Ma már egyáltalán nem ritka, ha egy párnak házassági papírok nélkül születik gyermeke. Mint ahogy azon sem, ha nem nászútra, hanem babaváró útra, azaz „babymoon”-ra utazik, mint ahogy azt pár éve William és Kate, a királyi páros is tette gyermeke megszületése előtt.

Mézeshetek és „babaváró vakáció”

Az Amerikából kiinduló babymoon az utóbbi időkben a babát váró párok körében elterjedt és divattá vált új szokást jelenti, mely szerint az új jövevény megszületése előtt még utoljára elutaznak kettesben, hogy csodás nyaralással zárják le gyermek nélküli időszakukat, megünnepeljék a kis jövevény megfoganását és felkészüljenek az új szerepre.

A kismamás nászút segít a párnak felkészülni az új kihívásokra, feltölteni önmagukat és kapcsolatukat a nehezebb időkre.
Bár a repülés már nem ajánlott a terhesség 36. hete után, a földi utazás lehetősége szinte az utolsó pillanatig nyitott.
Egyre több hotel szakosodik a „hármasban” érkező nászutasokra. Főként a luxusszállodák csalogatják kismama vendégeiket mindenféle kényeztető szolgáltatással: masszázsokkal, szülés előkészítő tréningekkel, „babaokosító” étrenddel, kismama-edzésekkel és stílustanácsadással, fotózással. Természetesen a leendő apukák is dúskálhatnak az élvezetekben: golf- és szivarklub, masszázsok, edzések, sőt egyes helyeken sommelier tanfolyam is várja őket. A cél a teljes kikapcsolódás, regenerálódás és az, hogy ne kelljen aggódni a szervezés miatt, mert mindent kézhez kapnak. Különösen sikeresek és keresettek azok a csomagok, amelyekben speciális spa szolgáltatások, a gyermekvállalásra és nevelésre, a csecsemő ellátására felkészítő programok találhatók.

Babymoon csak okosan!

Ha nektek is megtetszett a pocakos nászút gondolata, érdemes pár dolgot megfontolni. A legfontosabb, hogy kérd ki orvosod tanácsát, főként ha repülőre akartok ülni. Az első három hónapban a repülési magasságban tapasztalható nagy sugárzás és a nyomáskülönbség miatt nem ajánlott a gépre szállás, az utolsó trimeszterben pedig a trombózisveszély miatt. A szakemberek terhesség idejére ugyan nem zárják ki a repülés lehetőségét, de utazásra legalkalmasabbnak a második harmadot tartják, nem csak azért, mert biztonságosabb a magzatra nézve, hanem mert addigra elmúlnak a nagy rosszullétek és a kismama kirobbanó formában van.

Mi legyen az úti cél?

Az úti cél kiválasztásánál döntő szempont, hogy a pár hol érzi magát legjobban – wellness szállodában vagy tengerparton, esetleg hegyi panzióban -, és mit szeretnek csinálni – túrázni, napozni és úszni, várost nézni vagy a város zajától elvonultan olvasni-. Bárhogy döntsenek is a fiatalok, érdemes olyan helyet keresni, ami valóban maradandó élményekkel gazdagítja őket és ahol mindketten megtalálják a maguk számítását.
Semmiképpen sem érdemes a „világ végére”vagy extrém helyszínekre utazni, ahova hosszadalmas és bonyolult az odajutás, hiszen előfordulhat, hogy a kismama kimerültebben érkezik haza, mint ahogy elindult.

A legnépszerűbb babymoon-úticélok a vízparti szállodák, wellness hotelek és a csodás kis hegyi falvak, ahol együtt pihenhet és regenerálódhat a jövendőbeli apuka és anyuka.
Az olyan desztinációkat, ahol közismerten rosszak a higiénés feltételek és járványok is gyakran felütik a fejüket, érdemes elkerülni. Akárcsak a rossz közbiztonságáról híres helyeket.
Bármennyire is problémamentes a terhesség, azt sem árt szem előtt tartani, hogy a páros legalább egyik tagja jól beszélje a célország nyelvét, hogy ha baj van, segítséget tudjanak kérni.

Babymoon-szállodák

A szállodák kilencven százalékának hasonló „babymoon szokásaik” vannak: gyümölcskosárral, baba-mama ajándékcsomaggal, biokozmetikumokkal várják a „pocakos” vendégeket. Figyelnek az anyukák különleges szokásaira, megváltozott étvágyára is, esténként gyümölcsöt, kekszet, jégkrémet, tejet készítenek be a szobába. Bevett ajándéktárgy a terhespárna és a terhesnapló, az apukáknak pedig a szivar és a konyak. Általában a szobaárba tartozik a terhes masszázs és babaápolási termékekre beváltható ajándékutalvány.

A baby-moon.eu, a babát váró párok számára utazásokat kínáló weboldal alapítója, Ilonka Molijn-van Ginkel szerint egy angliai hotel ajánlja jelenleg a világon a legvonzóbb szolgáltatásokat a várandós nők számára. A londoni Renaissance Chancery Court-ben a szokásos kényeztetés mellett komoly hangsúlyt fektetnek a kismamák nem csupán erőnléti, hanem energetikai kondíciójára is.
Bár hazánkban még nem olyan elterjedt a babymoon, egyre több szálloda kínál babaváró párok számára is szállást és speciális programokat.

hirdetés