Ne spenóttal próbáld megoldani a vashiányt!

A vashiány az egyik leggyakoribb hiányállapot, elsősorban a nők körében. Mivel igen kellemetlen tüneteket okoz, így nem csoda, hogy az emberek igyekeznek minél hamarabb normalizálni az értékeiket. Ma már kaphatóak vastartalmú étrend-kiegészítők, ám vasraktáraink feltöltésében a táplálkozásunknak is jelentős szerepe van. Varga Dóra, a Budai Trombózisközpont dietetikusa most ehhez adott hasznos tanácsokat.

Állatai eredetű fehérjék

Sokan úgy gondolják, hogy a vashiányt tökéletesen lehet kezelni akkor, ha nagyobb mennyiségű zöld növényeket (pl. spenót) fogyasztanak, pedig az igazság az, hogy szerkezetileg igencsak eltér az állati és a növényi ételekben található vas. Ugyanis a növényeknél a vas úgynevezett nem-hem vas formájában van jelen, míg az állati termékeknél hem kötés található.

ID-100361968Rossz hír, hogy az előbbi esetben a vas 3-5%-a szívódik fel, míg az utóbbiaknál is csupán 15%, éppen ezért, amennyiben vashiánnyal küzd, illetve fokozott jelenleg a vas szükséglete (pl. terhesség, szopta-tás), érdemes minden főétkezéshez húst, húskészítményt, heti 1-2 alkalommal belsőséget fogyasztani.

C-vitamin

A vas hasznosulásánál a növényi vagy állati eredeten kívül fontos, hogy milyen egyéb élelmiszerekkel fogyasztjuk együtt, hiszen számos összetevő gátolja, illetve segíti a felszívódását.

A C-vitamin az egyik legismertebb vitaminunk, melynek az immunrendszer támogatása mellett nagy szerepe van a rosszul hasznosuló növényi eredetű vas felszívódásának segítésében is. Emiatt érdemes minden étkezést kiegészíteni zöldségekkel, és napi 1-2 alkalommal gyümölcsöket is javasolt fogyasztani!

Oxalát, fitát

Az amúgy igazán egészséges sóska, spenót, rebarbara kifejezetten gazdag oxalátban, emiatt sajnos a bennük lévő növényi vas alig tud hasznosulni. A fitátokban gazdag gabonafélék, hüvelyesek, diófélék szintén gátolják a nem-hem vas felszívódását. „Fogyasztásuk kis mértékben javasolt vashiányos vérszegénység esetén, annak ellenére, hogy egyéb vitaminokban, ásványi anyagokban, rostokban gazdagok” – tanácsolja Varga Dóra, a Budai Trombózisközpont dietetikusa.

Vas felszívódását segítik:

  • folsav
  • állati eredetű fehérje
  • C-vitamin

Vas felszívódását gátolják:

  • túlzott rostbevitel
  • albumin, tehénfehérje, szójafehérje
  • fitátok
  • réz, cink, mangán, foszfor, kalcium
  • foszfátok, oxalátok

 

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .