Májusban a Születés-fájának elültetésével megkezdődött az ELTE PPK Perinatális Szaktanácsadó szakának oktatói és a végzett hallgatói által kezdeményezett Úton.. séta a szülés/ születés minőségéért nevet viselő programsorozat. A kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy milyen messzire nyúló jelentősége lehet a szülésélmény minőségének az édesanya, a baba és a család számára.
Három világklasszis kajakozónk is az ügy mellé állt: Kovács Katalin, aki első gyermekét várja, Szabó Szilvia, kétgyermekes édesanya és Dudás Miklós, aki még a családalapítás előtt, de már határozott elképzelései vannak a kérdést illetően.
Kovács Kati, gömbölyödő pocakjával ragyogóbb, mint valaha, derűs, mosolygós kismama. Minden idők legeredményesebb női kajakosa élvezi az áldott állapotot, a pozitív dolgokra koncentrál, és könnyű szülésre számít.
Babafalva: Kedves Kati, hogy vagy most, nem sokkal a szülés előtt?
Kovács Katalin: Tömören és röviden, nagyon jól. Már nagyon várom, de egyúttal sajnálom is, hogy ez az állapot el fog múlni. A várandósság hihetetlen érzés, igyekszem minden pillanatát megélni.
B.: Mire számítasz a szüléssel kapcsolatban?
K.K. : Hú, igazából nem tudom. Megnéztem a szülőszobát, nagyon sokat beszélgettem a szülésznővel és az orvosommal. Nem félek a szüléstől, úgy gondolom, hogy nekem könnyű lesz, de ha nagyon őszinte akarok lenni, nem tudom elképzelni, hogy fog történni.
B.: Sajnos manapság minden harmadik baba császárral születik. Hogy élnéd meg, ha ez Nálad is így alakulna?
K. K.: Az áldott állapot alatt nagyon sokat beszéltem olyan édesanyákkal, akik már túl vannak a szülésen,és furcsa érzés volt azzal szembesülni, hogy sokan megkérdezték tőlem, hogy miért nem választom a könnyebb utat, a császármetszést. Nekem ez eszembe sem jutott, természetesnek gondoltam, hogy az ember normál módon hozza világra a gyermekét, és a császármetszést sem tekintem könnyebb útnak. Az orvosomat is megkérdeztem erről, aki azt válaszolta, hogy nála nem időre szülnek a kismamák, és nem csinál divatszüléseket. 18 éve járok a doktor úrhoz, aki úgy áll az áldott állapothoz, mint a világ legtermészetesebb dolgához, és nekem is segít, hogy ezt így éljem meg.
B.: Ijesztőnek találod, amiket hallasz a szülésről, vagyis, hogy néha nem egészen úgy történnek a dolgok, ahogy a nők előre elképzelik?
K. K.: Nem azt mondanám, hogy ijesztőnek. Eleinte nagyon sok negatív gondolatot hallottam ezzel kapcsolatban, de ennek ellenére próbáltam arra koncentrálni, hogy én a pozitív dolgokat vonzzam be, és az elmúlt másfél, két hónapban már csak jó dolgokat hallottam. A múltkor összefutottam Kirsner Erikával, a kézilabdázó olimpikonnal, ő elmesélte nekem, hogy milyen könnyű szülése volt. Jó hallani a pozitív dolgokat, beszélgetni pozitív hozzáállású édesanyákat, mint amilyen Szabó Szilvivel is, ezekből lehet táplálkozni.
B.: Felkészültél arra, hogy ha úgy érzed, hogy felesleges beavatkozások jönnének, akkor ellenállj?
K.K.: Nem tudom elképzelni ezt a szituációt, mert abszolút megbízom az orvosomban. Ő annyira a számomra elfogadható irányból közelíti meg a szülést, hogy elképzelhetetlennek tartom, hogy bármi olyasmit rám kényszerítsen, amit nem tartok normálisnak.
Szabó Szilvi az öt és fél éves Csenge és a másfél éves Márk édesanyja mosolyogva emlékszik vissza gyermekei születésére. Az első szülésélménye nem volt annyira pozitív, a másodikra már tudatosan készült, így kisfia könnyen és gyorsan jött világra.
Szabó Szilvia: Az én szülésélményeim nagyon különbözőek. A lányommal 13 órát vajúdtam, folyamatosan kétperces fájásaim voltak, amit nagyon megterhelőnek éreztem. A fiam az első fájástól számítva három órán belül jött világra, pedig ő 4300 grammot nyomott. Ezt annak tudom be, hogy a második szülésemre már nagyon tudatosan készültem. Az első szülésnél valamilyen szinten dolgozott bennem a sportolói tudat, hogy nagyon sok mindent meg tudtunk csinálni, és ez is menni fog. Próbáltam pozitívan hozzáállni, de annyira nem tudtam rákészülni. Most, amikor kérdezted Katit, hogy ellen tud-e majd állni olyan beavatkozásoknak, amiket rá szeretnének erőltetni, eszembe jutott, hogy én az első alkalommal nem tudtam, mert egyszerűen el sem tudtam képzelni, vagy tudatában lenni annak, hogy mik történnek a szüléskor. Egy egészen más tudatállapotba kerül a nő, amikor szül.
B.: Hogyan készültél Márk születésére?
Sz. Sz.: Sok-sok keresgélés után találkoztam a dúlámmal, akivel lelki és testi szinten is nagyon sokat készültünk a szülésre, jártam hozzá kismama masszázsra, folyamatosan beszéltünk a szülésről, a lehetséges kimenetelekről, legfőképp pozitív dolgokról. A szülésznőm volt az a személy, aki mindkét szülésemnél ott volt, ő már jól ismert, és hihetetlen rá tud hangolódni a szülő nő és a baba minden rezdülésére. Emellett, sikerült találni egy olyan orvost, aki maximálisan partner volt abban, hogy a szülésznő határozza meg a szülés menetét. Teljesen megbíztam a szülésznőben, és a fájdalmak között is mindig mondtam, hogy addig ne engedjen semmilyen beavatkozást, amíg ő úgy látja, hogy Márk meg tud születni természetes úton, ami meg is valósult, a nagy súly ellenére. Ezen az orvosom is csodálkozott, azt mondta, hogy ő biztos volt benne, hogy be kell majd avatkozni. Szerintem a felkészülés, a környezet és a támogatók miatt sikerült.
B: Bizony, ennél nagyobb súllyal is születnek természetes úton gyerekek.
Sz.Sz.: Egyszerűen csiribi-csiribá babának hívták a szülészeten, mert tényleg nagyon gyorsan kibújt. Szerintem, ez annak is köszönhető, hogy hagytak szabadon mozogni, jönni-menni. A dúlám nagyon büszke volt rám, mert, amikor azt mondták a kórházban, hogy feküdjek föl az ágyra, én ellenálltam, de ezt azért is mertem megtenni, mert már túl voltam egy szülésen, és tudtam, hogy ott milyen hibákat követtünk el.
B.: Apás szülések voltak?
Sz.Sz.: Az első alkalommal bent volt a párom, viszont őt annyira megviselte ez az élmény, hogy a második szülésnél azt mondta, hogy biztos nem lesz bent.
B.: Ez rosszul esett neked?
Sz.Sz.: Nem. Az volt a benyomásom, hogy neki hosszabb ideig tartott a gyerekágyi felépülése a szülés után, mint nekem. Nagyon megviselte lelkileg, hogy próbált segíteni, de nem tudott. Viszont a mai napig emlegeti, hogy a lányunkat ő látta meg először, és hogy az ő szemébe nézett elsőként. Emellett, én valamiért úgy éreztem, hogy az első szülésnél kicsit megpróbáltam nő, feleség maradni. A második baba világra jövetelénél, mivel a férjem nem volt ott, jobban át tudtam magam adni az élménynek, és ez is segített.
K.K.: Nagyon érdekes volt hallgatni, hogy Szilviéknél ez hogyan történt. Én úgy gondolom, hogy az ember nem foszthatja meg a párját attól, hogy megélhesse azt, hogy a lánya elsőként az ő szemébe néz, habár én őszintén szólva, nem várom el a férjemtől, hogy bent legyen, szeretem egyedül megélni a fájdalmaimat. De ő ragaszkodik hozzá, mert nem élt még át ilyet, és segíteni szeretne nekem. Ebből volt egy kis nézeteltérésünk, végül beleegyeztem az apás szülésbe, azzal a feltétellel, hogy ha ő úgy érzi, hogy ha az élmény jobban megviseli annál, mint ahogy elképzelte, akkor inkább hagyja el a helységet.
Dudás Miklós, 23 éves kiválóságunk, a férfiakat képviselve elmondta, hogy fontosnak tartja, hogy a leendő apák mindenben támogassák a párjukat a terhesség során, ám kissé zavarba jött egy olyan szituációt elképzelve, ha konfliktushelyzet alakulna ki a szülőszobán.
Dudás Miklós: Szóval az a kérdés, hogy mit keresek én itt?
B.: Ezt nem akartam ilyen direktben kérdezni, de mesélj, a terveid között a szerepel a családalapítás?
D.M.: Igen, már régóta tudom, hogy két gyereket szeretnék, egy fiút és egy lányt, pár éves korkülönbséggel. Mi is ketten vagyunk a bátyámmal, szerintem nagyon jó dolog, ha van még egy ember az anyán és az apán kívül, akire mindig számíthatunk az életben.
B.: A férfiakhoz mennyi információ jut el abból, hogy a nők a szülést esetenként nem úgy tudják megélni, ahogy szeretnék, és ez nem rajtuk múlik?
D.M.: Szerintem nem sok. Gondolom, amikor egy férfinak a felesége várandós lesz, akkor kezd el ő is jobban informálódni ezekről a dolgokról.
B: Szerinted mi a férfi dolga a terhesség és a szülés alatt?
D.M. : Úgy gondolom, mindenben támogatni kell a nőket az élet során, ilyenkor extra odafigyeléssel, hogy még véletlenül se történjen semmi baj. Fontos, hogy a hölgyek arra tudjanak koncentrálni, hogy jó egészségben végigjárják ezt az utat, hogy sikeresen zajlódjon az egész.
B. : Vitába szállnál az orvossal a szülőszobában?
D.M. : Nem hiszen, mert nem tartom magam okosabbnak az orvosnál.
B: Mit tennél, ha látnád, hogy a feleséged másképp szeretné a dolgokat, de nem tudná magát képviselni, mert nincs olyan állapotban?
D.M.: Ez egy nagyon nehéz kérdés. Persze, abban a helyzetben az biztos ember jobban utána néz, meg utána olvas a szülést érintő dolgoknak, de, hogy ki mellé álljon az ember… A feleség azt akarja, de az orvos nem azt tanácsolja… Nyilván a feleség a legfontosabb, viszont lehet, hogy mégis az orvosra kéne hallgatni…
B.: Valamelyikőtök részt fog venni ezen a sétán?
Sz.Sz.: Mi készülünk rá, hogy a családdal,a gyerekekkel együtt elmegyünk.
D.M.. A lehetőség, ha úgy engedi, akkor persze, futok.
K.K.: Én azt gondolom, hogy mással leszek elfoglalva J.
B.: Mi pedig nagyon drukkolunk majd Neked!
Wilcsek Médea
Fotó: Zentai Rita. A fotók a Születés fája ültetésénél készültek.
