Koncert várandós kismamáknak? – Igen!

Szeretethang című koncertsorozat kifejezetten kismamáknak

A MÁV Szimfonikus Zenekar hangversenysorozata várandós kismamák és az őket kísérők részére a zenekar próbatermében, havonta egy alkalommal kerül megrendezésre.

A Szeretethang című koncertsorozat kifejezetten kismamáknak szól, és a a komolyzenén keresztül törekszik közös élmény nyújtására az édesanyának és születendő gyermekének egyaránt.

A már 8 éve aktív koncertsorozat Székely Edit fuvolaművész, zenepedagógus vezetésével indult. „A várandós kismamáknak szóló hangversenyeknek elsősorban nem a zenehallgatás, hanem a befogadás, a magzattal közös élményre hangolódás a lényege.” – mondja.

A baba hallása már a pocakban is igen meghatározó érzékszerv. Nem mindegy tehát, hogy az édesanya hogyan beszél hozzá, milyen zajok szűrődnek be hónapokon keresztül az anyaméhbe. Az orvosi, lélektani és pedagógiai vizsgálatok is alátámasztják, hogy a magzati korban hallottak kihatnak a gyermek egész fejlődésére.

A szervezők nem feledkeztek meg azokról a várandós édesanyakáról sem, akiknek már van gyermekük. A Szeretethang koncertet minden esetben a Búgócsiga zenés foglalkozás előzi meg. (Ajánlott korosztály: 0-3 év.)

A soron következő koncert 2017. január 24-én lesz.
A belépő ára 1000 forint
, mely mind a két programra érvényes.
(3 éven aluliak számára ingyenes)

 

Fotók: mavzenekar.hu, pixabay.com

 

Erről a témáról az Élmény ajánló rovatban olvashatsz többet!

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .