Anya bizonyítványa

gyerekrajz

Rohanó hétköznapok sorából kiszakadva ünnepibe ugorva kötök ki középső csoportos gyermekem évzáróval egybekötött anyák napi ünnepségén. Jól megérdemelt szusszanásnyi pihenőre helyezkedem a kis faszék egyikén, és csak ülök a béke szigetén utolsó óvodás gyermekem előadását nézve.

A bájos műsor végéhez közeledik, mikor szemem megakad a falon kiakasztott huszonkettő gyerekrajzon, mely huszonkettő anyát ábrázol. A készítők nevei nincsenek feltüntetve és hamarosan ki is hirdetik, amit már sejtettünk, hogy találjuk ki, melyiket készítette gyermekünk.

Huszonkettő színes anya, sokfélék mégis egyformán kuszák, bal alsó sarokban egy szembetűnően ijesztő, nagy barna, sötétre satírozott arccal, rózsaszín testtel, de az egyik láb, mintha be lenne gipszelve, kéken virít. Nem nézem tüzetesen, mert holt biztos, hogy nem az én fiam csinálta, talán valamelyik csonka családban nevelkedő vagy egy szeretethiányos fiú alkotása. Szóba se jöhet, hogy én volnék a Munch sikolyához hasonlatos kép.

Nézegetem a többit és látom más anyukán is, hogy nem igazán megy a találgatás, sorra tévedünk. Mint amikor a diákok év végén izgatottan nyitják ki a bizonyítványukat, akkora kíváncsisággal nézegettem volna már én is azt a rajzot, amivel gyermekem minősít.

Türelmem fogytán, egyszer csak odafordulok a Kicsihez és rákérdezek, melyiket készítette ő, de még mielőtt kimondaná, vagy rámutatna, máris lefagyok, mert nagyon sejtelmesen és kajánul, olyan szivatósan néz rám a kérdés hallatán.

Nincs menekvés: a bal alsó sarokban a barna böhöm nagy harangfejű, erősen torz alak vagyok. Összeszedem magam és figyelemelterelésként csak annyit jegyzek meg feltűnés nélkül az anyukák koszorújában: – Nagyon klassz, filccel rajzoltátok?

Te hogyan elemzed a gyermeked rajzait?

Ez a Férjemnek is sok, azaz sokk. Már csak azért is, mert tudja, hogy én most rögtön arra gondolok, hogy azonnal fel kell keresnünk egy pszichológust ezzel a rajzzal. Szolidan tekereg mellettem és fülembe súgja, hogy biztos csak azért barna az arcom, mert barnahajú vagyok. Majd közelebb merészkedik a képhez, melynek részleteit ilyen körülmények között nem szeretném felfedni, így csak kellő távolságból hitetlenkedek. Férjem jelenti, hogy, amit messziről egy sikoltó szájnak nézek az egy nagy kerek krumpliorr és alatta egy vékonyan húzott, de mosolygó száj.

Mindenesetre az igazságtalanság nyilával az oldalamon a háromgyermekes anyák sokszor látott vendége is bekopogtat: a lelkiismeret furdalás. Hát igen ő az első gyerekem, aki minden nap bent alszik az oviban, a nagyok kedvükre délben hazaszállingóztak. Aztán eszembe jut a Kicsi agyszüleménye: a Manó is, aki a mélyhűtőbe dugja a lakkcipőmet, ha félévente elindulok a színházba. A Manó, aki a zongoratanár érkezése előtt eldugja a zongorakottát, és olykor ollóval kivágja a pizsama nadrágjának a térdét, poénból, aztán mindent letagad. Na ez a Manó rajzolhatta ezt a portrét is ajándékba.

Bizonyára nem pszichológusra van szükség, az marha egyszerű volna hetente egyszer elhordani és kész. Nem használna. Mindenről az anya tehet amúgy is, több idő, több közös játék, több „külön” időre, „csak rád figyelek” pillanatra van szükség…..de hát az lehetetlenség, nyáron és szünetekben így se dolgozok, még mindig jobb dolga van, mint a mai átlagnak, legalábbis ezzel biztatom magam időről időre, amikor a Manó támadásba lendül………..

Aztán kicsit felengedek, megenyhülök, mert eddig is tudtam, hogy ez a harmadik csemete különleges, mint általában a harmadik gyerekek. Szépen tud rajzolni, sokkal szebb embert tud, mint ami a falon lóg. Az óvó nénik utasítása: „Most pedig anyáknapi meglepetésként mindenki rajzolja le az anyukáját, nagyon szépre, legyen szája is orra is…….! ” Na szerintem a Manó ekkor magában felkacagott, nem szereti, ha túl nagy a körítés! Igazi meglepetéssel készült!!! Az is bevillant vigasztalásul, hogy lányom az iskolában, ugyanerre az alkalomra egy vízfestékkel kimunkált mosolygós anyukát festett, tilinkóval a kezében. Ó, ő meg szépít, hiszen csak furulyázni tudok, a tilinkót csak próbálgatom nagy ritkán.

Az is eszembe jutott, amikor kisiskolás koromban a tanító nénink felkért minket hasonló céllal, hogy írjunk az anyukánkról fogalmazást. Erőltetettnek találtam, miért írnék felszólításra ilyen személyes dolgokról, amit ez a banya is el fog olvasni, sőt felolvastat. Így csak kötelességből két mondatot firkantottam, a tanár szégyenletesnek titulált, anyukám sem repesett, de azért nem akadt fent rajta, mint én most a gyönyörű portré kapcsán. Úgy látszik ez családban maradt.

Az estém mindenesetre nem volt nyugodt ezek után, de fel a fejjel, jön a nyár, a közös vihánckodások ideje! Van egy évem, hiszen jövőre már családrajzot készíttetnek az ovisokkal!!! Szent szilvamag! Remélem, hogy azt majd bekeretezhetjük és a nappalinkba akaszthatjuk, olyan jó, és szép lesz! Drukkoljatok!

Jakabosné Kovács Judit, Mazsola Játszó és Manócska Muzsika foglalkozásvezető

Szólj hozzá Te is!

Legyél TE az ismeretosztó!
Kérünk, like-old és oszd meg ismerőseiddel a cikket, hogy lássák, te mennyire tájékozott vagy!

A babafalva.hu - Várandósságtól az első osztályig portál tizenkét éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket a szülés, a csecsemő gondozás, a gyermeknevelés, a családdá válás, az intézményekbe való beilleszkedés érintő sok-sok kérdésben, egészen az első osztályba lépésig.
Előző cikkNők és a pénz
Következő cikkMunkába járás ideje – mennyit is töltünk vele?

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..