Rengeteg szülő érzi cikinek, ha a gyereke nem köszön másoknak. Úgy érzik, hogy a gyerek neveletlensége róluk állít ki szegénységi bizonyítványt. Így aztán megpróbálnak mindent, hogy köszönésre bírják a neveletlen kölyköt. Sajnos egy dologról gyakran megfeledkeznek: megkérdezni a gyereket, hogy vajon miért nem köszön. Vagy ha meg is teszik, a szorongó gyerekből képtelenek értelmes magyarázatot kihúzni.
A problémáról nagyon határozott emlékeim vannak. Hét-nyolcéves lehettem, amikor elhatároztam, hogy én bizony nem fogok „Csókolom!-mal” köszönni senkinek. Szegény szüleim vért izzadtak: könyörögtek, utasítottak, fenyegettek, de nem és nem. Makacsul ellenálltam még annak a kérésüknek is, hogy legalább a tanító néninek köszönjek. Nagyon határozott elképzelésem volt akkoriban a dologról Hétévesen vércikinek éreztem a „Csókolom!-ot”. Valahogy szó szerint értelmeztem a köszönést, és úgy gondoltam, hogy nekem eszem ágában sincs megcsókolni ezeket a felnőtteket. Ha nekem akkor valaki elmagyarázta volna, hogy ez a köszönési formula a „Kezét csókolom!-ból” alakult ki, és nem a smacizásra vonatkozik, lehet, hogy megváltoztatom a véleményemet. Így aztán hosszú évekig végszükség esetén inkább csak mormoltam valami érthetetlen zagyvaságot köszönés helyett. De a köszönés körüli hercehurca maradandó nyomokat hagyott bennem. Utáltam, hogy a szüleim és más felnőttek is minden adandó alkalommal emiatt rágták a fülemet, sőt minden egyes találkozásnál megszégyenítettek a „Köszönj szépen!” hangos figyelmeztetéssel.
Így aztán nem csoda, hogy kamaszként ismét bajban voltam a köszönéssel. A problémát ekkor már tetézte az is, hogy a „Csókolom!” gyerekesnek tűnt, és fogalmam sem volt, hogyan köszönjek a huszonéveseknek, akik számomra felnőttnek tűntek, de annyira azért nem, hogy egy „Jó napot!-tal” elintézzem őket.
Hogyan vegyem rá a gyereket a köszönésre?
Íme, tehát néhány ötlet arra nézve, hogyan veheted rá a gyerekedet a köszönésre.
- Mutass példát!
Ha te is hangosan, a napszaknak megfelelően, mosolyogva köszöntöd az ismerősöket, egy idő után azt fogod észrevenni, hogy a gyereked ugyanazzal a hangsúllyal, mozdulatokkal fog köszönni. Ha mégsem, lásd a továbbiakat! - Magyarázd el a gyereknek!
Magyarázd el a gyereknek, hogy miért fontos és illendő dolog a köszönés, és az alapvető köszönési formulákhoz tartozó szabályokkal is érdemes őt megismertetni. Nagyon fontos, hogy elmagyarázzuk a gyereknek, hogy melyik korcsoportnak hogyan köszönjön. - Az adott helyzetben segíts neki!
Sokszor a gyerek azt sem tudja, hogy ki az, akivel leállsz társalogni. Ha van rá idő, ilyenkor elmondhatod neki, hogy kicsoda az illető, és hogyan köszönjön neki. Ha erre már nincs idő, akkor a találkozás előtt szorítsd meg a kezét, és súgd meg neki a köszönési formulát! - Kérdezd meg tőle!
Ha a fentiek nem segítenek, akkor kérdezd meg tőle, hogy miért nem köszön! Ne számon kérően, hanem kíváncsian. Ha nem érzi a nyomást, könnyebben megnyílik, és elárulhatja, hogy mi zavarja a köszönési szituációkban. - Ne nyaggasd!
Ne legyen minden nap ez a téma, és legfőképpen ne szégyenítsd meg azzal, hogy mások előtt hangosan rászólsz, hogy „Köszönj szépen a néninek!”. Ezzel nem segíted, inkább olyan gátlásokat építesz ki benne, amelyek sokáig gondot fognak okozni. - Miért zavar ez téged?
Az utolsó javaslatom, hogy érdemes lenne elgondolkodnod azon, miért zavar téged ennyire, hogy nem köszön a gyereked. Miért gondolod azt, hogy a gyereked neveletlen, és miért feltételezed, hogy mások ezek alapján fognak megítélni téged? Miért fontos ennyire mások véleménye számodra? A gyerek nyaggatása helyett először ezeket a válaszokat kellene megtalálni.
