39 hetes terhesen futotta le a maratont

amber_miller.jpg

A 27 éves Amber Miller 39 hetes terhesen vágott neki a chicagói maratonnak, és nem hitte volna, hogy célba ér, mivel eredetileg úgy tervezte, hogy csak a táv felét teljesíti. Célbaérés után még megebédelt férjével, de pihenésre már nem volt idő, mert kezdődtek a fájások, este világra hozta második gyermekét.

Miller veterán maratonfutó, a versenyre még azelőtt neveztek be a férjével, hogy megtudták, Amber babát vár. Orvosai engedélyezték, hogy részt vegyen a versenyen. Várandóssága alatt rendszeresen futott, minden probléma nélkül, de úgy tervezte, hogy biztonsági megfontolásokból inkább csak a táv felét teljesíti. Kétmérföldenként tempót váltott: futás után gyalogolt, majd ismét szaladt. Végül annyira jól érezte magát a 21. kilométer után is, hogy végigcsinálta a negyvenkettőt. Ideje 6 óra 25 perc volt, ez eddigi legrosszabb eredménye – adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.

„A verseny egyértelműen könnyebb volt, mint a vajúdás” – nyilatkozta a büszke anya, 3,8 kg-al született kislányát ringatva.

Miller nyolcadszor vett részt maratoni futáson, korábban már két alkalommal is futott várandósan: először kisfiával volt 17 hetes terhes, másodszor pedig kislányával, szintén 17 hetes terhesen, idén májusban.

„Általában nem javasoljuk a várandósoknak, hogy maratonon induljanak, de ez a kismama láthatóan tapasztalt futó, és nagyopn jó formában van” – mondta Dr. Jeffrey Loughead, annak a kórháznak a neonatológusa, ahol Amber Miller szült.

hirdetés

3 EDDIGI KÉRDÉSEK

  1. Sziasztok!
    Én 39 hetesen örültem ha a WC-ig kijutottam anélkül, hogy becsurogtam volna(max 10 méter). Merész, önző, magamutogató és még sorolhatnám milyen tett volt ez!!

  2. hát ez nekemis sok volt, a babának nem lehetett jó a sok lötyögés..:(, én csak bicikliztem, mindegyikkel, végig, ami ugye nem egy extrémsport, mégis „megszóltak” a faluban..:)

  3. Épp eszű nőnek ilyen nem jut eszébe, hogy 39 hetesen maratont fusson. Akár életveszélyes állapotba is kerülhetett volna a babája! Bármennyire is rutinos futó az ember, akkor is megterhelő ez a szervezetnek (szív, tüdő stb…) és hát a placentáról nem is beszélve, amelyre kihat az anya vérkeringése. Csak fogom a fejem, hogy milyen felelőtlen emberek vannak.

Hozzászólás a(z) Fülöp Hajnalka bejegyzéshez Mégsem szólok hozzá

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .