10 dolog, ami anyaként eszedbe jut a bezártságban

Bezártság - 10 dolog, ami anyaként eszedbe jut

Sok olyan gondolat kering különösen újdonsült anyák fejében (de többgyermekes anyukáknál is), amiről azt hihetik, hogy másnak eszébe sem jutna ilyesmi a jelenlegi bezártsággal összevont őrületben. Olyan dolgok, amiket nem biztos, hogy megosztanak szintén anyuka barátaikkal. Olyan dolgok, amik inkább elhallgatásra kerülnek a bizonytalanság súlyos terhe alatt. Ámde jó tudni ilyenkor azt, hogy más édesanyákban is felmerülnek ugyanazon kételyek.

Pontosan ezt öntötte szavakba Chaunie Brusie szülész nővér, aki később szabadúszó íróvá vált. Öt gyermeket nevel és minden tapasztalatát leírni a terhességekről, gyereknevelésről. Lássuk Chaunie TOP10 gondolatát, amik anyaként előjöttek neki az évek során.

„Nekem túl sok zavarba ejtő dolog nem változott a mindennapok során, még ebben az őrült időszakban sem. Már több, mint egy évtizede otthonról dolgozó édesanya vagyok, eleve otthonülő típus és introvertált. 5 gyermekem van (beleértve egy kisbabát is) és a napjaim nagy részét otthon a négy fal között töltöm.

Habár gyorsan felfedeztem az élet ezen oldalát, mégis nagy különbséget érzek aközött, amikor a napom nagy részét otthon töltve a kisbabámmal és gyermekeimmel töltöm és aközött, hogy még egy Starbucks-ba sem mehetek el lazítani egy órát.

Az igazság az, hogy soha, de soha nem lehetek igazán egyedül, függetlenül attól, hogy néha azért szeretnék. Felismertem néhány igazságot:

Olyan valaki vagyok, akinek néha szüksége lenne egyedüllétre ahhoz, hogy igazán teljes önmaga lehessen.

ÉS

Elviselhetetlen ember vagyok, amikor ez nem következik be és ilyen gondolatok járnak a fejemben, különösen a mostani állapotra tekintettel.”

ELSŐ: A gyerekem vajon mindig, mindenhol ennyire csámcsog?

Étterem, Főzés, Chef, Konyha, Élelmiszer, Professional
pixabay

Komolyan! Egyszerűen nem értem, hogyan tudja elviselni bármelyik osztálytársuk ezt a hangot ebédidőben. Úgy érzem bocsánatkéréssel tartozom minden felnőttől és gyerektől az ebédlőben, mert annyira zavaró. Sőt, a saját ebédemet valamikor el kell vonulnom megenni valahol máshol, hogy élvezhessem az étkezés élményét, mert annyira zavar – ahelyett, hogy hallgatnám a gyermekeim dinoszauruszokra emlékeztető rágcsálásait.

MÁSODIK: Komolyan az egész család az ÉN megszállottammá vált?

Két egész lépést nem tudok tenni a lakásban anélkül, hogy ne lenne MINDENKI a nyomomban. A kisbaba teljesen rám van utalva, a férjem folyton bejön, hogy csak megnézzen minket, a 11 éves gyerekem folyamatosan azzal zargat, engedjem meg, hogy telefonja legyen. Néha azt érzem megőrülök – miért akar MINDIG MINDENKI MINDENT TŐLEM?

HARMADIK: Én vagyok a legrosszabb anya a világon.

Hát nem ez az, amit minden szülő szeretne? Minél több időt tölteni a gyermekeivel és kevesebbet érintkezni a külvilággal? És most, hogy itt van a lehetőség – mindenki kiborul. Ezen gondolatok a bűntudatommal karöltve őrölnek fel napról napra, hiszen menekülni akarok azok elől az emberek elől, akiket én hoztam a világra, de valahol tudom, hogy rendben van az is, hogy szeretnék egy picit pihenni. Egy világkatasztrófa nem éppen egy pihentető hétvége, nemde?

NEGYEDIK: Valahol ez az, amire mindig is vágytam…

Az egyik legfontosabb most a számomra, hogy örömmel láthatom, ahogy a férjem – aki most szintén itthonról dolgozik – első kézből megtapasztalhatja, amit évek óta próbálok vele megértetni a gyerekekkel való otthoni munka nehézségéről. Többször összeomlott a kanapén, teljes kimerültség ült az arcára és azt mondta: „Ennek így nincs értelme. Semmire sem vagyok képes a kimerültségtől. Még csak azt sem engedik a gyerekek, hogy befejezzek egy gondolatot a fejemben.”

Üdv a világomban, kedves férjem!

ÖTÖDIK: Meg sem gondoltam volna, hogy egy gardróbban mennyi nyugalmat találok!

Öltöző, Szekrény, Design, Belső Ház
pixabay

Igen, tudom, gáz. De tegnap az alagsor takarítása közben elbújtam a szekrényben…

HATODIK: Képernyő előtt eltöltött idő = én-idő!

Sosem töltöttem túl sok időt monitor/telefon kijelző előtt, de ez mindössze azért volt, mert vidéken élünk, ahol korlátozott az internet-hozzáférés. De amióta több időt kell töltenünk előtte, mindenkinek több, „én-idő” marad. Mert legalább addig mindenki a saját dolgával törődik. Ez egy kincs…

HETEDIK: Hogy volt erre képes Ma Ingalls?

(Caroline Ingalls, avagy Ma Ingalls egy amerikai minisorozat főszereplője, melynek neve: Little House on the Prairie, és szintén 5 gyermeke van /a szerk./)

De most komolyan! Soha nem volt egyedül, se fürdőszoba, se semmi. A vaj nem köpüli meg magát. Papa úgy jön minden nap haza az istállóból, hogy bűzlik, mint egy tehén és valószínűleg Ingalls mamát is hálóingbe látta meg megismerkedésük idején a préri kellős közepén. De komolyan, teljesen együtt érzek vele.

NYOLCADIK: Az, hogy kimehetek a Target-be a megmentőmmé vált, egészen pontosan a Target parkolója.

Vásárlás, Wc Papír, Wc-Papír, Covid-19, Hörcsögök
pixabay

(A Target egy amerikai üzletlánc /a szerk./)

Esküszöm, soha nem vásároltam a Targetben korábban. (Kérlek, ne feledd, vidéki térségben élek.) De amióta kialakult ez az őrület, a Target az anyák szimbólumává vált, amely a szabadságunkért és a menekülési helyünkért felel. Sőt, a reményünket is ez adja, hiszen mindössze ennyi maradt kimozdulási lehetőségként.

Nagyjából hetente egyszer sikerül „elmenekülnöm” a családom elől, amikor élelmiszereket kell vásárolnom és ebből az időből igyekszem a legtöbbet kihozni. Sokszor csak leparkolok valahol és egyedül ücsörgök az autóban. A múlt héten magammal vittem egy csipeszt is és ott formáztam a szemöldökömet a parkolóban. És ha ez nem szól a #KaranténSpaNap mellett, akkor semmi sem…

KILENCEDIK: Rögtönöz – alkalmazkodik – leküzd!

Igen, ha van egy kisbabád ez a három szó lesz az univerzális jelszavad anyaként. Ugyanis jól fogod tudni, hogy milyen egy kisbabával együtt osztozni a fürdőszobán.

TIZEDIK: Ha ennek az egésznek vége, bejelentkezem egy szállodába – SÜRGŐSEN!

Jelenleg mindössze annyi vigasztal, hogy ha ennek az egésznek vége és a világ újra biztonságban lesz, teljesen egyedül bejelentkezem a legjobb szállodába, amit csak megengedhetek magamnak, annak érdekében, hogy végre kényelmesen egy nagy ágyban kipihenjem magam, megrendeljem a szobaszervízzel az összes kedvenc ételemet és egyedül nézhessem az összes Tv-csatornát, amit csak akarok – képzeletbeli panaszokkal. Ahhhhh.

És itt ért véget Chaunie története, aki egyébként imádja a családját és imád velük lenni, de egészen biztosan Ti is találkoztok ezen gondolatokkal néhanapján, amikor elfáradtok a mindennapi teendők sokaságában. Drága Olvasó! Nincs azzal baj, ha néha elfog a kétségbeesés és minden elől menekülnél. Hiszen Te magad is emberből vagy és természetünknél fogva vágyunk néha az egyedüllétre vagy kényelmes magányra, amit önmagunkban elmerülve tölthetünk. Kitartás! Hamarosan újra megadatik az idő, amikor a terhek némileg elszállnak és lesz én-idő ismét! Addig is sok-sok türelmet és erőt kívánunk szeretettel!

(VIA)

hirdetés
Ha van kimeríthetetlen téma és témán belüli kérdéskör ezen a csodálatos bolygón, úgy vélem ezek pontosan a gyereknevelés és a család témakörei. Minden nap hoz némi változást, mindig jönnek újabb és újabb fordulatok a világban, mindig lesznek időszerű kutatások, melyekről igenis érdemes írni. Önnön gyermekkori tapasztalatokat, személyes gondolatokat, szakmai cikkek fordításait öntöm szavakba. Az írás az életem fő mozgatórugója. Legyen szó cikkekről vagy versekről, izgalmasnak és gyönyörűnek találom az alkotás ezen módját. Az információáramlás könnyeden zajlik modern világunkban, ezért nagy lehetőség számomra, hogy egy ilyen nagyszerű közösséggel oszthatom meg mondandómat, mint amilyenek Ti vagytok!
Előző cikkÚtmutató a terhesség alatti szexhez
Következő cikkKell-e sportolnia a gyerekednek?

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .