5 mondat, amit soha ne mondj a gyerekednek!

Amikor tizenéves voltál, és a szüleid megbántottak egy-egy mondatukkal, biztos te is elhatároztad, hogy te ilyet soha, de soha ki nem ejtesz a szádon. Aztán eltelt néhány évtized, te is anyuka lettél, és a nehéz, fárasztó helyzetekben egyszer csak arra eszmélsz, hogy szó szerint ugyanazokat a mondatokat szajkózod, mint a szüleid. Pedig lehet, hogy eszedben sincs beváltani a fenyegetéseidet.

Csakhogy az elhangzott szavak néha még bántóbbak, mint az a büntetés, amit kiszabunk a fegyelmezetlen, csintalan gyerekre. Érdemes tehát előbb gondolkodni, megfontolni, hogy mit ejtünk ki a szánkon.

1. Ha nem hagyod abba (az üvöltést, ugrálást, a testvéred piszkálását), akkor soha többet nem játszhatsz a kedvenc videójátékoddal!

   Hirtelen felcsattanó dühünkben szoktunk ilyet mondani, amikor annyira fel vagyunk háborodva, hogy időnk sincs végiggondolni, hogy mivel is fenyegetjük a gyereket. Valójában már egy hároméves gyerek is pontosan tudja, hogy nem fogjuk betartani az ígéretünket, és vígan folytatja a bosszantó tevékenységét. Ilyenkor csak a szavahihetőségünket ássuk alá, és hiteltelenné válunk a gyerek előtt.

2. Ha nem hagyod abba, akkora pofont kapsz, hogy a fal adja a másikat!

   Ma már szerencsére egyre kevesebb szülőnek kell elmagyarázni, hogy a fizikai büntetés, verés mennyire káros a gyerek számára. Megalázó, félelmet, rettegést, szorongást keltő. Az a gyerek, akit vernek, nem azért fog rendesen viselkedni, mert tiszteletben tartja a szüleit, hanem azért, mert retteg tőlük. A félelem és a szeretet pedig kizárja egymást. Az a gyerek, akit rendszeresen vernek a szülei, olyan iszonyatos ambivalenciát él meg, ami szétfeszíti őt. Egyszerre szereti és gyűlöli is a szülőjét, vágyik a biztonságra, de éppen ott, ahol elfogadást és szeretetet kellene kapnia, fenyegetést és bántást kap. Gondolom, szülőként ez nem célja senkinek. Ha nem akarjuk testi fenyítéssel büntetni, akkor viszont ne is fenyegessük vele, mert épp olyan hiteltelenné válunk, mint az első mondat esetében.

3. Ha nem hagyod abba, megmondalak apádnak, és majd kikapsz.

   Nagyon-nagyon csúnya és romboló mondat! Egyrészt jelzi azt, hogy mi már tehetetlenek vagyunk, és szeretnénk egy másik – nálunk nagyobb hatalmú embernek – átadni az „ügyet”, mert mi már nem boldogulunk. Ez a gyereknek is jelzi, hogy kicsúszott a kezünkből az irányítás. Másrészt „rendőri” szerepbe kényszerítünk egy másik felnőttet, aki talán nem is akar az lenni, és rongáljuk a gyerek viszonyát ezzel a másik emberrel, hiszen a kicsi valószínűleg félni fog például az apjától. Ha az apa tényleg felvállalja a büntető szerepet, akkor a gyerek mindaddig szorongani fog, amíg az apja haza nem ér, és meg nem kapja a büntetését.

4. Rossz/rendetlen/lusta/neveletlen vagy!

   Amit ilyenkor teszünk, az nem más, mint a gyerek felcímkézése. Különösen káros, ha mindezt a kicsi füle hallatára másoknak mondjuk. Egy kicsi gyerek nem rossz, csak eleven, kíváncsi, mozgékony. Ebben semmi rosszaság nincs. A fenti mondatokkal viszont több kárt okozunk a lelkében, mint amennyit ő okoz a viselkedésével. Ha negatív ítéleteket ültetünk el a fejében, akkor ez beépül az énképébe, és ő is így fogja látni magát, és eszerint is fog viselkedni. Ne csodálkozzunk hát, hogy a „rossznak” mondott gyerek egyre több csínyt fog elkövetni, felnőttként pedig a társadalom selejtjének fogja magát tartani, az önbecsülése pedig a béka feneke alatt lesz.

5. Megmondtam előre!

   Szörnyen dühítő gyerekként hallani, hogy a szülőnk előre megmondta, és tényleg igaza is lett. Ezzel a szülő érezteti, hogy okosabb, előrelátóbb, bölcsebb mint a gyereke, és jókora adag szemrehányás is van a mondatok mögött. Persze, lehet, hogy felnőttként előre látjuk, hogy mi lesz a következménye gyerekünk viselkedésének, és ezt jó előre el is mondhatjuk neki, de ne dörgöljük az orra alá kárörvendő módon, ha igazunk lett.