkozással kapcsolatos témát, remélve, hogy a város lakóit is aktívan bevonhatjuk programunkba, hogy a mindennapokban a piactól a családi vacsoráig az egészséges életmód hathassa át cselekedeteiket.”

GYERE Program a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Egészségügyért Felelős Államtitkárság, Dunaharaszti Város Önkormányzata, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kara és az Országos Gyermekegészségügyi Intézet összefogása és szakmai együttműködése által valósul meg.

Fotó: GYERE Program Facebook

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .