Veszélyes gyermekruhákat talált a fogyasztóvédelmi hatóság

fotó: sxc.hu

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) vizsgálata során 32 különböző gyerekruha közül 31-ről derült ki, hogy az azokról leváló díszítések fulladást is okozhatnak a csecsemőknél és a kisgyermekeknél.

A kisgyermekek a ruhájukra rávarrt vagy ragasztott díszítéseket leszedhetik, szájukba vehetik és ezek az apró elemek a légutakba kerülve fulladásveszélyt jelenthetnek. Az NFH közleménye szerint ezért vizsgálták ezeket a termékeket az idén március és június között.

A ruhákról könnyen leváló díszítések veszélyforrást jelentenek
fotó: sxc.hu

A laboratóriumi vizsgálat során megállapították, hogy a 31 különböző típusú ruhánál az apró díszítések, például strasszok, gyöngyök, szegecsek az anyag felületéről igen kis erő hatására leváltak, vagyis egy kivételével valamennyi gyermekruha a fulladásveszély súlyos kockázatát jelentheti a kisgyermekeknél. Négy termékről emellett még az is kiderült, hogy az összehúzó zsinórok és végződések miatt balesetveszélyesek.

A hatóság elrendelte a nem biztonságos ruházati termékek forgalomból történő kivonását és visszahívását – közölte az NFH.

Vámriasztás alapján egy további tétel, összesen 198 darab fulladásveszélyes gyermekruha vámkezelését tiltotta meg a fogyasztóvédelmi hatóság.

A NFH kiemelt feladatának tekinti, hogy a gyermekek számára forgalmazott termékek biztonságosak legyenek, ezért továbbra is szükségesnek tartja a következő években a rendszeres, átfogó ellenőrzéseket, a termékbiztonsági vizsgálatokat, a veszélyes termékek forgalomból való kiszűrését – áll a közleményben.

Forrás: MTI

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .