Mobil konténerekből építettek bölcsődét

mobilbolcsiatadas_kivulrol300.jpg

Átadták a főváros első mobil szerkezetű, konténerekből álló bölcsődéjét a II. kerületben február 1-jén. Ezzel a megoldással  hatvan kisgyereknek tud bölcsődei helyet biztosítani az önkormányzat.Láng Zsolt polgármester a bölcsőde hivatalos átadásán elmondta: az önkormányzat saját forrásból teremtette elő a konténerház felállításához és működtetéséhez szükséges 210 millió forintot, ez az összeg a fele annak, amennyibe egy hagyományos épület került volna.

A bölcsődét – ahol már januárban megkezdődött a gyermekek beszoktatása – egy több mint kétezer négyzetméteres, korábban elvadult, kihasználatlan, telken alakították ki. Az épület majdnem hétszáz négyzetméteres, hat csoportszoba van benne.

A polgármester tájékoztatása szerint a bölcsődében hatvan gyermekről tudnak gondoskodni. A tavaly átadott Budagyöngye bölcsődével együtt így már másfélszer annyi férőhely van a legkisebbek számára a kerületben, mint fél évvel ezelőtt volt – tette hozzá. A bővítésre azért volt szükség, mert a kerületben évek óta egyre több gyermek születik, a gazdasági válság miatt viszont sok anya szeretne hamar  munkába állni. Láng Zsolt közölte, a bővítéssel nem szűnik meg a bölcsődei várólista, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a jövőben pályázni is tudnak további férőhelyek kialakítására. Emlékeztetett arra, hogy a kerületben 2008-ban már átadtak egy mobil szerkezetű óvodát, és a tapasztalatok szerint a gyerekek jól érzik magukat a nem hagyományos épületben.

Az avatóünnepségen a szalagot néhány bölcsődéssel együtt vágta át a polgármester, a meghívottak gyerekpezsgővel koccintottak.

hirdetés
Bródi Emília - Babafalva.hu. Édesanya vagyok jómagam is, évek óta „szörfözök” az interneten és több fórumon találkoztam a gyermekvállaláshoz kapcsolható pénzbeli ellátás, munkába visszatérés, vállalkozás indítása kérdésekkel, nem egyszer a kismama, édesanya helyzetére nem alkalmazható válaszokkal. Innen jött az ötlet, létrehozok egy honlapot, amely a kismamák, anyák által felvetett problémákra, információigényekre épít, segítve ezzel nőtársaimat, közvetve a családok életét, anyagi helyzetét befolyásoló ismeretek, megoldások megosztásával. A versenyszférában több éves munkatapasztalat van mögöttem foglalkoztatással (munkaügy), bérszámfejtéssel, családtámogatási és társadalombiztosítási kifizetőhely működtetésével, vállalati pénzügyekkel kapcsolatos területen, középvezetőként. Évekig foglalkoztam tervezéssel, elemzéssel, üzleti jelentés készítéssel, de a könyvelés is szakterületem. Az érintett vállalkozási formák részvénytársaság, korlátolt felelősségű társaság, egyéni vállalkozás.
Előző cikkÉdesanyák a munkaerőpiacon
Következő cikkKorlátozta az EU a biszfenol-A cumisüvegekben való felhasználását