Kérdezz: Csomóné Lindmayer Katalin szoptatás, szüléskísérés
2010. február 20. szombat
Kategória Kiemelt cikkek, Szakértők
Témakörök: dúla, szülésre, szoptatásra felkészítés, szüléskísérés, szoptatási problémák, Eszter-lánc Anyatejmisszió, anyatej közvetítés
A szakértő elérhetőségei:
Honlap: www.csaladvar.shp.hu
E-mail: katalin@lindmayer.hu
Telefon: +36 20 9677999
Skype: xzq4my
Éltem gyerekként és fiatal felnőttként Budapesten, Prágában, Pozsonyban. Voltam kollégiumi nevelőtanár, könyvtáros, fordító, irodavezető, nemzetközi informatikai cégnél ügyfélszolgálati vezető és minőségbiztosítási szakember, volt fotókiállításom a Várban, majd egy nagy kanyarral kikötöttem a szüléseknél.
2006-ban született meg otthonunkban kislányunk, Böbe.Megcsapott az élet kapujának szele, és itt ragadtam. Megragadott a születés és az életadás, a családdá formálódás melege.
2004-ben elvégeztem a Module dúlaképzőjét, majd 2005-ben a DONA (Észak-Amerikai Dúla Egyesület) nemzetközi dúlaképzőjét és szülésfelkészítő tanfolyamát. 2007-ben pedig a „Korszerű szoptatási ismeretek” képzést.
2006-ban ért a megtiszteltetés, hogy az Eszter-lánc Anyatejmisszió vezetője lehessek. Küldetésünk az anyatejes táplálás megismertetése minél szélesebb körben. Tanácsadással és megfelelő szakemberek felkutatásával támogatunk a szoptatási nehézségek leküzdésében, akár kevés, akár túl sok a tej. Ha a szakmai segítség nem elég, segítünk olyan édesanyát találni, aki szívesen adja át saját anyatejét a rászoruló kisbabának. Megismertetünk az alternatív táplálási módszerekkel és eszközökkel és megmutatjuk, hogy örökbefogadó anyukák is képesek lehetnek szoptatni a kisbabát.
2010-től a Nemzetközi Anya- és Bababarát Szülészeti Ellátásért Kezdeményezés magyarországi képviselője lettem, ami hatalmas kihívás és egyben nagy megtiszteltetés. Jelenleg a SOTE szülésznőképzőjén tanulok szülésznőnek, és szeretnék bába lenni, valamint készülök, hogy IBCLC laktációs szaktanácsadói képesítést szerezhessek.
Szívesen válaszolok kérdéseidre várandóssággal, szüléssel, anyatejes táplálással kapcsolatban, illetve ezek természetes módszerekkel való támogatásában is segítségedre leszek.
Várom kérdésed, ha kételyeid vannak, kérdeznél, vagy megosztanád örömödet
- mert nem tudod mi vár Rád,
- nem bízol magadban,
- félsz, hogy kinevetnek, vagy úgy érzed egyedül maradtál gondolataiddal
- túl sok minden gomolyog Benned és körülötted
- szeretnél találkozni Hozzád hasonló kismamákkal, családokkal
- ha kétségeid vannak, és akkor is,
- ha már ráléptél az útra, de még nem bízol teljesen Önmagadban.
- vagy, ha csak úgy szólnál valakihez, aki meghallgat.
Kérdezni a hozzászólásoknál tudsz és a választ is itt találod majd meg. Ha szeretnél azonnal értesülni róla, jelöld be, hogy kérsz e-mailértesítést, ha hozzászólás érkezik.


Kedves Katalin!
A segítségét, tanácsát szeretném kérni. 20 hónapos a kisfiunk és lassan szeretnénk kistestvért, de nem merek rá vállalkozni, mert a kisfiunk még kizérólag szopva alszik el, és semmilyen módszerrel nem tudom elválasztani. Nagyon szépen fejlődik valóban testileg, lelkileg, a szoptatás híve vagyok, amíg csak lehet, de félek, hogy nem tudok teherbe esni, illetve ha mégis, nagyon igénybe venné a szervezetem, és esetleg gondot okozhat, mert nagyon vékony vagyok.
Próbáltam mesével, beszélgetéssel, apával, és még cumisüveggel is elaltatni, de semmit nem vesz komolyan, és keservesen sír utánam.
Majd megszakad a szívem, és végül megszoptatom és szépen elalszik. A férjem mindenképpen azt mondja hagyjam ott, kicsit sír és elalszik. Én azomban ezt nem tudom megtenni, és erőszakkal nem szeretném a lelki fejlődését károsan befolyásolni. Mit tanácsol, és mit gondol a teherbeesésről?
Válaszát előre is nagyon köszönöm, jó egészséget és további szép napot kívánok!
Kedves Noémi!
Gratulálok mindkét babához, a nagyfiúhoz és ahhoz is, aki már a szívükben kéredzkedik megérkezni közénk.
Sok kismama átesik ezen a dilemmán, sokan gondolkodnak el azon, hogy hogyan is legyen az új testvér érkeztével. A szoptatásnak valóban van fogamzásgátló hatása, de ahhoz ennél jóval több kizárólagos szoptatásra van szükség, bár ez egyéni érzékenység szerint változhat.
Egy kétéves nagylegény szoptatása már nem veszi igénybe annyira a szervezetet, hogy a várandósságot ne bírná el mellette. Ha tart ettől, igyekezzen pihenni, kikapcsolódni minél többet és vitamindús egészséges ételeket fogyasztani, amivel feltölti tartalékait, sokat sétálni, levegőn lenni.
A nagyobb gyerek szoptatása átsegítheti Önöket az új testvér érkezésének nehézségein, de az is elképzelhető, hogy a várandósság megerősödésével az anyatej íze annyira megváltozik, és mennyisége lecsökken, hogy a nagyfiú nem fogja tovább igényelni.
Többen a kicsi megszületése után is folytatják a szoptatást. Ezt tandem-szoptatásnak hívjuk: http://www.lll.hu/node/140
Az anyatej összetételében mindig a leggyámoltalanabb igényeihez alkalmazkodik, így nem kell attól tartani, hogy a kicsinek esetleg “rossz” minőségű anyatej jut. A szervezet képes arra is, hogy ha rendszeresen egyik mellből egyik, másikból a másik szopik, az egyedi igényeknek megfelelő anyatej termeljen, illetve mindkét igényt mennyiségben is kielégíti.
Az alvásnál nagyon jó, hogy nem hagyja sírni a kisfiát, ez egy belső kötődés alapja lehet. Ha Önnek már fárasztó, édesapa is átveheti a helyét, és ő lesz az altató.
Kedves Kati, jó lenne uszodába járni vagy nyílt vízben úszni ebben a nagy nyári melegben, de mivel szoptatok félek, hogy valamit “elkaphatok” és a kicsinek átadhatom. Jogos a félelmem, vagy nem szedhető össze “semmi”? Mi a véleményed? Mit tegyek? Köszönöm előre is válaszod, Linda
Kedves Linda!
Élvezzétek a vizeket, a kisbabák is nagy örömmel merülnek alá a habokba édesanyjuk vagy édesapjuk karjaiban.
A természetes vizeket a természetben lévő élő szervezetek, organizmusok tisztítják, tartják karban. Az idén nagyon sok eső esett, azt gondolom, eléggé felhígultak és tiszták.
Ha a strandoktól rossz érzésed van, keressetek olyan helyeket, ahol kismama- vagy babaúszást is szoktak tartani. Ezek mindenképpen olyan tisztaságúak és olyan fertőtlenítő anyagokkal ápolják, amik a bőrnek sem ártanak.
A legtöbb fürdő, strand vagy uszoda honlapján erről lehet tájékozódni vagy telefonon tájékoztatást kérni.
Kellemes lubickolást és boldog merülést a habokban!
Kedves Katalin!
Van egy két éves kisfiam, decemberre várjuk a kistesót. A kisfiamat mindössze 6 hétig tudtam szoptatni, mert nem fejlődött az anyatejtől, ennyi idő alatt nyerte vissza csupán a születési súlyát. Így a gyermekorvos tanácsára tápszert adtam neki. MÉg próbálkoztam fejéssel, de elapadt a tejem néhány heten belül. Most azért zavarlak, mert szeretném megtudni, van-e olyan módszer, esetleg valamilyen homeopátiás készítmény, amelytől termelődne megfelelő mennyiségű anyatej. Esetleg létezik olyan jelenség, hogy bizonyos nők nem képesek megfelelően szoptatni, ill. tejet termelni? Nagyon megköszönném a segítségét, mert nagyon csalódott voltam a sikertelen szoptatás miatt és nagyon bízom benne, hogy ezúttal majd sikerülni fog. Köszönöm válaszát előre is.
Kedves Marcsi!
gratulálok a két babához, sőt az egyik már komoly nagyfiú.
Nem tudom mi volt az oka, hogy nem gyarapodott eléggé az első gyermek. Hogy milyen homeopátia vagy egyéb szer segítené elő a szoptatást, erre nem tudnék így válaszolni.
Az anyatej termelődését a szervezetben elsősorban a szoptatás serkenti. A többi dolog, csak segítheti, de nem ezektől fog az anyatej termelődni.
A gyakori és semmilyen mértékben nem korlátozott szoptatás a legjobb támogatója a szervezet anyatejtermelésének.
Csalódottság ellen pedig a lehető legjobb az előre kérdezés, segítség kérés.
Érdemes lenne már most ellátogatni egy szoptatós baba-mama csoportba, felvenni a kapcsolatot egy szoptatási tanácsadóval és átbeszélni az előző szoptatást, és így lehetséges, hogy meg lehet találni az okát, és úgy nekiindulni a következőnek, vagy rögtön a szoptatás kezdetén ott lesz egy segítő, aki azonnal tud reagálni.
Hol élnek? Segítsek szakembert találni?
Kedves Katalin!
Szoptatásban szeretném segítségét kérni.
7 hónapja ügyesen szoptatom Margarétát, de -talán az előzményekhez tartozik az is-,hogy a gondok már 2 hónapja kezdődtek.
Akkor-szerintem-kezdődő mellgyulladásom volt, ugyanis éjjel arra keltem, hogy nagyon fáj a bal mellem, és van benne egy csomó.
A meleg víz és két erős férfi kéz segített rajta, de valahogy annak a maradványa lehetett egy folyamatos fájdalom szoptatáskor és még utánna is.
Próbáltam más testhelyzetet-már csak fejen állva nem szoptattam-, melegvizeztem szoptatás előtt, maszíroztam.
A mellbimbómon fehér pontok jelentek meg, ekkor tudtam meg, hogy van olyan, hogy tejkő, olajos borogatással is próbálkoztam. A köveket, amikább ilyen túrószerű nálam eltávolítottam.Azóta is rendszeresen próbálom.
Most egy csatornanyílás tűnik problémásabbnak, a kijárat sebes, vagy inkább véres.
Gyanítom, hogy a tejem is kevesebb lett, mert Margaréta hamar kér enni a jobb mellemből, a bal után.
Tudna nekem segíteni, hogy mi segíthetne, hogy megszűnjön a fájdalom?
Köszönettel:
Ancsa
Kedves Ancsa!
Isten éltesse Önt és Margarétát.
Azt javasolnám, hogy mutassa meg a mellét egy laktációs szaktanácsadónak: http://www.ibclc.hu.
Ha segítene nekem, hogy merrefelé lakik az országban, jobban tudnék segíteni megfelelő szakembert találni.
Kedves Katalin!
Köszönöm válaszát!
Felsőörsön lakunk, Veszprém mellett, Balaton-felvidék.
Már egy lll-es kolléganőjével beszéltem, de ha tud valakit a környékünkön megköszönöm.
Bár jövő péntekig Gyulán vagyunk…
Melegvizes borogatást javasolt, sok szopival, pici dörzsöléssel, ugyanis áttetsző hólyagok is vannak rajta.Valószínüleg elzáródnak, kinyílnak a csatornák…!lanolinos krém.
Várom válaszát, hátha tud valakit erre felé.
Köszönöm:
Ancsa
Kedves Katalin!
Remélem minden rendben Veled és hamarosan jársz erre, érdekelne a véleményed, illetve tanácsod.
Köszönettel: Orsi
Kedves Katalin!
Segítséget szeretnék kérni. Most 7 és fél hónapos kislányunk szinte észre sem vettem és csak cicin hajlandó elaludni. Ez éjszaka kevésbé gond, bár meghosszabodtak a szopik. Hogyan tudnám leszoktatni a nappali altatásoknál?
Köszönettel: Orsi
Tisztelt Katalin!
Kisfiam 5 hónapos, kiegyensúlyozott, mosolygós baba. Hasáról átfordul a hátára és vissza, valamint már négykézláb helyzetbe próbál kúszni.
Kisfiam 3600 grammal és 55 cm-rel született, de 3210 grammal hoztuk haza a kórházból. Csak anyatejet kap, napi 700 és 950 gramm között szopizik 4 óránként, az éjszakát átalussza.
Az utóbbi 1 hónapban a súlygyarapodása lelassult, vagyis nem éri el a 400g-ot.
A következő képpen alakult a súlygyarapodása: 1 hósan 3990g, 2 hósan: 4850g, 3 hósan: 5710g, 4hósan: 6390g, 5 hósan: 6780g. Most kb. 68 cm.
Az utóbbi napokban láttam, hogy kezd jönni az első foga.
Igazából mióta mozgékonyabb lett néha evés után 1 vagy 2 órával is visszabukik a tejből. Nem jelzi, hogy éhes lenne. Megpróbáltam 3 óránként mellre tenni, de így még kevesebbet evett, mintha 4 óránként kínálnám.
Peluscserénél mindig van vagy pisi vagy kaki.
Nem látszik rajta, hogy bármi baj lenne, ezért annyira nem aggaszt a súlya, de azért inkább egy szakember véleményére hallgatnék. Igazából szerintem elég a tejem és nem is szeretném ha a szoptatás mellett ha tápszert kéne adni neki.
Szép “hosszú” formás baba, állandóan mosolyog, gagyog.
Ön szerint normálisan fejlődik, minek tudható be a súlyának lassabb gyarapodása? A napokban elkezdett kibújni az első fogacskája.
Segítségét előre is köszönöm, tisztelettel: Kriszta
Kedves Kriszta!
Gratulálok kisbabájához és szép gyarapodásához.
A kisbabák súlygyarapodása egy idő után lelassul, sőt, néha meg is áll.
Lehet, hogy közben más módon fejlődik – hosszban, szellemileg, szociálisan vagy arra koncentrál a szervezete, hogy bújnak a fogai.
Ha jól van, és egyébként minden rendben vele, nem aggódnék különösebben, de azért érdemes figyelni, hogy miként alakul a továbbiakban.
Ez a visszabukás azóta van inkább, hogy többször kínálgatja vagy mihez köthető, mit jelent, hogy többet mozog a bukásokhoz viszonyítva?
Jó lenne, ha úgy tudna anyatejhez jutni a kicsi, ahogy az ő szervezete igényli, nem óra szerint.
Az anyatej szomjat is olt, lelket is gyógyít, kötődést is erősít. Ezeket pedig nem lehet órához igazítani.
Hogy mennyi anyatej megy be – ez is nagyon érdekes kérdés lehet, főleg annak tekintetében, hogy miből.
Az anyatej egy hihetelenül változékony anyag.
Változik a hőmérsékleti hatásokra – nyáron hígabb, télen sűrűbb és kalóriadúsabb. Reggel hígabb és több van belőle, este viszont sűrűbb, hogy a hosszabb alváshoz több erőt adjon.
Ha a kisbaba elkezd mozogni, vagy méginkább később, amikor már kúszik is, és mindent a szájába vesz, újból változik, növekszik immunanyagtartalma (megvédi a sok mindentől, ami a szájba kerül), nő a kalóriatartalma (több energia kell a több mozgáshoz).
Ezt a tápszer nem tudja és soha nem is fogja tudni utánozni.
Kedves Orsi!
A nappali altatáshoz tudsz segítséget kérni? Van veletek más is?
Ha nem Veled alszik el, el fog tudni aludni szopizás nélkül is, ha mellette vagy, akkor nehezebben.
Mennyire zavar ez Téged napközben? Ha nem, akkor szundítsatok egy kicsit együtt. Az teljesen természetes dolog, ha egy kisbaba szopizás közben annyira ellazul, hogy bele is alszik, ha Neked nem ther, nincs vele semmi gond.
Kedves Katalin!
Köszönöm a választ és bíztatást!
Nappali altatásoknál tudna férjem segíteni, bár skat dolgozik külföldön. Igazából még kényelmesnek is mondanám ezt a cicin elaltatást, hiszen nagyon gyors is tud lenni, de van hogy egy órát sem engedi éjjel.
Egyszóval én attól félek, hogy más nem fogja tudni elaltatni, mindig én kellek majd. Illetve, hogy felborulna sorrend ami alvás, evés, játék, alvás…
Csak én gondolom ezt problémának? Nem lenne a babának is jobb ha el tudna szépen aludni?
Kedves Orsi!
A kisbabának a szép elalvás, ha a szüleivel lehet. A leggyönyörűségesebb, ha édesanyja keblein alhat. Ez adja neki a biztonságot, a világ kerekségét, a tökéletes bizalmat. Ettől erősödik a teste, lelke, személyisége.
Ha nem vagy ott, el fog tudni, és valószínűleg most is el tud már aludni. Ha ott vagy, akkor természetesen Téged választ és a szopit.
Ha neked jó, akkor hagyjátok ezt meg. Lesz még elég ideje az életben, hogy egyedül küzdjön meg mindenfélével. Így legalább az elalvás megmarad Nektek, a családnak, vagy az édesanyjával töltött közös pillanatoknak.
A sorrend borulni fog, a kisbaba nő, változik, és nem mindig fogja azt szeretni, ami neki épp elő van írva, és ez így van jól. Mi sem csináljuk mindig ugyanazt. Jó, ha van valamilyen kialakított ritmusa a napnak, hétnek, évnek, de nem kell ezekhez görcsösen ragaszkodni.
Kedves Katalin!
Én egy 9 hónapos kisfiu anyja vagyok, a fiam hordozott gyermek-édesapjával eggyetértésben a kötődő nevelés szerint neveljük-zesszük ezt ösztönösen-csak később tudtuk meg, hogy ennek neve is van
A mi ki családunk így kerek és teljes, az én problémám másból fakad…engem nagyon megvisel, hogy a barátaink, ismerőseink, rokonok állandóan kritizálnak minket. Az összes kisgyerekes barátainktól eltávolodtunk, nem keresnek minket amióta rájöttek, hogy velünk nem tudják megbeszélni az éppen aktuális problémáikat, mert nekünk nincs ilyen…pld. hogy meddig hagyjuk sirni, hogy elaludjon…stb. sajnos én azt látom, hogy aílegtöbb szülő idomítja a gyermekét,nem tiszteli nem érezeggyütt-hanem egy manipuláló ravasz lénynek tekinti.A térsasházbanahol lakunk, rajtunk kivül 8 kisgyerekes család van…van úgy, hogy éjjel-nappal órákon keresztűl ordítanak a babák, és másnap a kismama meg büszkén mondja, hogy az éjszaka csak 1 órát sírt aztán elaludt.Nekem fáj ez, fáj ahogyan látom, hopgy ilyen sokan betegesen nevelik gyermekeike, aztán meg csodálkounk, hogy oda jutott a világ ahova…
Az is bánt amikor kritizálják, hogy még szoptatok-és eszem ágában sincs elválasztani-anyósóm szerint tulságosan ragaszkodni fog hozzám
Hogyan lehet ezen változtatni?hogyan fogadjam el ezt a sok negatívumot?
köszönettel: Tessza
Szia!
Kb 1 hónapja kezdte a most 5 hónapos kislányom,hogy megtorpant a hízásban,sőt még fogyott is. Sokszor tömködte az öklét a szájába,így egy idő után leesett,hogy valószínű kevés lehet a tejem. Próbaképp szopi előtt lefejtem mindkettőt és 90-et sikerült összesen kipaszíroznom. A védőnő tanácsára elkezdtem szopi után még tápszert is adni neki. Közben mindenféle serkentő teát ittam,görögszéna magot ettem meg homeós golyókat szedtem,hogy növeljem a “hozamomat”,de semmi. Reggel még nincs gond – pótlás nélkül elég neki a 2 cicim,de sokszor estére már mintha haragudna a cicimre, kiköpdösi,hisztizik és sóvárogva nézi a cumisüveget. Nem értem,ha reggel még nincs baja a cicimmel,akkor estére mi nem tetszik? Úgy tudom,azzal lehetne leginkább növelni a mennyiséget,ha sokat cicizne,de így esténként csak kínszenvedés a szopi. Tanácstalan vagyok és sokszor már úgy érzem,hogy könnyebb lenne este hagyni a szopizást a fenébe és csak tápszert adni neki,de ha ennyit se szopizni,akkor még ennyi tejem se lenne. Szeretnék tanácsot,mit tudok tenni,miért lehet ez?
Üdvözlettel: Andi
Kedves Andi!
5 hónaposan a kicsik már nem olyan rohamosan híznak, mint az első időkben.
A fejés a legtöbb esetben nem mutatja meg azt, hogy kisbaba mennyi anyatejet vesz magához.
Az anyatej mennyiségét leginkább a szoptatás tudja növelni, a többi kiegészítő ebben segíthet, támogathatja azt, de elsődlegesen a mell stimulálása az, ami a szervezetet az anyatej termelésére serkenti.
Ha úgy érzed, hogy sóvárogva nézi a cumisüveget, akkor tedd el a látóteréből, és a fejedből is a gondolatot, hogy a kisbabád jobban sóvárog egy műanyag üveg után, mint utánad.
Délutánra, estére már lehetséges, hogy elfárad egy hosszabbb szoptatáshoz, és azt gondolnám, hogy többször, gyakrabban akár csak rövid időkre kerüljön mellre, főleg ebben a melegben, hogy a szomját is gyakrabban tudja ontani az anyatejjel.
Milyen a gyarapodása most?
Kedves Katalin!
Köszönöm a választ! Mióta tápszert is kap,azóta szépen el kezdett gyarapodni megint. Nem olyan látványos,mint az elején,de 10-20dekákat azért hízik. Most 7kg. Próbálom sokszor mellre tenni,de mintha tudná mikor van kajaidő,nem foglalkozik a cicimmel,csak a napirendje szerinti 4 óránként. Most 5x szopizunk,meg gyümit is eszünk 2x a szopizások között, már a zöldségekkel is próbálkozunk (általában délben szopi előtt). Így 1-2x kell neki pótlás,általában este. De az este 8-as etetésnél még mindig hőbörgés van,hiába nem látja az üveget,3-5 percet szopik max összesen a 2 cicimből. Egyébként sem szoktunk szopizni sokáig,kb 10,max 15perc alatt tele pakolja a pocakját,de ez azért szerintem kevés. Viszont lenne még egy kérdésem: Azt tanácsolta a védőnő,hogy a zöldségeket krumnplival kezdjem,illetve azzal keverjek minden mást is. Viszont már 3 hete kínálgatom, hetente 1-2x,de utálja.Répával sem jó,az üveges brokkolis krumpli sem kellett. Egyedül az üveges sütőtök-alma kombinációt imádja. MIvel kombináljam a zöldségeke? Mit adjak neki szerinted? Válaszod előre is köszönöm!
Kedves Katalin segitséget szeretnék kérni abban hogy a lányom 22-hónapos és még mindig nagyon igényli a cicit úgy napközben mint éjszaka az igaz hogy változó nála mert eddig 3 h-ént kérte most 3-szor,éjszaka meg 2-3 szor is.Szeptembertől menne bölcsibe és addig valahogyan le kell szoktasam mert akkor nem veszik be.Nagyon kérlek adj tanácsot hogyan tudnám játékosan okosan és nem sírva leszóktatni a ciciről.Nagyon köszönöm a válaszod előre is minden jót.Szia
Kedves Julianna!
Azt gondolom, hogy ha Neked rossz, hogy a kislányod leszokik a szopiról, akkor ne szoktasd le.
Én megkérdezném, hogy miért zavarja a bölcsödét, ha szopik a gyerek.
Ha jól számolom, addigra ő már 25 hónapos, kétéves lesz. Okos, nagy lány. Meg lehet vele beszélni, hogy napközben már nem tud szopizni, és az estit, a reggelit, és az éjszakait meg tudja kapni bölcsödén kívül is. Napközben pedig sok-sok elfoglaltsága lesz, és nem fog hiányozni neki a szopi.
Én így oldanám meg. Mit gondolsz erről?
Kedves Kati!
Van egy 20 hónapos kisfiam és most 9 hetes kismama vagyok. A kisfiam szopizva alszik el este és napközben is egyszer. Mennyiben fog ez később problémát jelenteni, ha a kicsi megszületik? Várhatóan mennyire terheli le a szervezetemet? Vagy érdemes a leszoktatással próbálkozni, mire megérkezik a legkisebb?
Köszönöm válaszod!
Zsuzsi
Kedves Zsuzsi!
Elsősorban Neked kell eldönteni, hogy mit szeretnél. Jó-e Neked, milyen érzéseket vált ki Belőled, hogy mindkét gyermekedet szoptatod.
Esetleg már most gondolkodj ezen egy kicsit. ill. azon is, hogy Neked milyen lesz, ha a család, barátok, rokonok, eü személyzet rákérdez, vagy megtudja.
Jó, ha tudod, hogy már a 20 hónapos kisgyermek szoptatása sem túlságosan elfogadott, és nagyon remek, hogy ebben a kisfiad részesülhet. Testi fejlődésben és lelki kötődésben ez egy különleges kapocs lesz köztetek, ami megszilárdítja a hosszú távú bizalmat anya és gyermeke között.
Lehet, hogy a környezeted még furábban fog Rád nézni, de ha eltökélted magad, akkor én csak támogatni tudlak. Az anyatej biztosan jótékony lesz mindekettőjüknek, és ha jól sikerül felkészíteni a kisfiadat, örömmel fogja venni, hogy együtt szopizhat a kistesóval, és nem érzi magát kirekesztve a körből.
Vannak olyan édesanyák, akik a tandem-szopit folytatják még sokáig, igazán hitelesen ők tudnak Neked a bennük zajló gondolatokról beszámolni.
Ez segíthet abban, hogy végig tudd gondolni, milyen kérdések merülhetnek fel akár benned, akár a kisfiadban.
Ha szeretnéd, szívesen adok elérhetőségeket, ahol más édesanyákkal tudsz ezekről a kérédsekről beszélgetni.
Kedves Katalin!
2 éves lett a napokban a kisfiam, Bálint, aki még szopizik. Nappal nem, kivéve elalvás előtt, illetve este alvás előtt, és éjszaka kb. 3-4szer. A problémám az lenne, hogy már nem nagyon van tejem, igazából ő már csak cumizik rajta. Sajnos megszokta, hogy így alszik el, ill. hogy éjszaka (ha nem is minden felébredéskor, de kétszer biztos) is cicizik. Emiatt is kialvatlan, sokszor már fáradtan kel fel. Elég felszínesen alszik. Mikor mondom neki, hogy “nemrég szopiztál, már nincs anyának teje” akkor sír, és ellenkezik. Néha ilyenkor, ha kellően álmos azért elalszik, de hamarosan újra ébred. A lényeg, hogy mivel már nincs nagyon tejem (pár csepp szerintem csak még az elején) és az éjszakai alvás sem pihentető így Bálint számára (én már ugyan megszoktam a sok kelést) szeretném szépen, fokozatosan leszoktatni róla. A segítségét kérném, hogy hogyan oldjam meg a leszoktatást, mert elég erőszakos, kis kos a kis-nagy fiam.
Köszönettel,
Timi
Kedves Timi!
Nem tudom, hogy a kos dolog bármit is befolyásol-e Bálint viselkedésében, az hogy anyát szeretné, nem hiszem, hogy ettől függ.
A gyerekek nem csak az anyatej tápláló vagy szomjoltó volta miatt kéredzkednek mellre, hanem azért is, mert biztonságot jelent, megnyugvást. Ez a komfortszopi. Ebben az életkorban a szoptatás elsődlegesen a szeretet kifejeződés, és sokkal inkább a testi kapcsolat megélése, mint táplálék.
A fő kérdés, hogy Ön mit szeretne. Elválasztani Bálintot, vagy még rábízni, hogy mikor választja el saját magát.
Érdemes lenne megvizsgálni, hogy mi történik vele napközben. Mi az, amit esetleg éjszaka pótolni szeretne? Az is lehetséges, hogy éjszaka azért ébred meg, mert szomjas, kiszárad a szája. Nyitott vagy csukott szájjal alszik?
Hogy alszanak? Hol alszik Bálint – külön helyiségben? Miből gondolja, hogy kialvatlan? Időre kell kelnie, vagy magától ébred? Napközben van lehetősége saját ritmusában aludni?
Egy picit jó lenne körbejárni ezeket a kérdéseket is.
Lehetséges a szoptatást ugyanolyan finoman, gyengéden, kedvesen is befejezni, mint ahogy az elkezdődött. Ez hosszabb folyamat (lehet), ha erre vállalkozik, és van még hozzá ereje. A fokozatos és szeretetteljes – mind az édesanya, mind a baba érzéseit figyelembe vevő – elválasztás lehet ünnep is mindannyiuk számára.
Az édesapát is lehet bíztatni, hogy vegye ki részét a kisbaba igényeinek kielégítésében. Este ő fektessen vagy éjszaka ő keljen fel, az édesanya pedig napközben külön “lelki táplálékot”- összebújást, babusgatást, közös sétát kettesben adjon ilyenkor a kicsinek. Lefekvés előtt valamilyen rituálét, mesélést, éneklést, simogatás, közös családi imádságot is ki lehet találni, ami tuán mindenki elvonul aludni. Ki lehet próbálni, hogy egy régóta vágyott kis játék vagy mesekönyv, amivel ágybabújhat mennyire tud hatásos lenni anya helyett.
Kiváncsian várom a fejleményeket, és hogy Önöknél mi vált be.
Kedves Katalin!
Egy pár kérdésem lenne hozzád. A kisebbik lányom 2,5 hónapos csak szopizik. Mostanában naponta 1-2 alkalommal azt csinálja, hogy elfordul a cicitől és ordít amikor meglátja. Sokszor kiesik még mindig a cici a szájából mindegy hogy ülve vagy fekve szopizunk. Eddig szépen ment minden egy-egy alkalommal kb. 60-80g-ot szopizott. Nagyon gyakran fáj a hasa is, szinte minden szopizás után ordít egy órát. Már minden-féle szert kipróbáltam, semmi sem használ. Mit tudsz javasolni mit tegyek? A másik dolog, hogy megjött a menstruációm is és emiatt kevesebb tejem lett, amit a szoptatós tea ivásával vissza tudok hozni, de gyakran érzem hogy a mellem tök puha pedig van benne tej. Ez normális, vagy lehet hogy csak kevés van benne? De ha lemérem a babát akko látom hogy azért evett valamit, kb.80g-otMár nem fejek, csak az első hónapban fejtem, mivel volt tejem, így abbahagytam. 2-3 óránként eszik, nem gondolom hogy éhes lenne, csak iszonyatosan fáj a hasa utána, sokat pukizik és csak 3-4 naponta kakil, azt is csak akkor ha adok neki levolacot vagy meghőmérőzöm. Arra is gondoltam, hogy nem bírja a tejet vagy tej allergiája van? Nem tudom melyik a jobb, a hömérő vagy a levolac mert a levolactól is ordít vagy 2 órát amíg meg nem jön a kaki. 3620g-al született, most 4550g. Heti 80-100g-ot hízik csak. Az nem kevés? Szerinted hogy lehetne segíteni ezeken a problémákon?
Köszönöm a válaszod. Csilla
Kedves Csilla!
Kicsit megcsúsztam a válaszadással, ebben részben a technika is ludas volt, részben én is későn jutottam a hozzászólásodhoz, ezért elnézést kérek.
Nem tudom jelenleg hogy álltok, mi a mostani helyzet?
Kedves Katalin!
Köszönöm a válszod. Annyiban változott a helyzet, hogy mostmár szopizik szépen a baba, de továbbra sem sokat. Illetve néha csinálja hogy ordít és elfordul a ciciről de csak a jobbnál, a balt elfogadja. Ha azt sem akkor jön a cumi, elringatom, alszik egy 20 percet és mintha mi sem történt volna szopizik szépen. Beszedtem egy doboz more milk kapszulát, most van tejem elég, fejni is szoktam ha érzem hogy a szopzások után van még benne annyi. De a kakilás probléma továbbra is fennáll. 3-5 naponta van csak. Éjszaka is zavarja a pociját. Aludna szegény de emiatt nem tud és 2óránként felkel és persze csak cicivel tudom visszaaltani. Ez neki sem jó és nekem se főleg. Már a létező összes szert kipróbáltam a hasfájásra, még az espumisan vált be a legjobban de egy hétnél nem szedheti tovább mert utána nem hat. Akkor egy pár nap szünetet tartok. Mostmár remélem csak elmúlik. Már elmúlt 3 hónapos a baba, úgyhogy itt az ideje hogy megszűnjön a hasfájás. Most olyan 80-100g-okat eszik 1,5-2 óránként.
Kedves Csilla!
Azt javasolnám, hogy ne mérlegeljétek a babát minden szoptatáskor. Elég lenne hetente egyszer egy általános mérés ruha nélkül, hogy nagyjából lehessen látni a gyarapodását.
Érdekes lehet, hogy a jobb mellett miért nem fogadja el. Próbáljatok ki ezen az oldalon más pozíciókat. Lehet, hogy fáj valamije, ami ilyenkor megnyomódik, vagy nem kap jól levegőt, vagy valami izma húzódik. Talán egy gyógytornász megnézhetné, és akkor ezeket az apró izomfeszüléseket meg lehet ne szüntetni.
Az anyatej olyan tökéletes összetételű, hogy annak minden darabkáját a kisbaba hasznosítani tudja. Nem ritka, hogy a kizárólag anyatejes babák napokig nem kakilnak, mert az anyatejet teljes mértékben magukba szívták. Nincs salakanyag, nincs kaki. Nem biztos, hogy ez zavarja a pociját. Kicsi meleget tehetnétek rá neki, vagy a Homeopátiás Baráti Körtől lehet segítséget kérni, ha nem zárkóztok el a homeopátiától.
Kedves Katalin!
Egy másfél éves kislány anyukája vagyok és megint gyermeket várok. Mikor a kislányom született egész éjszaka vajúdtam, reggelre lett meg, egyből szépen szopott. Napközben alig aludtam, folyton bejött valaki a szobába, és éjszaka is 2 óránként felébresztett a nővér, hogy ébresszem fel, és szoptassam meg a gyermekem. Én mindig visszaaludtam, ahogy kiment, így két szoptatás között 7 óra is eltelt. A 3. napra gyermekem súlya meghaladta születési súlyát.
Kérdésem: tényleg indokolt, hogy a szoptatáshoz 2 óránként felébresszem a békésen alvó gyermekemet? Ha nem, mit tehetek, hogy ne ébresszenek fel?
Egyébként ez a Debreceni Klinikán történt, ami bababarát.
Válaszát előre is köszönöm: Fazekasné Szabó Gizella
Kedves Gizella!
Nagyon jól sikerültek az első napjaik, ha a baba ilyen szépen gyarapodott. Gratulálok hozzá!
A kisbabák egy olyan közegből érkeznek, ahol tápanyag ellátásuk folyamatos volt a méhlepényen keresztül, és ezt ők szeretik is megkapni.
Az első életnapon a baba elég fáradt tud lenni, hiszen ő is végigjárt egy komoly és kimerítő utat, hatalmas változás zajlik körülötte, így nem biztos, hogy fel tud ébredni, ha éhes.
Későbbiekben elkezd felgyülemleni a magzati hemoglobin, ami sárgaságot okoz. Ezt a legegyszerűbben a kolosztrum hajtja ki a belekből és mosatja ki a szövetekből. A besárgult babák szintén nagyon fáradtak és álmosak, és szintén nem jelzik sírással, ha éhesek.
Ilyenkor nekünk kell okosnak lenni, és a babának segíteni, hogy a lehető legegyenletesebb maradhasson a vércukra. Az agyi fejlődéséhez is nagy szüksége van arra, hogy lehetőleg ne legyenek nagy szünetek a táplálékfelvétel, így a szoptatások között. A 7 óra elég soknak mondható. A babák tudnak álmukban szopizni, ha mellre kerülnek. Nem kell őket felkelteni. Sokszor megfigyelték, hogy az anya félálomban helyezte mellre a kisbabát és mindketten békésen aludtak közben. Ha együtt tudnak aludni a babával, az alvásritmusuk egymásra hangolódik, és nem lesz nehéz Önnek sem érzékelni a korai éhségjeleket (kereső- és szopómozgást láthatunk, kezét-öklét szája felé mozgatja, nyugtalan vagy nyöszörög), és kevésbé kimerülten tudja majd a kisbabát éjszaka is megszoptatni. Ehhez érdemes megtanulni a fekve szoptatást. Az a szerencsés a babának, ha minden korai éhségjelre vagy sírásra az első időben mellre kerül időbeli korlátozás nélkül. Hogy mit tehet, hogy ne ébresszék fel? Legyen minél többet mellen a baba, aludjanak egymás mellett.
Az igény szerinti szoptatás követi egyrészt a kisbaba igényeit, amit a (korai) éhségjelekből állapíthatunk meg, vagy lelki megnyugtatásként kínáljuk fel a mellet, más részről pedig ha az anyának telítődött a melle, akkor neki is igénye van, hogy ne gyulladjon be, ne feszüljön. Ilyenkor is jöhet a kisbaba, hogy segítsen nekünk.
Nagyon szép babavárást és boldog szülést-születést kívánok!
Kedves Katalin! (feb.23.)
Nos:) Valóban vannak aggályaim és olyan olyan dolgok, amiket másként képzeltem, de nem érrzek keserűséget miattuk.
Tanfolyamok, egyéni kurzusok az életembe sem időben, sem anyagilag nem férnek bele. Messze van az orvosom, de régebbi nőgyógyászati problémáimat ő tette helyre, amin sokan sokat rontottak. Bízom benne – benne bízom. Így egy-egy kilátogatás hozzá kb. 5 óra, ez a minimum. (BP. XV.– Bp. XX.) Van ajánlott szülésznőm Pesterzsébeten, de szülésznőt az orvos mellé fogadni nem tudok, külön egy beszélgetésre kiutazni idő nincs. A múltkoriról valóban lesúlytó véleményem van. Ha elérhető, jó alternatívát tud, szívesen olvasnám – akár egy beszélgetés erejéig. Én a XV. ker-ben lakom, a 173-as vonalán.
“Meglévő kisfiamra” 6 évet vártunk, sok sikertelen próbálkozás után érkezett. Az otthonszülés volt számomra a legszimpatikusabb, de nem mertem bevállalni, az embernek vannak néha megérzései. Természetesen a kórházban, és mert a doki bácsim idősebb, kötöttebbek a keretek, de ez nem gond, saját választás.
Hogy mit várok tulképpen, mit akarok elkerülni? Az előző szülésben nem a 24 óra vajúdás volt a rossz, hanem a tehetetlenség a végén, hogy éreztem, nem akar haladni a dolog és nem rajtam múlik. A végén, emlékszem, minden fájás után megkérdeztem már, most mi következik, átlégzés, vagy tolás, hogy lelkiekben készen álljak.
Azt hiszem a tehetetlenséget akarom kikerülni, szeretem, ha én tartom a kezemben a dolgok folyását, de legalábbis ura vagyok a helyzetnek. Aztán az sem volt szerencsés, hogy bár megbeszéltem, hogy szülés után egy órácskát hármasban maradhatunk (apa, anya, baba), a babát egy sztaniolpapírban 3 percre a hasamra teték, csak a buksija látszott ki, apa legalább míg odahozta, a kezében tarthatta. 8 órás megfigyelőbe vitték, tudom, az ő érdekében. Na jó, három és fél óra múlva újra láthattam, mert minden arra jövő nővértől érdeklődtem, és szerintem rájöttek, hogy minden ok, gyönyörű volt és csendesen szunyókált,az apgár is 8/10 volt. Már a kórházban sokat mosolygott, és itt nem a gázmosolyra gondolok. Látszott az arcán miről álmodik: sírtam, anya hangját hallottam, szopiztam … . Azért lett volna számomra fontos az első kontaktus, mert 3 elvesztett embrió után hinni sem mertem ebben a meglepetés gyermekben, még akkor sem hittem el, hogy van, amikor itthon voltunk és bármikor megfoghattam. Úgy érzem nehezen alakult ki az anya – gyerek kapcsolatunk. Nem mintha nem ragaszkodott volna hozzám, … ezt nemigen lehet elmagyarázni. Kb. egy év kellett, hogy olyasmi legyen a kötelék jellege, ami a gondoskodáson és ragaszkodáson túlmutat. Egy másfajta szeretet.
A most születendő babánál más a “felállás”. Sok mindenben most alakult át a kisfiam, szeretném, ha az új baba érkezését pozitívan tudná fogadni. A pociban nagyon szerette őt. Két dologra mondta, hogy szerti: a cicire és a pocaklakóra.
Másfelől szeretném, ha a másik gyerekre irányuló féltésem mellett elég figyelmem jutna a picire is, mert nem hiszek benne, hogy a “Naggyal kell foglalkozni, a kicsivel úgy is törődsz.”. Szeretném, ha most esélyünk lenne egy indulásból normális kötődés kialakítására.
Erre a terhességre a kicsi fiam miatt nem tudtam elég figyelmet fordítani, átélni, úgy elrepült a kilenc hónap…
Hát ilyesmik mozgatnak a háttérben.
Kati
Kedves Kati!
Köszönöm, hogy ilyen őszintén leírja érzéseit.
Olyankor is igyekszünk a másik közelében lenni, megérinteni, beszélgetni vele, vagy csak hallgatni a szuszogását.
A szülés maga egy olyan folyamat, amit nem mi irányítunk, hanem közösen a kisbabával. Általában sem az idejét, sem a kontrakciók gyakoriságát, erejét nem tudjuk befolyásolni. Ez egy azok közül a dolgok közül, amik rajtunk kívül mégis bennünk zajlanak.
A szülés útja egy belső lelki út is, bennünk zajlik, anyává válunk, vagy többgyermekes szülővé. Az is természetes, hogy az embert nem rohanják meg az anyai szeretethullámok rögtön a szülés után. Arra van szintén sok időnk, hogy összecsiszolódjunk, egymásra hangolódjunk a kisbabával. Ebben nekünk kell élen járni, hiszen a baba áhitozik utánunk, nekünk meg kell engedni neki, hogy velünk lehessen. Olyan, mint a szerelmeseknél az első időben
Jó azt előre tisztázni a kórházban, hogy kéri, hogy Önnél maradjon a baba, és ha ez nem kivitelezhető, akkor az édesapja lehessen vele. A kisbabának ez nagy biztonságot ad.
Semmi sincs veszve. A szeretet csodákra képes, az elveszett első közös időket is képes mneggyógyítani. Nagyon sok test- és bőrkontaktus az, ami ezt a köteléket erősíteni tudja. Jó, ha együtt tudnak aludni, hordozókendőben sokat vinni a babát és közösen fürödni. Ebben a testvér is részt vehet.
Második babájának nagy szerencséje, hogy ott van a nagy testvére is, aki segít abban, hogy pótolja azt az odafigyelést, ami úgy tűnhet, hogy anyai részről többedik gyereknél már kevesebb. Ők egy másfajta körülölelésben is részesülnek, mint az elsők. Ez se nem több, se nem kevesebb, hanem más.
Kedves Katalin!
Én még mindig a febr. 23-i Kati vagyok. Kérdéseire válaszoltam, a szülés közeleg, még mindig érdekelne, a szülés alatt a légzés milyen légzéstechnikákra van szükség. Természetesen a mély, hasba vett levegőt ismerem a haspréshez, illetve az átlélegzést szükség esetén.
Válaszát várom: Kati
Kedves kati!
Érzem a sürgetését, és nem tudok pontos választ adni most sem.
Mit vár attól, hogy ismeri a különböző légzéstechnikákat? Mit remél tőlük?
Én ezt a jelen pillanatban fontosabbnak érzem megtalálni, hogy tényleg hatékonyan tudjak segíteni, mint különböző technikák elsajátítását.
Azt írta, nem volt rossz élmény a szülés, mégis sorolja a fájdalmas momentumokat, amik a kisbaba érkezését beárnyékolták.
Mi az, ami a leginkább aggasztja? Mit gondol, miben tudna a légzés segíteni?
Abban, hogy ne legyen vákuum, hogy ne essenek le a szívhangok, hogy a szülésznő együttműködőbb legyen?
Továbbra is felajánlom a találkozás lehetőségét, akár velem, akár más dúlával vagy szülés körüli segítővel, de ha úgy érzi, hogy csak a légzéstechnikák leírásában szeretne segítséget kapni, akkor természetesen azt is megteszem.
Tudni kell azonban azt, hogy ezektől a szülés még nem biztos, hogy másként alakul, mint az előzőnél. Sok múlik azon, hogy illeszkedik be a baba, mennyire van Önnek szabad mozgási lehetősége, mennyire tudja elengedni a félelmeit, kételyeit, a kisbabát.
Szia Kati!
Örülök, hogy látlak ezeken az oldalakon. Gondoltam, rád köszönök.
Szép napot Neked!
Üdvözlettel:
Micimackó
Szia Micimackó!
Köszönöm hogy gondltál rám, Neked is szép napot.
Egész nap rágni fogja az oldalam, hogy ki rejtőzik itt a Micimackó alatt
Kati
Kedves Katalin!
Kisfiam maholnap 20 hónapos. Még szopizik, de ez már csak érzésem szerint – idézek egy kedves dokit- komfort szopi. Azonban az utóbbi napokban napközben többszőr tör Rá ez az érzelmi kötődés-biztosítás.
Arról érdeklődnék, h az anyatej vajon még mindíg az a “full-tápláló táplálék” amit Csanád fiam első hónapjaiban megkapott és megszokott?
A tej, kakaó még nem kapott szerepet életében, ki is csapná csalánkiütés formájában, ha egyáltalán elfogadná.
Egyébként tudni kell, h Csanád a Rák havában született, érzékeny és sztem még kis ideig fog szopizni, persze, az anyatejen kívüli ételek mellett. Sőt, nem lennék meglepve, ha tesója érkezte nem zavarná Őt a szopi fojtatásában. Bár, tesóra még várni kell.
válaszát előre is köszönöm,
Fésüs Mónika
Kedves Mónika!
Gratulálok Csanádhoz és Önnek is, hogy még mindig támogatja őt anyatejjel. Valóban ez a legjobb, amit tehet érte.
Az anyatej minden életkorban a kisbaba igényeihez alkalmazkodik. Így van ez születésekor, kúszó-mászó időszakában, és később 1-2 évesen vagy még tovább. Sokszor előfordul, hogy a kisbaba valamiért csak anyatejet kíván akár egész nap, bár már szokott szilárd ételeket is enni.
Lehet, hogy valamilyen fejlődési ugrás előtt áll. Ez kisebb korban lehet a kúszás vagy mászás elkezdése, a felállás, az elindulás, fogzás, de lehet értelmi vagy szociális fejlődés is, pl. beszéd megkezdése, éneklés, rajzolás vagy bármi, ami miatt erőre vagy bártorításra van szüksége.
Tesznek ilyet a babák akkor is, ha úgy érzik valamilyen betegség bújkál bennük, és szeretnének ezzel mihamarabb megbírkózni, lekűzdeni. Akár tünetmentesen. Ehhez viszont az anyatejben lévő, az adott betegségre válaszként, az adott időben termelődő ellenanyagokra van szüksége. Erre pdig csak az anyaetj képes.
Van olyan gyerekorvos, aki még nagyobb babáknál (pl. egy hasmenéses vírusnál) azt mondja, hogy milyen szerencse, hogy van még anyatej, mert nem tudná, hogy mit adjon, ami ennyire tud segíteni a kisgyermeknek.
Az anyatej összetételében alkalmazkodik a kisgyermek mindenkori igényeihez. Változó összetételével erősíti a kisbaba szervezetét, ha kevesebbszer szopik, viszont elkezdett a szájába venni ezt-azt, megnövekszik az immunanyagtartalma, ha a babának erőre van szüksége, megnövekszik a kalóriatartalma. Ugyanígy változik és reagál hidegre-melegre, télre-nyárra, napszakokra, lázra vagy egészséges állapotra.
Lelki kötelék, ami a biztonságot és szeretetet adja, és megalapozza a jövőt. A szoptatott babák kiegyensúlyozottabbak és erőteljes hátteret éreznek maguk mögött.
Gondolni kell arra is, hogy a baba esetleg azért szopizik napközben többször, mert unatkozik, ilyenkor érdemes valmilyen elfoglaltságot találni neki. Rajzolni, énekelni, sétálni, gyurmázni, vagy bevonni őt a családi rendrakásba, főzőcskébe.
A hosszútávú szoptatás jót tesz az édesanyának is. Megóvja a mellráktól, csontjába több kálcium épül vissza, mint szülés előtt volt.
A tehéntej bevezetését 1 éves kor alatt biztos nem, de legkésőbb is két éves kor körül lehetségesnek tarjták bevezetni. Ha úgy érzi, ez kisfiának bármilyen problémát okozhatna, próbálkozzanak először növényi tejekkel (pl. rizs-, zab). Szója szintén az erősen allergizáló anyagok közé tartozik, ezért azzal is óvatosan kell bánni.
Joghurtot, kefirt, tejfölt, sajtot, vajat nyugodtan adhat a kicsinek, ezeknél is azért figyeljenek oda, hogy lehetőleg a természetes alapanyagúakat válasszák vagy készítsenek otthon közösen.
Érdemes egészséges ételeket, rágcsákat is kikészíteni a gyermekeknek, ez lehet gyümölcs vagy zöldség olyan méretűre vágva, ami neki épp alkalmas, kiflikarikák, sajtdarabkák, és legyen hozzáférhető helyen mindig előkészítve nem cukrozott innivaló.
Egy átlagos hat-nyolc hónapos kisbaba energiaszükségletének nagyjából 70%-át fedezi az anyatej, ez 55%-ra csökken, mire a kicsi kilenc-tizenegy hónapos lesz, és 40%-ot ér el 12-23 hónapos korban. Az anyatej a fehérjék, vitaminok, esszenciális zsírsavak, ásványi anyagok és védőanyagok fő forrása. Több energiát és tápanyagot szolgáltat milliliterenként, mint a legtöbb egyéb ételféleség, és sokkal többet, mint a gabonapelyhek, instant tejpépek vagy zöldségpürék, amelyeket általában a kisbaba első ételei között szoktak bevezetni
Kedves Linda!
Gratulálok kisbabájához. Mennyi idős?
Hogy lényegre törőbben tudjak válaszolni kérdésére, szükségem lenne még némi kiegészítésre. Miért szeretne fejni?
Az egészséges, jól szopó csecsemő édesanyjának nincs szüksége fejésre. Igény szerinti szoptatás mellett, hamar beáll a kereslet-kínálat és annyi tej fog termelődni, amennyi a kisbabának szükséges.
A sterilizálásról: a előre elkészített, hideg sterilizáló folyadékok általában ízesítettek és a porózus műanyagok nagyon könnyen átveszik ezt az ízt, majd átadják a bennük tárolt élelmiszereknek, így az anyatejnek is. A kisbabák általában nem szeretik a narancs ízű anyatejet
, úgyhogy tapasztalatunk szerint marad a jól bevált, hagyományos kifőzés, vagy mikrózás.
Az anyatej tárolásáról, a fagyasztott anyatej hasznosításáról, kezeléséről és még sok egyébről, így a sterilizásás pontos lépéseiről is lehet olvasni Anyatej Kisokosunkban a http://www.anyatejmisszio.hu oldalon.
Kérem, látogasson el oda, és ha még mindig lesz kérdése, szívesen válaszolok.
Addig is sok boldog együtt töltött időt kívánok Önöknek,
Csomóné Lindmayer Katalin
Kedves Katalin!
Ha nem akarok méregdrága tanfolyamon részt venni (kisfiam elhelyezése is problémás), mire kell ügyelni a szülés alatti légzésnél?
Az előzőnél annyit tudtam, érdemes mély légzéssel szellőztetni a tolófájás előtt a tüdőt, és alatta a mély levegőt bent tartani a hasi részben. Voltak komplikációk a szülésnél, a fogadott doki kérte az ügyeletes szülésznőt kísérje a légzést, ő pedig vidáman hintázott tovább a hintaszékben. (Végül az egyéb ok miatt elakadt szülés vákummal zárult, de kisfiam ép, egészséges.)
Válaszát várom: Kati
Kedves Kati!
Gratulálok kisfiához, és együttérzek a szülésznő miatti fájdalmában, és együtt örülök, hogy egészséges a kisbaba.
Nem tudom hova valósi, de lehetséges, hogy tudnánk nem méregdrága alkalmat is találni, akár egy dúlával való beszélgetést, ahol részletesebben meg tudná tárgyalni a kérdést. A beszélgetés ingyenes szokott lenni.
A légzés is egyike lehet a szülés alatti nem-gyógyszeres fájdalomcsillapításnak és kényelmet segítő módszereknek, de nem az egyetelen. Nem tudom milyen komplikáció miatt került sor a beavatkozásokra, és hogy ezeket elkerülni a légzés segített volna. Ezt így nem tudom, és nem is tisztem megítélni. Az, hogy Önben ez mély nyomokat hagyott, és hogy rossz érzése van a szüléssel kapcsolatban, az mindenképpen fontos. A légzésnél leginkább az segít, amit ösztönösen a szülő nő akar(!) csinálni. Ettől eltérően vannak alkalmak, amikor jó az irányított légzés, de nem ez az egyedüli, ami a kisbaba megszületését segítheti. A szülés különböző szakaszaiban, lassításánál vagy rásegítésénél más-más légzéstechnika tesz jót vagy hoz enyhülést. Ez egy hosszabb leírást igényelne, és szívesen kifejtem, ha tudok pontosabban válaszolni kérdésére.
A gyermekáldásért és a gyermeket váró családokért sorozatunkban, csütörtökön, február 25-én, ingyenes előadás lesz Budapesten, aminek témája pont a szülés-születés. További részletek: http://www.csaladvar.shp.hu oldalon.
Sok szeretettel várjuk,
Csomóné Lindmayer Katalin
Kedves Katalin!
Köszönöm válaszát! A szülés maga nem maradt negatív élmény, csak akkor rossz volt a tehetetlenség, hogy hiába állítja a szülésznő, hogy látom a kis hajas fejét (elég elöl ékelte be magát a kis huncut, a méhszáj elé, de a tágulásnál ez nem okozott gondot) én azon túl, hogy éreztem, ahogy beforog, de azt is inkább a víz lötyögéséből, nem éreztem, hogy a szülőcsatornában lenne, azaz csak a vajúdás jellegű fájásokat. A gyereket egyáltalán nem. Sok tolási kísérlet után már egyre csak kérdezgettem, mi jön épp, tolás, vagy átlélegzés, hogy fel tudjak rá készülni. A doki folyamatosan ellenőrizte a szívhangot. Amikor leesett, számomra is ilyesztő ritmusra, egyből intézkedett. Ami ilyenkor szokás. Engedélyeztetés, főmuftival kitolási kísérlet, de mivel ez hosszan hangzik, leírom, a harmadik tolófájásnál készen állt a vákum, a gátmetszés, és kisfiam egy másodperc alatt csúzdázott a világba. Úgyhogy az alagutas részt kvázi átugrottuk (és a szülésélményt…)
A végén már nem tudtam átlélegezni, mert olyan volt, mintha abroncsba zárták volna a mellkasom a fájás alatt.
Egyéb komplikációként a köldökzsinór egyszer a nyaka körül volt, de ez minden.
Én 15. kerületi vagyok, de a dokim a XX.-ban van.
Kati
Kedves Katalin, a fejésről illetve a sterilizálásról érdeklődnék bővebben. Mikor fejjek, ha nem akarom, hogy több tej termelődjön, szoptatás után mennyi idővel tanácsos? A sterilizálásról és arról, hogy mennyi ideig tartható a fagyasztóban a tej mindenfélét olvashat az ember, Ön szerint hogyan kell, mik a pontos lépések és meddig lehet felhasználni a tejet? Köszönöm. Szép napot!