Három éves kortól kötelező óvoda, fizetős bölcsődék

kötelező_óvoda_fizetős_bölcsőde-300x249.jpg

Az Országgyűlés december 20-ára virradó éjjel elfogadta az új köznevelési törvényt, mely alapján három éves kortól lesz kötelező az óvoda, a hajnali órákban pedig azt a törvénymódosítást, mely alapján a bölcsődékben külön térítési díjat állapíthat meg a fenntartó.

Három éves kortól lesz kötelező az óvoda

Az új köznevelési törvény alapján három éves kortól lesz kötelező az óvodába lépés. A törvény azt rögzíti, hogy a gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt.

A jegyző, egyházi és magánintézményben a fenntartó a szülő kérelmére és az óvodavezető, valamint a védőnő egyetértésével, a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, felmentést adhat a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, képességeinek kibontakoztatása, sajátos helyzete indokolja.

Az új törvény szerint a hétévesnél idősebb, iskolaéretlen gyerekek az óvodában maradhatna. Az a gyermek, akinél azt a szakértői és rehabilitációs bizottság javasolja, további egy nevelési évig az óvodában maradhat, s ezt követően válik majd tankötelessé.

Uniós forrásból bővítenék az óvodai férőhelyeket

Hároméves korától kezdve minden kisgyerek óvodába fog járni 2014-től – mondta Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár a Magyar Nemzetnek adott interjúban. Jelenleg az óvodáskorú gyerekek tíz százaléka nem jár óvodába, így 2014-ig 25-30 ezer új férőhelyet kell létrehozni. Hozzátette: az Új Széchenyi-tervben jövő év januárjában írják ki azt a 9,39 milliárd forint keretösszegű pályázatot, amelynek nyomán 14-15 ezer új férőhelyet lehet majd létesíteni a következő egy-másfél évben. A továbbiak létrehozását önkormányzati, európai uniós, illetve központi költségvetési forrásból igyekszik megoldani a kormány.

Fizetősek lesznek a bölcsődék

A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslattal december 20-án a hajnali órákban az Országgyűlés elfogadta, többek között, hogy a bölcsődékben az étkezésért fizetendő térítési díjon felül a gondozásért is külön személyi térítési díjat állapíthasson meg a fenntartó (önkormányzat), mely maximum az egy főre eső jövedelem 25 százaléka lehet.

Térítésmentes marad a bölcsődei gondozás:

  • a rászoruló (rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő) gyermeket,
  • a három vagy több gyermeket,
  • a tartósan beteg vagy fogyatékos gyermeket nevelő családok számára,
  • illetve azok részére, akik jövedelemmel nem rendelkeznek.
hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .