Ez lennék én? – Testünk a szülés után

nő fekszik az ágyon

Megszületik a baba, eddig rendben van, no de mi lesz utána a TESTÜNKKEL? Végérvényesen megváltozik, vagy idővel visszarendeződik? Ha érdekelnek a kérdésekre adott válaszok, olvass tovább.

A babavárás alatt természetes, hogy változik a nők teste. Megnő a mell, szélesedik a csípő, felszalad itt-ott pár kiló… stb. Alkat, genetika kérdése is, hogy mi marad meg utána, de több, mint elsőre gondolnád.

Így állsz szülés után

Kezdjük a kardinális résszel, a hassal. Bizony ritka, mikor valaki nem úgy hagyja el a kórházat, mintha 6 hónapos várandós lenne. A méhnek idő kell, míg fokozatosan visszahúzódik, vele együtt pedig a hasnak is. A hasizom is szétvált a pocakos időszakra, ám előfordul, hogy nem tud teljesen visszazáródni. Ekkor tapasztalhatod, hogy a hasad kissé kitüremkedik, illetve hosszában van egy „árok”, ahová be tudod nyomni az ujjaidat. Ezt nevezik szétnyílt hasizomnak. Ettől fájhat a derekad is – mivel nem tudja teljességgel ellátni a test stabilizáló funkcióját. Érdemes orvossal megnézetni, mert bizonyos esetekben műtéttel lehet csupán helyreállítani.

Sok nő császármetszést követően, úgynevezett kötényhassal szembesül – a vágás feletti részen a has kissé megereszkedik. Minél kisebb a hastájékon a zsír, annál kevésbé érzékelhető ez a fajta pocak forma. A legtöbb esetben azonban, csak hasplasztikával orvosolható.

Ki kell ábrándítsalak, a mellek sem maradnak örökké ilyen hatalmasak és női felsőtest kigombolt fehér ingbenfeszesek. Bizony, a szoptatás végeztével visszaállnak eredeti méretükre, de nem, nem fognak ugyanúgy kinézni. Megnyúlt a bőr – akár 2-3 méretet is nőhettek – és ez látszani fog. Az első gyerek után még beleférhet, de a másodiknál már inkább ne monokinizz a strandon. A teltebb hölgyek ebben szerencsésebbek, hisz a mellméret nagy részéért a zsírszövetek felelősek.

A csipő azért lesz szélesebb, hogy a baba feje kiférjen. Azonban nem mindenkinél tér vissza az alapállapotba. Végre egy jó hír, ugye? Hisz a széles csipő, optikailag vékonyabb derekat varázsol.

Van egy nagyon furcsa változás is, ez pedig a lábméret. Rengeteg anyuka számolt be arról, hogy fél, vagy akár egy egész cipő méretet is nőtt a lába. Ennek oka, hogy a hormonok miatt lazábbá válnak a kötőszövetek – így képes tágulni például a csípő is -, ehhez jön még hozzá, hogy hosszabb távon a plusz súly a lábboltozat süllyedését eredményezi és tádám, kész is a 10-20 mm-rel hosszabb lábfej.

Ám lehetnek májfoltok a test bármely pontján – amik a várandósság alatt alakulnak ki, és javarészt nem tűnnek el a szülést követően sem. Az se ritka, hogy visszerekkel kell szembenézni, ezek pedig az érsebész ajtajáig is repíthetnek. A sérv is gyakori, melyre a kidülledő köldök mutathat rá. Az emésztés megváltozása aranyérhez vezethet, és sajnos az inkontinencia is elkísérhet még egy darabon. A császárosoknak a heg marad örök emlékeztetőül, a gátmetszés pedig hosszú ideig teheti kényelmetlenné az életet – előfordul az is, hogy a seb mentén, vagy a hüvelyen belül vadhús nő.

Összegezve; a női test megváltozik szülést követően, kinél látványosabban, kinél kevésbé, egy biztos, nem szabad kétségbeesni, meg kell tenni a tőlünk telhető legtöbbet, hogy továbbra is magabiztosak és a párunk számára kívánatosak lehessünk.

Fotók: stocknaps.io, pixabay.com
hirdetés
HISZEK abban, hogy kétgyerekes Anyának, Nőnek, Társnak, Barátnak, igenis lehet egyszerre lenni, akár napi 5 óra alvással is. TUDOM, hogy mi Nők, miért aggódunk, mitől félünk, vagy épp olvadunk el, mi az, ami kimozdít a hétköznapokból, és mivel nézünk farkasszemet nap, mint nap. CÉLOM, hogy a szavaimból összeálló cikkek informáljanak, szórakoztassanak, okozzanak meglepetést, MEGMOZGASSANAK!
Előző cikkA gyerekszoba kialakítása – Bevezető
Következő cikkApa születik