Óvoda

Az óvoda egy szociális halmaz-kavalkád, tele szabályokkal, új ismeretekkel szülő és gyerek számára egyaránt. Ismerd meg velünk ezt a világot!

Bölcsőde és óvodakezdés – elszakadás helyett elengedés

Amikor már két napja nem aludtunk, egy halom koszos rugdalózó és egy síró csecsemő felett gyakran érezzük, hogy de jó lenne, ha legalább egy...

Dühkezelési problémák gyermekkorban

Nem újdonság, hogy egyre több szülő fedezi fel, hogy gyermeke nehezen kezel bizonyos szituációkat. A esetek nagy részében dühkitörések, hisztik, indokolatlan verekedés,...

Párbeszéd szívtől-szívig – integrált nevelés az óvodában

A kisgyermekek az óvodai évek során tanulják meg, milyen a világ a védelmező családon kívül. Sokan közülük ilyenkor találkoznak először azzal, hogy tőlük egészen...

Az óvodai térítésekről és az „önkéntes” szülői felajánlásokról

„Az óvoda nevelési programjának jóváhagyásával a fenntartó kötelezettséget vállal a nevelési programban foglaltak végrehajtásához szükséges tárgyi és személyi feltételek biztosítására is" - válaszolta az...

Három éves kortól kötelező óvoda, fizetős bölcsődék

Az Országgyűlés december 20-ára virradó éjjel elfogadta az új köznevelési törvényt, mely alapján három éves kortól lesz kötelező az óvoda, a hajnali órákban pedig...

Bölcsődei, óvodai beszoktatás

Amikor csemeténk bölcsődébe vagy óvodába megy, nyugtalanok vagyunk, ha sírva hagy ott bennünket az öltözőben, de akkor is összeszorul a szívünk, ha könnyedén int...

Óvónőváltás – pánikban a szülő!

A szeretett óvó nénit, aki az első óvodai napokban letörölte a gyermek könnyeit, és ölbe vette, ha bánata volt, nem könnyű elengedni a kicsinek....

Fejtetű az óvodában: hogyan írtsuk?

Száz gyermekből 2-3 szinte biztosan tetves – derült ki 2010-ben az óvodás korú gyermekek vizsgálata során. Az orvosi tapasztalatok szerint ugyanis a megvizsgált óvodások...

Ételallergiás gyermek az óvodában: tanácsok a diétához

Az óvodába kerülő ételallergiás gyermekek étkeztetése külön figyelmet igényel, és az óvodák többsége nincs felkészülve a speciális táplálkozási igényű gyermekek ellátására. De nincs könnyű...

Óvodai beiratkozás: alternatív óvodák

Az alternatív óvodák vagy nevelési módszertanuk, pedagógiai programjuk révén válnak ki a többi közül, vagy eszközeik, felszereltségük, ill. szolgáltatásaik révén tudnak olyan pluszt nyújtani, amit az önkormányzati óvodák...

Fejtetű megelőzése és kezelése óvodásoknál

A fejtetvek a legismertebb csúszó-mászók, olyan élőlények, melyektől mindenkit kitör a frász. Ráadásul ha gyermekünk tetűt hoz haza az óvodából, úgy érezzük, hogy mocskosak...

Családi napköziben is teljesíthető lesz a kötelező óvoda – de ki...

Hétfőn fogadja el az Országgyűlés azt a módosító javaslatot, mely szerint családi napköziben is teljesíthetik az óvodába járási kötelezettséget a 3-5 éves gyermekek, ha ...

Szorongást kelt az ovi, suli? Stresszoldó módszerek kicsiknek

A héten megkezdődött a közösségi élet, sok kicsi ment bölcsődébe, óvodába vagy akár kis elsősként iskolába. Egy új, sokszor izgalmas, máskor meg inkább feszültséggel...

Bepisilés és óvodakezdés

Az óvoda- és iskolakezdés jelentősen ronthatja az éjszakai bevizelés tüneteit, de a szülők néhány egyszerű fogással sokat segíthetnek gyermekeiknek. „A tanévkezdés mind az óvodában,...

Átalakul a napközbeni gyermekellátás 1.rész

Cikkünk azok számára ad fontos információkat, akik családi napközi elindításán gondolnak. A röviden csana-nak nevezett szolgáltatási forma, amely majdnem 20 éves hazánkban, 2016.december 31-én...

6 hasznos tipp az óvodai beszoktatáshoz

Az óvodakezdés nagy próbatétel szülőnek, gyereknek, óvodának egyaránt. Anya és gyermeke – jó esetben – először szakad el egymástól pár órára, és ez mindkettőjüket...

A bölcsődei és óvodai beszoktatás után biztos a megbetegedés?

Szeptemberben ugrásszerűen megnő a háziorvosok leterheltsége: a bölcsődei és óvodai megbetegedéseknek köszönhetően két hét alatt legalább a duplájára nő a forgalom a rendelőkben, hívta...

Óvodai beiratkozás: melyiket válasszuk?

Óvoda, óvoda, ki a csuda jár oda? A piszén-pisze kölyökmackótól „kölcsönzött" kérdésre válaszolunk e cikkben, mikor az óvodai beiratkozásokról írunk. Mikor, hova, miért oda írassuk...

Még sincs szükség személyi igazolványra az óvodai beiratkozáshoz

Az óvodai beiratkozáshoz a szülőknek nem kell "személyi igazolványt" készíttetniük gyermekük számára - tájékoztat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi)."Az óvodai beiratkozáskor be kell mutatni...

Közeleg a beiratkozás! – Az óvodaválasztás szempontjai

Az óvodai nevelés meghatározó az ember életében. A legtöbb kisgyermeknek ez az első szocializációs színtere, az itt szerzett tapasztalatok végigkísérik mindennapjait, és a csoportban...

Honnan szerezzünk farsangi jelmezt?

Ahogy közeledik a február, gyermekeink egyre izgatottabban kérdezgetik egymástól, ki minek fog öltözni a bölcsődei, óvodai maszkabálon. Mi, anyák is feszült figyelemmel hallgatjuk a...

Kerek is meg gömbölyű, ovisnak lenni gyönyörű…

...ám csak akkor ha rábukkanunk a gyermekünk számára legmegfelelőbb óvodára. Milyen a jó ovi, s hogyan lelhetünk rá? Sok szülő számára égető kérdés ez...

Miért zárják be az óvodákat nyáron?

Hol helyezzék el gyermekiket a dolgozó anyák, ha az óvoda több-kevesebb időre bezárja kapuit a gyermekek előtt? Az óvodákat a munkába járó szülők igénye...

A közösségi betegségek megelőzésében a táplálkozás is szerepet játszik

A bölcsőde- és óvodakezdés időszaka kifejezetten igénybe veszi a gyerekek immunrendszerét: szeptember első heteiben jellemzően megduplázódik a beteg kisgyermekek száma az orvosi rendelőkben. Pedig...

Óvoda autista gyermekeknek Kecskeméten

Megnyílt az ország negyedik autista óvodája Kecskeméten. Az autista gyerekek óvodai ellátása általában integráltan történik, ez pedig számukra nem ideális, mert speciális - biztonságot...

Változnak az óvodai körzethatárok, Budapest 12. kerületében!

A májusi beiratkozáskor már az újonnan kijelölt körzethatárokat veszi figyelembe a Hegyvidéki Önkormányzat. A 2017 szeptemberében kezdődő nevelési év legfontosabb változása, hogy módosulnak az óvodai...

Rubint Réka nagyon fontosnak tartja a megfelelő óvodaválasztást

A megfelelő bölcsőde és óvoda kiválasztása nem könnyű feladat, hiszen korántsem mindegy, hogy milyen környezetben folyik a kisgyermek készségeinek fejlesztése. Így vallja ezt Rubint...

Fogkrém, WC-papír, szappan – ki fizeti?

Az oktatási és a kulturális miniszterhez fordul Szabó Máté országgyűlési biztos, mert nincs egyértelműen megnevezve, melyek azok az eszközök, amelyeket kötelezően biztosítani kell az...

Óvodás korban még természetes a tolerancia

Mini-riksa, porcelán elefántszobrok, kínai étkészlet, evőpálcikák, különleges faragott vietnámi dísztárgyak, magyar népviseletbe öltöztetett babák, díszes ruhák és textilek a falakon – ez a látvány...

Ingyenes balesetbiztosítás 3 éves kortól 18 éves korig

Magyarországon 3 éves korától 18 éves koráig minden gyermek ingyenes balesetbiztosításban részesül, de a szülők többsége nem tud róla! - áll a Magyarországi Szülők...

Viták és félreértések az új óvodai alapprogram körül

Nagy vihart kavart az elmúlt hetekben az óvodai nevelésről szóló alapprogram módosítása. Azt a fél mondatot, mely szerint az óvodákban kerülni kell a nemi...

Sakkjátszótér ovisoknak

Idén májusban mutatták be az iskolák alsó tagozataiban már sikerrel alkalmazott Sakkpalota program új, óvodások számára kidolgozott elemeit. A Sakkjátszótér Polgár Judit nemzetközi sakkmester...

Három éves kortól kötelezővé tenné az óvodát a kormány

Kötelezővé tenné az óvodát három éves kortól az Oktatásért Felelős Államtitkárság. A tervek alapján az óvodáztatás - a megfelelő körülmények biztosításától kezdődően - ugyanolyan...

Hogyan válasszunk óvodát?

A megfelelő intézmény kiválasztása - legyen szó családi napköziről, óvodáról, iskoláról - rendkívül fontos feladat, hiszen jó esetben évekig napi 6-8 órát tölt majd...

Csak 2015 szeptemberétől lesz kötelező hároméves kortól az óvoda

2015 szeptember 1.-től lesz csak kötelező a három éveseket beíratni az óvodába, mert a törvényi előírás még nem megvalósítható.  A körzetes óvodák most még nem felkészültek...

Ez a 12 ovi lett a Kincses Kultúróvoda idei nyertese!

Tizenkét óvoda nyerte el a Kincses Kultúróvoda 2016 címet az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkársága azonos címmel meghirdetett pályázatán. Az intézmények az Emberi...

Átalakul a napközbeni gyermekellátás 3. rész – Családi bölcsőde szerepe

Minden szülőnek biztosítani kell, hogy gyermeke bölcsődei ellátásban részesülhessen! A gyermekvédelmi törvény módosításának köszönhetően - bizonyos feltételek teljesülése mellett -, minden településnek biztosítani kell...

Óvodaválasztás küszöbén

Közeleg a tavasz, ezzel együtt az óvodai nyílt napok és a beiratkozás is. Nem könnyű megtalálni a megfelelő intézményt, és sokan tartva a nagyobb...

A varázslatos óvoda, nem csupán a mesékben létezik

Gyermekeink tanulási kedvét, rátermettségét, az új iránti érdeklődésüket bizony, az óvoda alapozza meg. Nem elegendő, ha kedves az óvónéni, bizony kell, hogy az intézmény...

Ne féljünk közösségbe engedni a gyereket

A magyar szociálpolitika egyik vitathatatlanul kiemelkedő vívmánya, hogy szülés után két, vagy tetszés szerint három évig otthon lehetnek az édesanyák a kicsikkel....

Elindult az óvoda – náthás a gyerek…

Az ősszel közösségbe került gyerekeknél visszatérő panasz a nátha, ezzel egy időben sok kicsinél jelentkezik fülfájás, fülgyulladás is. Dr. Holpert Valéria gyermek fül-orr-gégész, foniáter,...

Óvoda a természetben, természet az óvodában

Magyarország egyik legmodernebb óvodája jöhetett létre a Győr-Moson-Sopron megyei Gönyűn, köszönhetően az elnyert 85 millió forintos uniós támogatásnak, melyet a tízszázalékos önrészen túl a...

Mimó és Csipek újabb óvodákban népszerűsíti a környezettudatosságot

A két „zöld" mesefigura Dabason, Turán, Galgahévízen, Dunakeszin és a budapesti Pető Intézet óvodájában 10 előadáson ismerteti meg a gyerekekkel a környezettudatos szemléletmódot, a...

Óvónéninek állt Zséda és Kovács Ági

Kovács Ági, Zséda és Győrfi Pál kedvenc meséivel szórakoztatta a Kelenvölgyi ovisokat a Minimax mesés délelőttjén. A gyerekcsatorna ezzel a programjával is a közös...

Még több bölcsödei és óvodai férőhely lesz

Országosan több mint 100 milliárd forintos fejlesztési forrás áll rendelkezésre a bölcsődei és óvodai férőhelybővítésekre - mondta Novák Katalin, államtitikár. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-,...

5+1 tipp, hogy könnyebb legyen az ovikezdés

Most, hogy lassacskán véget ér a nyár, vele együtt a nyári szünidőnek is búcsút inthetünk. Néhány szülő már rutinosan vág bele ebbe...

Hogyan nyissuk ki a világot óvodás gyermekünk előtt?

Anya, hova mennek a vonatok? Miben jobbak a kutyák, mint az emberek? Hol láthatok igazi dinoszauruszt? Ismerős kérdések az óvodáskorú gyermek szüleinek, megválaszolásuk pedig...

Teljesítményzavarok óvodáskorban

Sokszor fordul elő a munkám kapcsán, hogy szülők és óvónők egyaránt azzal keresnek meg, hogy magatartási és teljesítményzavarokat észlelnek a gyerekeknél. Ilyenkor mindig a...

Beszoktatás – másképp

Közeledik a bölcsődébe vagy az óvodába szoktatás ideje? Izgulsz, félsz, hogyan fogadja majd a kicsi? Ne tedd! Rajtad múlik a közösségbe szoktatás sikere. Sok múlik...

Megújulnak Szentendre óvodái

Szentendre Város Önkormányzata négy óvodájának fejlesztésére 238 millió forintot nyert. Az intézmények életében nagy változások várhatók: a gyermekek hatékonyabb egészségnevelését szorgalmazó beruházások is megkezdődnek a  költség-racionalizálási...

CIKKEK BABÁKRÓL, GYEREKNEVELÉSRŐL