Hogyan tévézzenek a kisgyerekek?

Sokszor felmerül, hogy káros a televíziózás és a modern technikai eszközök használata a gyermekek számára. Ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy olyan korban élünk, ahol ezeknek az eszközöknek az ismerete az életben való boldogulás feltétele is. Mit tehet tehát a szülő, aki meg akarja kímélni gyermekét a káros hatásoktól, ám nem akarja kizárni semmilyen lehetőségből? Mik a televíziózás optimális határai? A témában Döbör Ágota pszichológus, családterapeuta ad tanácsokat.

A televíziózás és a modern technikai eszközök hatása, szerepe nagyban különbözik egymástól. Jelen cikkünkben a televíziózásról lesz szó, és folytatásként hamarosan a „kütyük” helyes használatáról is írunk.

Általánosságban elmondható, hogy a szélsőségek károsabbak, mint a középút – ez igaz ebben a kérdésben is. Nem feltétlenül az a baj, ha a gyerek megnéz pár mesét, hanem a körülmények. Lássuk a legfontosabb „szabályokat”!

Mi az igazán káros?

A reklámok és a hírműsorok nézése mindenképpen kerülendő. A hírműsorok egyre inkább katasztrófákról szólnak. A gyerekek nem képesek ezeknek a realitását felfogni, de a szorongást, félelmet megélik. Nem értik, hogy őket nem érinti, hiszen több ezer kilométerre történik tőlük, de félni fognak, hogy bármikor megtörténhet velük is, elveszíthetik otthonukat, szeretteiket.

children-403582_640

Érdemes lefekvés előtt 1-2 órával már kikapcsolni a tévét, hiszen az jelentősen ronthatja az alvás minőségét. Emellett a „háttér televíziózást” is érdemes elkerülni, éppen a kontrollálatlanul beáramló információk miatt, amely a figyelemkoncentráció fejlődésének sem kedvez.

Mikortól tévézzen a gyerek és hogyan?

Lehetőség szerint 1-1,5 éves koráig a gyerek egyáltalán ne nézzen tévét. Idegrendszerét nagyon túlterhelik az ingerek, és a váltakozó, villódzó képekből még nem is fogja fel a történetet. Ezután is mindig csak az életkorának megfelelő meséket nézzen, kezdetben jók lehetnek a megzenésített versek, melyekhez egyszerű képi hátteret is rajzolnak. Ezt követhetik a teljesen egyszerű mesék, melyek nagyon rövidek (3-5 perc), és kedves történeteket mesélnek el.

Rendkívül fontos, hogy mindig a szülővel együtt nézze a gyerek még ezeket a meséket is, hiszen a szülő adja a biztonságot! Beszélgessenek a meséről: mi történt, van-e kérdése? Minden gyereknek más a toleranciaszintje. Néha a felnőtt nem is gondolja, hogy egy-egy ártalmatlannak tűnő jelenet félelmet válthat ki egy kisgyerekben.

Érdemes a szülőknek előre megnézni a meséket (ha ismeretlen számukra), így elkerülhetőek a véletlen félelmetes jelenetek. Joggal merülhet fel, hogy sok (elmesélt) mesében is szerepelnek ijesztő részek. Ilyenkor azonban a gyerek képzelete gyártja a belső képeket, és csak annyit képzel el, amennyire érett, amit még el tud viselni. A készen kapott képek azonban eláraszthatják olyan tartalmakkal is, melyekre még lelkileg nem áll készen.

witchs-house-836849_640

Óvodáskorban jöhetnek az életkornak megfelelő hosszabb mesék, de akkor is a szülővel közösen, lehetőséget adva a megbeszélésre, a kérdezésre. Előfordul, hogy minden ovis társ látta már az egyik divatos mesét, ezért gyermekünk is szeretné megnézni, úgy érzi, kimarad valamiből. Érdemes megbeszélni vele, miért nem neki való az adott mese (pláne a minden szempontból túlingerlő moziban megnézve), de ha úgy érzi a szülő, egy-egy részletet nézzenek meg kompromisszumként.

Mellőzzük néha a képernyőt!

A televíziózást óvodás kor alatt napi 20 percben maximalizálhatjuk, később sem érdemes ennél sokkal többre emelni a képernyő előtt töltött időt.

Jó, ha be lehet iktatni tévémentes napokat is. Bárhogy is nézzük, a televíziózás passzív tevékenység, és azáltal, hogy minden téren passzivitásba készteti a gyereket, növeli a feszültségét is. (Sajnos még a legártalmatlanabb természetfilmnek is megvan ez a hatása.) Emellett a tévé nélküli napok segítenek kialakítani olyan családi rutinokat, amelyben e tevékenység nélkül is jól eltölthető az idő.

Döbör Ágota, pszichológus, pár- és családterapeuta, anya-magzat kapcsolatanalitikus
doboragota.hu

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .