Összefüggést találtak egyes betegségek és a késői apaság között

A gyermek egyes betegségei és a késői apaság összefügghetnek egymással – állapította meg egy nagy léptékű nemzetközi kutatás. Az autizmus, a figyelemhiányos hiperaktivitás (ADHD), a mániás depressziós, azaz bipoláris zavar, az öngyilkossági kísérletek és a kábítószer-használat nagyobb arányban fordult elő azoknál az iskolás korú gyermekeknél, akiknek az édesapja idősebb volt, mint azoknál, akiknek fiatalabb – ismertette a BBC hírportálja a több millió ember adatait elemző tanulmányt, amely a JAMA Psychiatry című szaklapban jelent meg.

A kutatók szerint a problémák a hímivarsejtek mutációinak számlájára írhatók, ezek ugyanis az az öregedéssel megszaporodnak. Más szakértő azonban úgy véli, hogy a késői apasággal járó előnyök valószínűleg többet nyomnak a latban, mint a problémák.

spring-promenade-781576-mAz amerikai Indiana Egyetem és a svéd Karolinska Intézet kutatása – a szakvélemények szerint – a kérdés eddigi legnagyobb léptékű és az egyik legjobban tervezett vizsgálata volt. A tudósok 2,6 millió ember adatait elemezték. Emellett a pontosabb eredmények érdekében összevetették az ugyanattól az apától származó testvérek adatait is, hogy a családi-neveltetési különbségeket kiszűrjék.

Összehasonlították a 45 éves vagy annál idősebb korban gyermeket vállaló apák gyermekeit a 20-24 éves apák gyermekeivel és azt az eredményt kapták, hogy az előbbi csoportban több mint háromszor nagyobb eséllyel fordult elő az autizmus, a mentális betegségek kockázata pedig kétszer akkora volt.

Az idősebbek gyermekeinél a mániás depressziós zavar esélye 25-ször, az öngyilkos magatartás és a droghasználat kockázata 2,5-ször nagyobb volt, mint a legfeljebb 24 éves apák gyermekeinél. Az első csoport iskolai eredményei is rosszabbak voltak. Nem találtak olyan pontot, amelytől kezdve a kockázat emelkedett volna, inkább azt figyelték meg, hogy az idősebb apai életkor nagyobb rizikóval függ össze.

Az említett betegségek általános kockázata azonban alacsony maradt. Ha meg is duplázódott a rizikó, a betegség kialakulásának veszélye az egyes gyermekeknél még így is nagyon kicsi.

Brian D’Onofriót, a kutatás vezetőjét megdöbbentették az eredmények, alacsonyabb kockázatra számítottak. Elmondta: a tanulmány újabb eredményekkel támasztja alá az egyre nagyobb terjedelmű szakirodalmi adatot, amely szerint a családoknak, orvosoknak és az egész társadalomnak mérlegelnie kell a gyermekvállalás későbbre halasztása melletti és elleni érveket.

James McCabe, az amerikai Pszichiátriai Intézet tanára ezzel szemben hangsúlyozta: a döntést, hogy vállaljanak-e gyermeket és mikor tegyék azt, ne alapozzák a férfiak sem egyetlen, sem több tanulmány eredményeire, a betegségek kockázata ugyanis igen alacsony.

Hozzátette: sok előnnyel is jár, ha az apa idősebb: stabilabb lehet a párkapcsolata, magasabb a jövedelme, ezek pedig „valószínűleg ellensúlyozzák” a kockázatokat.

Forrás: MTI

Fotó: sxc.hu

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .