Talán a 6. hónapban kezdtem el kerekedni, de ekkor is szerencsére csak „pocakra híztam”. Energikus voltam és nagyon-nagyon boldog, így tényleg rohantak a napok, a baba is szépen fejlődött, minden vizsgálatot rendben zártunk le, kiderült, hogy kisfiút hordok a szívem alatt.
Év elején, január-februárban lezongoráztunk egy lakásfelújítást, hogy a kis jövevénynek is meglegyen a külön szobája mire megérkezik. Ez is egész simán ment, persze a Férjem vette ki a munka java részét, én csak a háttérből segítettem a szervezéssel.
A 7. hónap végén kezdtem el érezni, hogy most már lassan ideje lesz abbahagyni a munkát is, hiszen kezdtem teljesen lelassulni, csak úgy hívtam, hogy megjött a szobanövény effektus.
„Ha beállítottak volna egy sarokba reggel és délután 5-ig ott hagynak, én teljesen jól ellettem volna ott, anélkül, hogy bármit is csináltam volna.”
Így április végével le is tettem a lantot, és az utolsó 3 hetet már otthon töltöttem. Én úgy gondoltam, hogy majd édes semmittevésben töltöm ezeket a napokat, felkészülve a szülésre, még jobban összehangolódva a babámmal, de persze ez nem így volt. Rengeteg „halaszthatatlan” elintéznivalóm volt a baba érkezése előtt, így folytattam a pörgést, nem tudtam lenyugodni, ami amúgy nem is sikerült még a mai napig sem. Az utolsó 1 – 1,5 hét már nehézkesen telt, mert ekkora már nagyon-nagy volt a baba és nem hagyott éjjel aludni, állandóan feszengett és rugdosott odabent, így alig tudtam aludni, illetve már napközben a mozgás is elég nehézkessé vált, bár hozzáteszem, hogy a pocakom ekkor volt akkora, hogy aki nem tudta, hogy az utolsó napokban járok, azt hitte, hogy nagyjából 6 hónapos terhes vagyok.
Írta: Zeitler Adrienn