Természetes alapanyagú készítmények a meddőségért

szívet formál női és férfi kéz

A meddőség okozta gyermektelenség közismerten egyre súlyosbodó probléma. Ezért érthető, hogy az újabbnál újabb hormonkészítmények fejlesztése mellett egyre erősödnek a nem-hormonális, természetes alapanyagú készítmények fejlesztése, forgalmazása is.   

A múlt héten közzétett hír szerint, egy, a női termékenységet fokozó gyógyszert kifejlesztő és forgalmazó svájci céget, a Finex Holdingot megvásárolta a Richter Gedeon Nyrt. Mondhatnánk, hogy ez hogyan kerül a babafalva portálra, hiszen ez gazdasági hír. Azonban a vásárlással a cég tulajdonába került egy hormonkészítmény, amelyet Európa-szerte és a Közel-Keleten is forgalmazhatja majd. Bogsch Erik vezérigazgató, külön kiemelte, hogy nagyon bíznak a sikeres együttműködésben a svájci cég szakembereivel, kutatóival, amely további eredményeket hozhat a kutatás területén.

Az új készítmény alkalmazására vonatkozó részleteket nélkülöző hír nyomán a témában érintettek találgatásokba kezdtek. Nem derül fény arra, hogy konkrétan milyen meddőségi esetekben tud majd segíteni, hatékonyabb-e valóban, mint az eddig alkalmazott készítmények.

Ezzel kapcsolatban Prof. Dr Ősapay György meddőségi kérdésekkel foglalkozó gyógyszerkutató, az Magyar Tudományos Akadémia doktora elmondta, hogy a Finox által kifejlesztett készítmény anulációs rendellenességekben szenvedő nőknek nyújt segítséget, amikor is a petesejtek vagy nem megfelelően fejlődnek, vagy nem képesek a petefészekből kiszabadulni. Az új hormonális gyógyszerkészítmény egyszerre több tüsző érését stimulálja.

Az új készítmény is injekciós toll kiszerelésű, gyakorlati alkalmazása elsődlegesen asszisztált reprodukciós eljárásokhoz kapcsolódik.

Dr. Ősapay György
Dr. Ősapay György

Dr. Ősapay György korábban több interjúban kifejtette, hogy a nem-funkcionális meddőségért 60%-ban jelenleg már a férfiak felelősek, ami sajnálatos módon Magyarországon mind a mai napig tabutéma. Ugyan a svájci cég készítménye központi idegrendszeri eredetű férfimeddőségekben segíthet, de ez a nem-funkcionális férfimeddőség eseteire nem általános, nem egyszerű, költséges és meglehetősen kényelmetlen megoldás – mondta Dr. Ősapay György, aki munkásságának jelentős hányadát az Egyesült Államokban folytatta és folytatja – és  hozzátette, hogy a meddőnek tűnő férfiaknak célszerű először a hazánkban is elérhető, amerikai, kapszula formájában kapható nem-hormonális készítményt kipróbálni. Ez a gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény a kaliforniai Stanford University klinikai kutatásában átlagosan 51%-ban növelte a spermiumszámot, a mozgékonyságukat és sikeresen növelte a megtermékenyítések bekövetkezését a nem- funkcionális meddőségek esetén.

Forrás: Richter Gedeon Nyrt.

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .