A kézügyesség fejlesztése játékosan

tenyérben fa gyöngyből fűzött sorok

A kézügyesség és finommotorikus mozgás fejlődése is egy folyamat, de nagycsoportos óvodás korra, ha a gyermek iskolába megy, fontos, hogy ez a képessége jól fejlett legyen.

Elvárás és mi szülők is jó, ha erre odafigyelünk, hogy csak akkor menjen a gyermekünk iskolába, ha a kézügyessége és a ceruzafogása megfelelő. Elég erősek a kis ujjacskái, különben a suliban lemarad, vagy panaszkodni fog, hogy fáj a keze.

A kézügyességet nemcsak a rajzolással fejleszthetjük, erősíthetjük hanem tornáztatással, játékokkal egyaránt. Az alábbiakban összegyűjtöttem néhány játékos foglalkozást és fejlesztő játékot, amiket már pici kortól játszhatunk a babával.

Mondókák, dalok

Az alábbi mondókákkal játékosan erősíthetjük a gyerekek kezeit, ujjait. Kezdjük el már óvodában, vagy ha látjuk, hogy nehezen megy az írás, akkor első osztályos lurkónkkal is játszhatjuk.

„Ujjaimat mutogatom,
közben vígan mondogatom:
Kifordítom, befordítom,
Fölfordítom, lefordítom,
Zongorázok, furulyázok.
Erősebb lett a kezem,
a tornát befejezem.”

A mondóka közben; emeljük fel a kezünket és mozgassuk az ujjainkat, forgassuk ki-be, majd fel-le a tenyerünket, utánozzuk a zongorázás, furulyázás mozdulatai, a végén pedig tárjuk szét a kezeinket. Erre biztassuk is a kicsiket, de maguktól is meg jön majd a kedvük, hogy utánunk csinálják.

„Hüvelykujjam almafa,
Mutatóujjam megrázta,
Középső ujjam felszedte,
Gyűrűs ujjam hazavitte,
A kisujjam mind megette
Megfájdult a hasa tőle.”

Otthon elkészíthető játékok

  • Szórjunk ki több apró tárgyat a szőnyegre vagy az asztalra és kérjük meg a gyermeket, hogy szedegesse fel egyenként felcsippentve a darabokat. (mindig legyünk velük közben, nehogy lenyeljék ezeket!)
  • Tépjünk össze egy papírlapot vagy krepp papír darabot. Játsszuk azt, hogy minden darabkából kis gombócot gyúrunk. Haladóknak kizárólag egy kézzel szabad gyúrni és formázni a gombócokat. Ezekkel a gombóckákkal, ha színes papírból gyúrtuk, képeket is készíthetünk.
  • Ha van otthon vasalható gyöngyünk akkor válogassuk szét színek szerint.
  • Ha van zizi otthon akkor játsszuk a gyermekkel, hogy most csak a pirosakat eheti meg, azután a sárgákat. Ezzel játékosan válogatjuk szét a színeket, de közben ahogy felcsippenti a cukorkát fejlődik, ügyesedik a keze is.

Gyurmázzunk 

Golyót, kígyót, csigát, sünit. Tehetünk bele magokat például a süni tüskéi készülhetnek szotyiból. Amikor a magokat kis tálkába kitesszük és felcsipegetik a gyerekek illetve beleteszik a gyurmába akkor is fejlődik a kézügyességük.

Barkácsjáték vagy kalapálós kirakó

Megunhatatlan játék. Mindig újabb és újabb alkotásokat készíthetünk, nincs két egyforma kép. Kisebb gyerekekkel is játszható gondos szülői odafigyelés mellett.

Fűzőcske

Az egyszerű fa gyöngyök is remekül fejlesztik a szem-kéz koordinációt. Azonban ha úgy tapasztaljuk, hogy ezek nem kötik le annyira a gyermekünk figyelmét, próbáljunk ki valami sokkal izgalmasabb fűzős játékot. Kislányoknak az élet a vadonban fűző és puzzle egyben játékot ajánlom.

A nagyméretű puzzle elemekből egy szép, színes szafari park építhető. Ebben a parkban helyezhetők el az állatok. Mindegyik állat pocakja lyukas, így a játékhoz tartozó zsineggel felfűzhetők. A zsineg elején műanyag rúd segíti a fűzést.

Kislányoknak, ha különleges formákat szeretnének fűzni, akkor mindenképpen nézzük meg a Fűzhető formák játékot. Fűzhetünk is vele vagy építhetünk tornyokat, házakat.

Kisfiúknak fűzéshez a nyüzsgő város és puzzle egyben játékot ajánlom. Színes, nagy méretű puha puzzle elemekből egy forgalmas városrészt építhetnek a játékosok. Az autókat pedig felfűzhetjük a játékhoz tartozó zsinórra.

A Fűzhető járművek játék is egy igazán fiús játék. A fűzés sorrendje tetszőlegesen variálható. Ha már nem fűznek a gyerekek, akkor elő a karton papírt, tollat ceruzát és kezdődhet az autópálya rajzolás és a szerepjáték.

Golyóvezető játékok, írás előkészítők

A golyóvezető játékokkal a logikát és az íráskészséget alapozhatjuk meg már kis korban. A mágneses toll segítségével vezetjük végig a golyókat a pályán. Útjukat labirintusok, pörgettyűk és kapuk nehezítik.

Nagyobbaknak a feladatkártyákkal kiegészített írás előkészítő, golyóvezető változatot ajánlom. Ebben a játékban már meghatározott szín sorrendet kell kialakítanunk. Húzzunk egy kártyát, figyeljük meg a színeket és a golyók sorrendjét, majd rakjuk ki pontosan ugyanazt a mintát amit a kártyán látunk.

Természetesen a kéz ügyességének fejlesztését segíti az összes alkotó játék:

  • kreatív képkészítők
  • varró szettek
  • üvegmatrica festékek
  • festékek
  • gyurmák
  • mozaik kirakók
  • homokkép készítők
  • gipsz kiöntők
  • fából készült kifesthető díszek
  • vasalható gyöngyök
  • matricák
  • nyomdák
  • pixel art képkészítők

Az itt felsorolt alkotó játékokat a Pepita.hu Játék Webáruházban találod meg.

Jó játékot kívánok!

fotók: pepita.hu, pixabay.com

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .