Mire jó a supinált gyerekcipő?

Nagyon fontos, hogy a gyermekek koruknak megfelelően – lábegészségügyi szempontok figyelembevételével – kialakított lábbelit viseljenek, ugyanis a szerzett lábbetegségek általában már gyermekkorban kialakulnak, amelyek a későbbiek folyamán egész tevékenységükre kihatnak. Éppen ezért már a kisebb elváltozásoknak is fontos szerepet kell tulajdonítani.

A gyermekláb sajátosságai

A láb bonyolult szerkezete tartja a test tömegét állás és járás közben, ezért a legkisebb rendellenesség vagy sérülés zavart okoz annak működésében. Ilyenkor célszerű szakemberhez fordulni minél hamarabb, hiszen nagyon sok esetben a megfelelő kialakítású lábbeli használata fontos szerepet tölthet be abban, hogy felnőttkorban egészséges legyen a láb.

A szülők sokszor keresik fel a szakorvost, mondván a gyermek lúdtalpas, mivel a talp boltozatát kitöltő zsírpárnát összetévesztik a boltozat lesüllyedésével. A járni tanuló gyermeknél a hosszanti boltozat hiánya normálisnak tekinthető, hiszen ez majd az izomtónus növekedésével fejlődik ki. A járási igénybevételhez szükséges aktív izommunka elősegíti a boltozat kialakulását, ugyanis a terhelés hatására a túlburjánzott zsírpárna idővel eltűnik. Az egészségesen fejlődő láb esetében a gyermek második évében érezhető e hatás.

shoes-960899_640

A korrekcióról röviden

A kisgyermekeknél gyakran előforduló probléma a lúdtalp és a csámpás láb, amely megfelelő lábbeli használatával korrigálható. A gyermeklábfej korrekciója azért szükséges, mert a lábfej befele dől, ezért a belső bokatájra fokozottabb terhelés esik. A sarok alatti zsírpárna gömbölyded, ezáltal a ránehezedő terhelés nem oszlik el egyenletesen.

A lúdtalp és az egyéb lábdeformitások elkerülése érdekében javasolt rendszeres lábtornával és természetes talajon történő mezítláb járással erősíteni a láb izmait. Az egészséges láb kialakulásában fontos szerepe van továbbá annak, hogy szülőként már az első lábbeli kiválasztásánál körültekintően döntsünk, hiszen a megfelelő cipő kiválasztásával segítünk ellensúlyozni és korrigálni a fejlődésben lévő gyerek lábát.

A korrekciós lábbelik a hosszboltozat magasítása révén támasztják a talpat, és anatómiailag megfelelő helyzetbe hozzák a gyermeklábfejet, így csökkentik a lábfej-rendellenességek kialakulásának veszélyét vagy korrigálják a már kialakult lúdtalpat.

slc

Hogyan segít a supinált cipő?

A supinált lábbelik lényege az, hogy a cipő sarokrésze kifelé döntött – legalább 5 mm-rel. Általában egy döntött sarokéket tesznek a cipő talpának hátsó részébe, mely azt a célt szolgálja, hogy a gyerek bokája ne tudjon befelé dőlni. Ennek következtében korrigálódik a boka és a láb tengelye.

Supinált – kifelé döntött sarokkal készült – gyermekcipőket kizárólag szaküzletekben árusítanak, amelyek modellkialakításukat tekintve biztosítják az egészséges lábfejlődést. Ha korrekciós lábbelit szeretnénk vásárolni gyermekünknek több gyártó és forgalmazó terméke közül választhatunk, melyek közül kiemelnénk néhányat: Salus, Supykids, Szamos, Maus Tanoda.

nfh.hu

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .