2010. március 10. szerda | Tagok száma: 10282

Kilenc feng shui ötlet karácsonyra

2009. november 26. csütörtök  
Kategória Ünnepek

A karácsony bizony mindenkinek mást jelent. Nem maga az ünnep az, ami szép vagy sem, hanem mi magunk tesszük azzá: mindenekelőtt a saját hozzáállásunkkal, szándékunkkal és azzal, hogy milyen odaadással és odafigyeléssel készülünk, milyen hagyományokat követünk vagy igyekszünk teremteni. Lehet a karácsony eszeveszett ajándékhajhászás vagy meghitt készülődés és családi együttlét – ez is, mint minden, csak tőlünk függ.

Mégsem tekinthetünk el attól, hogy például a színek rezgése egyformán hat minden élőre, hogy nem vonhatjuk ki magunkat a rend-rendetlenség hatásai alól és az alól sem, hogy bizonyos időpontok közeledte a tapasztalatainktól függően milyen érzésekkel tölt el bennünket.

Szeretnék most néhány tippet adni „fengshuis” szemszögből már jóelőre a készülődéshez, hátha valamelyik segít majd abban, hogy még jobban teljen az a pár szép – illetve széppé tehető – nap!

1. Mindenképpen egy nagyszabású rendrakással, takarítással érdemes felkészíteni a lakásunkat és ezáltal a lelkünket is a közelgő ünnepi pillanatokra. Ahogyan a tavaszi nagytakarítás arról szól, hogy a húsvéti ünnepekre megtisztuljunk, úgy egy őszi-téli lomtalanítás és portalanítás alatt ugyanígy „díszbe öltöztethetjük” a lelkünket.

2. A „rend-szer” szellemében igyekezzünk akár már novemberben egy karácsonyi menetrendet kialakítani: összeírni az ajándéklistát és elkezdeni beszerezni az ajándékokat, elkészíteni a menüsort az alapján, hogy melyik nap kivel ünnepelünk, ügyelve olyan részletekre, hogy például lesz-e gyermek vendégünk, lesz-e esetleg vegetáriánus vagy ételérzékeny a látogatóink között, és így tovább. Ezek persze csak példák, amelyek jól megmutatják, hogy tényleg érdemes előre tervezni, ha nem az utolsó pillanatban szeretnénk kapkodni és így idegeskedéssel tölteni azokat a napokat, amelyeket nyugodtan is lehetne.

3. Az adventi koszorú közös készítése egy baráti találkozó alkalmával vagy a gyermekeinkkel igazán kellemes ráhangolódás lehet a karácsonyra. Ne sajnáljuk rá az időt és a kellékekre a pénzt, igazán örömteli és értékes együttlét kerekedhet a koszorúgyártásból!

4. Amennyiben időnk engedi – és bizony igenis szervezzük úgy az életünket, hogy engedje – mindenképpen készítsünk saját kezűleg legalább valami apróságot mindenkinek, aki számunkra fontos! Lehet például egy nagy lábos karácsonyi ízű-illatú, narancsos vagy almás, fahéjas, szegfűszeges lekvárt főzni és saját címkével ellátni. Közben gondoljunk azokra, akiknek szánunk belőle, ez máris nagyon sok pozitív energiát fog adni a megajándékozottaknak! A gyerekek rajzolhatnak, hajtogathatnak valamit, nagyszülőknek ez a legszebb ajándék, sokszor túlzás nélkül nincs is szükség egyébre… Karácsonyi likőröket akár már októberben el lehet készíteni, hogy decemberig összeérjenek.

5. Bár a karácsony elsődleges színei sok helyen a piros, a zöld és az arany, a pasztell színek harmonikusabb, nyugodtabb rezgésűek, így sokak számára szerencsésebbek egy hajszás év zárásaként. Így ha békességre és nyugalomra vágyunk, válasszuk az arany vagy ezüst – amelyek egyébként a gazdagságunknak is jót tesznek – kevésbé csillogó, antik, kopottas változatát és hozzá visszafogottabb, világosabb, tört színeket. Ezek segítenek a meghittebb környezet kialakításában és abban, hogy a családi béke teljesebb legyen.

6. A karácsonyfát valóban központi helyre igyekezzünk tenni, amennyiben ezt a lakásunk méretei és adottságai lehetővé teszik. Igazán kár volna egy sarokba száműzni a karácsony legfőbb szimbólumát, melyhez milliók szeretet és hite kapcsolódik a kollektív tudattalanban és így nagyon pozitív rezgéseket áraszt maga körül! Legyen a fa valóban igazi éke az otthonunknak erre az 1-2 hétre, olyan helyen, ahol nem éppenhogy csak „megtűrik” szegényt, de nem is kell feltétlenül kerülgetni és lehetőleg nem borul rá senkire.

7. Különösen a lakás gazdagság és család-egészség területét érdemes díszíteni és ezáltal energetizálni a karácsonyi napokon! A „gazdagság” nem csupán anyagi-fizikai síkon jelentkezhet, hanem természetesen lelki és szellemi szinten is, erre pedig különösen ilyenkor nagy szükség van otthonunkban, hogy igazán felöltődhessünk. Akárcsak a családi békére és az egészségre, ez azt gondolom, a karácsony kapcsán nem is szorul külön magyarázatra.

8. A feng shui szereti a hagyományos jelképeket. Természetesen nem a keleti jelképekre gondolok, amelyek számunkra többnyire nem sokat jelentenek, hanem mindenkinek a saját kultúrájának és családi hagyományainak megfelelő jelképek adják a legtöbb energiát. Karácsonyhoz kapcsolódóan ilyenek az angyalkák, amelyek a segítők jelképei; a csengettyű, aminek a tiszta hangja tértisztító hatással bír; a csillagok és a gömbölyű díszek, amelyekkel az Univerzumot hozzunk be jelképesen az otthonunkba; az alma és a gyümölcsök, a dió a test és egyben szellem táplálását jelenítik meg; a gyertya pedig természetesen a szellemi-lelki fény és világosság szimbóluma, így érdemes (persze óvatosan) minél több darabbal körülvenni magunkat a szent napokon. További jelképek, mint a szaloncukor, a beigli, az adventi koszorú és bármi egyéb, ami pozitív érzéseket kelt bennünk, mindenképpen kapjanak helyet az ünnepek alatt évről-évre! Az embernek rengeteg pozitív energiát és biztonságot ad minden szertartás, hagyomány és az ismétlődő dolgok.

9. Az illatok a karácsony elengedhetetlen kellékei, ne feledkezzünk meg róluk sem!

Mucsi Martina stresszoldás-szakértő, kineziologus | Bemutatkozás>> | Kérdezz-felelek>>

Kapcsolódó tartalmak:

  • Kérdezz: Mucsi Martina feng shui, kineziológiaFeng shui tanácsadó, stresszoldás szakértő (kineziológus) Bemutatkozás>> A szakértő cikkei>> A szakértő elérhetőségei: e-mail: martina.mucsi@yahoo.com feng shui blog: http://tinafengshui.blogspot.com stresszoldás blog: http://merilia.blogspot.com A szakértő régi fóruma>> Kérdezz-felelek 2001 óta foglalkozom...
  • Tervezgessük a karácsonyt!Bár korán van még hozzá, mondhatnánk – valójában épp itt az ideje a karácsonyi tervezgetésnek. Ha azt szeretnénk, hogy az ünnep valóban ünnep legyen, hogy átélhessük az örömét, derűjét, akkor...
  • Karácsonyi készülődés gyerekekkelA családi ünnepeknek hangulata, íze, illata, fénye, muzsikája van. Évről évre újra teremtjük gyermekkori emlékeink nyomán, továbbvisszük, kicsit hozzáteszünk. Folytonosság van benne, állandóság, visszatérés, fölidézés. Hagyományt őrzünk és teremtünk. Ettől...
  • Különleges mesekönyvek karácsonyraKarácsony közeledtével számos egyedi és színvonalas könyvet kínál a Naphegy Kiadó az érdeklődőknek. A művészi és egyben mesés illusztrációkkal és borítókkal ellátott könyvek szórakoztatva oktatják a gyerekeket, így egyszerre jelentenek...
  • Budapesti Karácsonyi Vásár 2009. november 20–december 29.Ha szereti az ünnepi fényeket, hangulatot, illatokat, ha egy finom falatra vágyik és közben örömmel hallgat ünnepi zenéket, ha szeretné a karácsony varázslatos érzését becsempészni a mindennapjaiba, akkor látogasson ki...

Hozzászólások

Nincs hozzászólás - “Kilenc feng shui ötlet karácsonyra”
  1. Bocilááány szerint:

    Nagyon tetszett az írásod, mindenkinek hasznos és praktikus tanácsokkal szolgál. Köszönjük!

Mi a véleményed?

Impresszum | Médiaajánlat | Sajtószoba | Fórumszabályzat | Partnereink | Jogi közlemények

Copyright © 2010 · All Rights Reserved · Powered by PSZ Stúdió · Bejelentkezés