Hajmosáskor állandó a cirkusz!

kislány hajmosás közben

A hajmosás az egyik legnagyobb hiszti faktor. Sok családban kész harc véghez vinni ezt a számunkra igen egyszerű és fontos történést. Hogy mivel könnyíthetjük meg a saját és gyermekünk dolgát? Most elmondjuk.

Gondoljuk végig, mit élnek át a lurkók hajmosás során. Elsősorban nem ők irányítanak! Ez nagyon fontos, mivel a kisgyerekek kontroll mániások. Aztán ott van még a szembe kerülő víz, sampon, ami szintén zavarja őket. Ám, nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy sok gyerek ki nem állhatja, ha a haját „piszkáljuk” – simogatás, fésülés.

Érdemes példamutatással elől járni. Engedjük, hogy megnézzék, mi, miként is mossuk a hajunkat. Közben látványosan érzékeltessük, hogy milyen egyszerű és mókás dolog is ez. Remek megoldás közelebb hozni hozzá a folyamatot a játékai segítségével. Vigyünk be babát, kisautót a fürdőkádba és mossuk meg együtt a gyerkőccel a „hajukat”. Utána dicsérjük is meg őket, hogy milyen ügyesen hagyták a dolgot.

Fontos, hogy mindig gyereksampont használjunk, mivel ezek szembe kerülés esetén nem fognak csípni.

Tippek, hogy a hajmosás könnyen menjen

  • Már ott kezdhetjük a dolgot, hogy engedjük, ő válasszon magának sampont.
  • Fontos, hogy ne érje váratlanul a kicsit a hajmosás ténye; fürdés előtt mindig mondjuk el neki, hogy bizony, ma erre is sor fog kerülni.
  • Tisztázzuk a sorrendet!Hajmosás előtt, vagy után szeretnél játszani a kádban?” A partnerként való hozzáállást, minden gyermek értékeli.
  • A legjobb, ha ül a kádban, így nem fog kibillenni az egyensúlyából, miközben hátrahajtja a fejét. A stabilabb testhelyzet, nagyobb biztonságérzetet ad majd neki.
  • A bevezető alkalmakkor ne a tusolót használjuk öblögetésre, inkább egy poharat, vagy tálkát. Így legalább a zaj faktort kizárhatjuk.
  • Engedjük, hogy részt vegyen benne – nyomjunk a kezébe sampont, mossa nyugodtan velünk együtt, hátul a haját ő öblítse le – így közelebb kerül hozzá ez a tevékenység.
  • Próbáljunk ki, játszunk el több variációt is arra, mikor a leöblítésnél eltakarjuk a szemét. Odatehetjük mi a kezünket, vagy letakarhatjuk egy kis törölközővel is. A nagyobb gyermek ezeket magának is megvalósíthatja.
  • Ha sírni kezdene, hagyjuk abba, beszéljük meg vele. „Mi a baj? Ugye, nem fáj kicsim? Ha engeded, akkor gyorsan végzünk és játszatsz/nézhetsz mesét…stb.”

Soha ne fenyegessük, ne akarjunk hamar túlesni rajta, ne kössünk alkut magunkkal – picit sír, de legalább gyorsan megvagyunk -, ne példálózzunk mással – „Bezzeg a tesód milyen ügyesen hagyja!” -, lehetőleg ne mossuk meg a haját, ha túl fáradt – és emiatt szörnyen nyűgös -, vagy beteg.

A végén beszéljük meg, hogy hogy is ment a dolog. Mondjuk el, hogy legközelebb min lenne jó változtatni és emeljük ki azt, amikor ügyes volt. Előbb utóbb minden gyerek megszokja, vagy akár meg is szereti a hajmosást. Türelem, megértés és rugalmasság kell csupán hozzá részünkről.

fotó: pixabay.com
hirdetés
HISZEK abban, hogy kétgyerekes Anyának, Nőnek, Társnak, Barátnak, igenis lehet egyszerre lenni, akár napi 5 óra alvással is. TUDOM, hogy mi Nők, miért aggódunk, mitől félünk, vagy épp olvadunk el, mi az, ami kimozdít a hétköznapokból, és mivel nézünk farkasszemet nap, mint nap. CÉLOM, hogy a szavaimból összeálló cikkek informáljanak, szórakoztassanak, okozzanak meglepetést, MEGMOZGASSANAK!
Előző cikkŐszi kincsek kicsiknek – Csináld magad!
Következő cikkLegyen élmény az esti fürdés!