Új irányelv! – Diabétesz és mozgás

fiatal nő tornázik

Az új irányelv 30 percenkénti rövid mozgást javasol! Az Amerikai Diabetes Társaság (American Diabetes Association – ADA) frissítette a cukorbetegek számára kiadott, rendszeres fizikai aktivitásról szóló átfogó iránymutatását, melyben általánosságban kevesebb napközbeni mozgásszegény időszakot javasol.

A frissített ajánlás legfontosabb iránymutatása, hogy hosszabb ülő tevékenység esetén 30 percenként javasolt három vagy több perces könnyű fizikai aktivitás – mint pl. gyaloglás, lábkinyújtás, nyújtózkodás – végzése annak érdekében, hogy javuljon a cukoranyagcsere, elsősorban 2-es típusú cukorbetegség esetén. Ez jelentős módosulás a Szövetség korábbi ajánlásához képest, ahol az ülő tevékenységnél még 90 percenként javasolta a fizikai aktivitás beiktatását.

Az ajánlás teljes terjedelmében elérhető: Physical Activity/Exercise and Diabetes: A PositionStatement of the American Diabetes Association Diabetes Care 2016;39:2065–2079

Az ülő tevékenység – mint pl. számítógép előtti munkavégzés, hosszabb megbeszélés – tárgyalás, TV nézés – elősegíti számos betegség, köztük a cukorbetegség, kialakulását, valamint rontja a kezelés hatékonyságát. Tanulmányok mutatják, hogy a hosszabb inaktivitás 30 percenkénti megszakítása rövid mozgással – három vagy több perces felállással, illetve könnyű mozgással – javítja a cukoranyagcserét. Könnyű mozgás lehet:

  • lábemelés illetve nyújtás;
  • felsőtest nyújtása;
  • forgószékkel forgás;
  • törzsfordítás;
  • oldalra dőlések;
  • helybenjárás.

A fizikai aktivitás javítja a cukoranyagcserét azon embereknél, akik ülő munkát végeznek, túlsúlyosak, illetve akiknél nehézségbe ütközik a vércukorszint egészséges szinten tartása.

Jelen iránymutatás célja felhívni mindenki figyelmét, hogy napközben rendszeresen – legalább 30 percenként – mozogjon, ezzel javítva a vércukor-menedzsmentet. Fontos, hogy ezen napközbeni mozgásnak a cukorbetegeknek az ajánlott általános rendszeres fizikai aktivitáson felül kell, hogy megvalósuljon. Mivel a fizikai aktivitás különböző cukorbetegeknek különbözőt jelent, jelen irányelv javaslatokat tartalmaz, mit érdemes tenni, miért érdemes tenni, és hogyan lehet a különböző mozgásformákat biztonságosan alkalmazni.

Jelen irányelv az ADA első irányelve, ami egy dokumentumba foglalva tartalmazza a mozgásra vonatkozó javaslatokat minden cukorbeteg – így 1-es és 2-es típusú cukorbetegek, terhességi cukorbetegek, valamint prediabeteszesek – részére. Továbbá ajánlásokat fogalmaz meg cukorbetegeknek a különböző fizikai aktivitási formák – aerob mozgás, rezisztencia edzés, nyújtás és egyensúlygyakorlatok, általános fizikai aktivitások – tekintetében is. Az irányelv több, mint 180, a cukorbetegség és mozgásélettan kutatásában élen járó szakemberek és amerikai, kanadai, illetve ausztrál intézmények által írt, cukorbetegségről szóló szakmai cikk áttekintésén alapul.

1-es és 2-es típusú cukorbetegség

Az irányelv specifikus ajánlásokat tartalmaz 1-es és 2-es típusú cukorbetegek számára. 2-es típusú cukorbetegségben az anaerob mozgás segíti a vércukor-menedzsmentet, hozzájárul a fogyáshoz, csökkenti a szív-érrendszeri kockázatokat. A hajlékonyságot és egyensúlyt javító mozgásformák szintén hasznosak a 2-es típusú cukorbetegségben szenvedőknek, különösen az idősebbek számára. Aerob mozgást és rezisztencia edzést tartalmazó rendszeres fizikai aktivitás egészségügyileg kiemelt jelentőséggel bír az 1-es típusú cukorbetegeknek is azáltal, hogy javítja az inzulinérzékenységet, a szívérrendszeri egészséget, valamint izomerőt.

Terhességi cukorbetegség és prediabetes

Az útmutatás kitér a terhességi cukorbetegségre és prediabetes-es állapotra is. Azon hölgyeknek, akik magasabb kockázattal bírnak terhességi cukorbetegség kialakulására, és azoknak, akiknél azt már diagnosztizálták, javasolt a hét legtöbb napján a mindennapi életükbe beépíteni aerob és rezisztencia mozgást, hogy támogassák az inzulin hatását, valamint segítsék fenntartani a normál vércukorszintet. Prediabetes esetében – az az állapot, amikor a vércukorszint magasabb már a normálnál, de még nem éri el a cukorbetegség diagnózisának szintjét – feltétlenül fontos a fizikai aktivitás és egészséges életmód követése a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának késleltetése, megelőzése érdekében.

Egyénre szabott, felügyelt testmozgás

Az állásfoglalás leszögezi, hogy a javasolt fizikai aktivitásnak és a testmozgás korlátozásainak személyre szabottnak kell lennie, ugyanis azok függenek a cukorbetegség fajtájától, a páciens korától, általános egészségi állapotától, a cukorbetegség következtében már kialakult szövődményektől. Emellett külön irányelv vonatkozik a testmozgás alatti vércukorszint-ellenőrzésre is. Az ajánlás külön hangsúlyozza az orvosok központi szerepét a fizikai aktivitás előmozdításában, és kiemeli, hogy legtöbb esetben a felügyelt, szervezett edzésprogramok az igazán hatékonyak.

Kardio-mozgás, izomerősítés, nyújtás és egyensúlyjavítás

Az irányelv általános fizikai aktivitásra vonatkozó ajánlásai megegyeznek a korábbi ajánlásokkal: így heti 150 perc közepes intenzitású vagy 75 perc magas intenzitású kardio mozgás, esetleg egyes pácienseknél magas intenzitású intervall mozgás, valamint a heti 2x, de inkább 3x végzett rezisztencia edzés szükséges.

Az ajánlás ezen túlmenően minden 40 év feletti, illetve neuropátiás páciens számára ajánlja a rendszeres egyensúlyjavító edzést, valamint a nyújtást is.

Forrás: Magyar Életmód Orvostani Társaság
Fotó: pixabay.com
hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .