NYEREMÉNYJÁTÉK! – „MÁS, mint a többi” rendezvény

MÁS, mint a többi! – gyerek, tanulás, iskola más szemszögből

Iskolába készülő és iskolás gyermekek szüleit, pedagógusait szólítja meg a MÁS, mint a többi! – gyerek, tanulás, iskola más szemszögből című rendezvény november 19-én a Gazdagréti Közösségi Házban. A félnapos konferencia fókuszába a közösségbe illeszkedés, a tanulási és magatartási problémák és lehetséges megoldásaik, valamint a tehetséggondozás és mindezek érzelmi háttere kerülnek.

Meg kell-e javítani a gyereket, vagy csak megérteni, hogy mitől MÁS? Van, aki fest, van, aki focizik és van, aki semmit nem akar csinálni… Miért? Racionális és érzelmi kontrollpontokat keresünk annak érdekében, hogy felelős szülőként a gyermekünket a lehető legjobban tudjuk menedzselni.

Fél napos konferenciánkon iskolában, nevelési tanácsadóban, mentálhigiéné területén, mozgásfejlesztésben és civil szférában dolgozó szakemberek adnak gyakorlati útmutatást, ahhoz, hogy gyermekünket miként terelgessük.

Kinek szól az esemény?

  • aki szeretne az iskolai, óvodai problémák mögé látni, felismerni az érzelmi hátteret
  • aki szeretné, ha a gyereke önfeledten, boldogan élné meg a gyermekkort a kötelező iskolai teendők mellett
  • aki tudni szeretné a tanulási zavarok lehetséges okát, megoldásának alternatíváit
  • 5-14 év közötti gyerekek szüleinek, nagyszüleinek, pedagógusoknak, segítő szakmában dolgozóknak, edukációban dolgozóknak

Miről szól az esemény?

  • Érzelmi intelligenciáról, elfogadásról
  • Hogyan lássuk meg gyermekünkben a tehetséget, hogyan bontakoztassuk ki tudásukat?
  • Hogyan motiváljuk a gyermeket?
  • Hogyan működjünk együtt: tanárok – szülők – segítő szakma (pszichológus, nevelési tanácsadó, mentálhigiénés szakember) a gyermek érdekében?
  • Hogyan akadályozhatjuk meg a kiközösítést, iskolai zaklatásokat, a rosszindulatú, demoralizáló hozzáállást?

Helyszín: Gazdagréti Közösségi Ház (Budapest, 11. ker. Törökugrató u. 9.)
Időpont: 2016. november 19., 9.00-13.00
Belépő: 2500 Ft

További információ, regisztráció: felelosszulokiskolaja.hu[email protected]

NYEREMÉNYJÁTÉK!

A játékban résztvevők között 2 db belépőjegyet sorsolunk  ki a MÁS, mint a többi – gyermek, iskola, tanulás más szemszögből című konferenciára.

Amit kérünk:

Írd meg nekünk a következő kérdésre a választ a [email protected] e-mail címre:

Mikor kerül megrendezésre a MÁS, mint a többi – gyermek, iskola, tanulás más szemszögből konferencia?

A nyereményjáték 2016. november 15-17., csütörtök 12:00 óráig tart.

A nyertesek nevét 2016. november 17-én, 14:00 óráig közzétesszük a facebook oldalunkon, ennek a bejegyzésnek a végén, valamint e-mailben is értesítjük a szerencséseket.

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .