Terhesség méhen kívül

Sajnos előfordulhat, hogy az annyira vágyott terhesség méhen kívül következik be, ráadásul a tünetei sem egyértelműek, és ha nem veszik észre időben a bajt, akkor akár néhány órán belül életveszélyes állapot is kialakulhat. Éppen ezért érdemes tisztában lenni a problémát jelző tünetekkel.

Szerencsére nagyon ritka a méhen kívüli beágyazódás – a terhességek alig 1%-ánál fordul elő. A méhen kívüli terhesség leggyakrabban a petevezetőkben alakul ki, de előfordulhat a méhnyakban, a méh körüli hashártyában, a petefészekben, az előzetes császármetszés hegében is.

Miért akad el a petesejt?
Normál esetben a petesejt a petevezeték felső harmadában termékenyül meg, majd innen vándorol a méh irányába. Amíg utazik, egy „köpeny” védi, ami megakadályozza a beágyazódást. Ha túl hosszú, vékony a petevezeték, vagy valamilyen ok miatt (összenövés, ciszta, mióma) elakad a vándorlás során, és a „köpeny” eltűnik, akkor ott ágyazódik be, ahol éppen tart. Vagyis a méhen kívül.

Az elakadásnak számtalan oka lehet. Gyakrabban következhet be méhen kívüli terhesség akkor, ha előzetes gyulladások miatt hegesedett a méhkürt, vagy miómák, ciszták akadályozzák a petesejt bejutását a méhbe.

A méhen kívüli terhesség tünetei
Ha pozitív a terhességi tesztünk, de a szokásos terhességi tünetek mellett (hányinger, émelygés, mellfeszülés) bármilyen vérzés kezdődik, azonnal forduljunk orvoshoz! Mindegy, hogy milyen a vérzés jellege, színe, állaga, mindenképpen irány az ügyelet, mert ha méhen kívüli terhességed van, akkor néhány óra késlekedés az életedbe is kerülhet! Méhen kívüli terhességet jelez még a has- és végbélfájdalom és húzó deréktáji fájdalom is. Ha a megnövekedett embrió szétfeszíti a petevezeték vagy méhkürt falát, akkor nagyon gyors, erős vérzés kezdődhet a hasüreg felé. Ilyenkor az alaptünetek mellett a gyors vérveszteség tünetei is jelentkeznek: heves szívdobogás, sápadtság, vérnyomás csökkenése, eszméletvesztés. Ebben az esetben irány a nőgyógyászati ambulancia!

Vizsgálat
Már hüvelyi vizsgálattal is lehet igazolni a méhen kívüli terhesség gyanúját, ugyanis az orvos a manuális vizsgálat során érzi, hogy terhesség esetén a méh nagyobb és puhább lesz, illetve gyakran erős fájdalommal jár a vizsgálat. Egészen pontos diagnózist lehet felállítani hüvelyi ultrahang segítségével. Egészen ritka esetekben van csak szükség laparoszkópos hasi tükrözésre, hogy megállapítsák, hol jött létre a méhen kívüli terhesség.

Kezelése
A diagnózis felállításakor azonnali kezelés szükséges, vagyis a beteget rögtön kórházba irányítják, ahol laparoszkópos eljárással eltávolítják a beágyazódott petesejtet. A modern eljárások már lehetővé teszik a károsodott petevezető rekonstrukcióját, megmentését. A laparoszkópiás műtét során mindössze 3-4 darab 1-1,5 centis metszést ejtenek a köldöknél és a hason. Az operáció után általában még egy-két napig kell kórházban tartózkodni, utána hazaengedik a beteget, és még otthon lábadozik 1-2 hétig.

Türelem!
A műtét után az első kérdés az szokott lenni: „De mikor próbálkozhatunk újra?” A válasz: a szövődménymentes gyógyulás után 3 hónappal. Ennyi időre van szüksége a szervezetnek, hogy rendezze a sorait, és a belső szervek valamint a hormonműködés egyensúlya helyreálljon. A rossz hír az, hogy aki már átesett méhen kívüli terhességen, annak sajnos nagyobb esélye van arra, hogy ez ismét megtörténik vele. Ennek az az oka, hogy a kismedencei összenövések, szervi károsodások általában továbbra is fennmaradnak. Aki tehát átesett egy méhen kívüli terhességen, annak a későbbiek során is jobban kell figyelnie önmagára és a tünetekre.

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .