Mit sportoljanak a kisgyerekek?

Az a legfontosabb, hogy olyan mozgásformát válasszunk a kicsiknek, amelyet örömmel végeznek – mondja Dr. Darabosné Tim Irma, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának mestertanára. A rendszeres mozgás azonban nemcsak az izomzat és a tartás szempontjából fontos – hívja fel a figyelmet. Pedagógiai kutatások szerint a kúszás, mászás segíthet a többi között a diszlexia és a diszgráfia megelőzésében és korrekciójában is.

Kúszni, mászni nagyon fontos

Csecsemőkorban az a legfontosabb, hogy a szülők naponta többször lehetővé tegyék a baba számára, hogy hason fekve emelgethesse a fejét. Ezt követően a kúszás és a mászás jelentősége nő meg, ami erősíti azokat a felületes és mély hátizmokat, amelyek a törzs egyenes tartását meghatározzák.

Pedagógiai kutatások szerint a diszlexiás és a diszgráfiás gyermekeknél ez a mozgásfejlődési szakasz kimaradt, a négykézláb helyzetben végzett ügyességi és gyorsasági feladatok mindezek megelőzésében és korrigálásában is segíthetnek.

ball-706030_640

Mozgásformák óvodásoknak

A 2-3 éveseknek a játékos mozgás a leghasznosabb, majd kisiskolás kortól érdemes bevezetni a gyerekeket az analitikus mozgásformákba. A megfelelő izomzat, mozgáskoordináció és testtartás megalapozásában segít a mozgás „ABC”-jének elsajátítása, erre pedig az analitikus testképzés a legalkalmasabb – hangsúlyozza a gyógytornász. Ezek a gyakorlatok nem csak a testet, hanem az elmét is megdolgoztatják, ezért került bele korábban a gimnasztika is az óvodai és iskolai testnevelésbe.

A nagyobbaknak a labdajátékok is nagyon hasznosak, a rendszeres mozgás mellett a csapatszellemet is erősítik, és fejlesztik a kreativitást, a térbeli tájékozódást és az állóképességet.

Sport az egész családnak

Érdemes minél többféle testmozgással megismertetni a gyermekeket, hogy ki tudják választani a nekik valót. A szakember azt javasolja, hogy az anyuka, sőt az apuka is tornázzon otthon a gyerekeivel, vigyék el őket jógára, Pilatesre, ismertessék meg velük azokat a testképzési módszereket, amelyeket ők is szívesen végeznek. Járjanak kirándulni, kalandparkba, síelni.

A vízben végzett mozgás szintén nagyon hasznos, számos kutatás támasztja alá, hogy a vízben tartózkodás, pontosabban az állás, mellkasig érő vízben már önmagában egyensúlyfejlesztő.

 

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .