Intim higiénia gyerekkorban: így előzzük meg a fertőzéseket!

Az egészségmegőrzés egyik legfontosabb eleme a megfelelő személyes higiénia, ami az intim területek tisztántartását is magába foglalja. Sok szülő azonban még mindig tabuként kezeli a témát, pedig megfelelő kommunikációval számos probléma megelőzhető lenne. A kellemetlen tünetekkel járó fertőzések akár gyermekkorban is megjelenhetnek, a nyári időszakban pedig még nagyobb eséllyel támadnak a kórokozók.

Fontos, hogy a gyerekek már egészen kicsi korban megtanulják az intim területek tisztántartásának technikáit. A fiúk esetében többnyire elég, ha pisilés előtt és után is kezet mosnak, valamint megtörlik a féltett testrészt, a kislányoknál azonban komolyabb figyelmet kell fordítani az érzékeny területek védelmére, mivel ebben az életkorban a hüvelyben még nincs jelen a fertőzésekkel szemben védő lactobacillus (Döderlein) flóra, ezért a hüvelyfertőzések kialakulása gyakori probléma.

ID-100301908Az első menstruáció előtt a hüvely még teljesen védtelen a kórokozókkal szem-ben és kimondottan érzékeny a fertőzé-sekre is, ezért – bár ritkán beszélünk róla – már 4-5 éves korban is felléphetnek fokozott váladékozással járó hüvelyi fertőzések.

„Gyerekek esetében elsősorban bakteri-ális eredetű megbetegedésről beszélhe-tünk, amelyeknek sokszor nincs külső jele, mégis kellemetlen tünetek, sárgás, zöldes, barnás hüvelyváladék és viszketés tapasztalható. Gyakran okozhatnak fertőzést a nem megfelelő tisztálkodás miatt – hüvelybe került székletbaktériumok is. A probléma diagnosztizálásához érdemes gyermeknőgyógyász szakember segítségét kérni, aki egy teljesen fájdalommentes eljárás keretében, ultravékony pálcikák segítségével kenetet vesz a hüvelyből, hogy kiderítse, mi okozza a problémát” – árulta el egy, a témában rendezett kerekasztal beszélgetésen dr. Szabari Erika nőgyógyász-gyermeknőgyógyász szakorvos.

A strandolás is lehet biztonságos

A strandszezonban a fertőzések veszélye még a szokásosnál is nagyobb, néhány egyszerű szabály betartásával a betegségek kialakulásának kockázata azonban a gyerekek esetén is minimálisra csökkenthető.

Úszás közben a medence vizének klórtartalma könnyen felboríthatja a hüvely ökológiai rendszerét, ezért fürdőzés után zuhanyozás javasolt. A vizes fürdőruhát érdemes minél hamarabb szárazra cserélni a különböző „felfázásos” tünetek megelőzése érdekében. Emellett pedig nagyon fontos figyelni rá, hogy a homokozóban vagy a strandon soha ne legyenek teljesen meztelenek a lánygyerekek, mert akár egy apró homokszem hüvelybe kerülése is komoly problémákat eredményezhet” – tette hozzá a szakértő.

A strandolástól azonban a kislányos szülőknek sem kell rettegnie. A szakember rámutatott: egyszerű biológia, hogy a kislányok könnyebben összeszedhetik a fertőzéseket, mint a fiúk, de ettől nem kell megijedni. „Lányok esetén a húgyvezeték, a külső nemi szervek és a végbél nagyon közel helyezkednek el egymáshoz, ráadásul a kicsiknél még nincs meg a szőrzet, ami a hüvely bejáratát védi. Kapható azonban már 3 éves kortól napi rendszerességgel, külső területeken alkalmazható intim lemosó zselé, ami szabályozza a pH értéket és hidratáló tulajdonságokkal is rendelkezik. Hatóanyagainak  köszönhetően segít a problémákat megelőzni, és használatával az intim higiéniára nevelés is hatékonyabbá válik” – fogalmazott dr. Szabari Erika nőgyógyász.

 

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .