Terhesség – Az a bizonyos első hónap

Terhesség - Az a bizonyos első hónap

A terhesség során mind intenzív fizikai, mind mentális változásokon megy keresztül a női szervezet és lélek. Ezen változások összessége annak érdekében jön létre, hogy a nő teljes egészében felkészüljön a szülés folyamatára és a későbbi gyermeknevelés csodálatos élményére. Most pedig a teherbeesés pillanatától egészen a terhesség tudatosulásáig megvizsgáljuk az első hónap fontosabb mérföldköveit.

A terhesség első hónapjának kezdete

Az első hónap az utolsó menstruációt követő harmadik héten kezdődik el, ugyanis a harmadik héten a petesejt megtermékenyül egy hímivarsejt segítségével és a petevezetéken át a méhbe kerül, hogy ott beágyazódhasson. A beágyazódás során normális reakció a szervezet részéről, ha kis mértékű pecsételő vérzése lesz az anyának.

Hímivarsejt, petesejt, kék.
pixabay.com

A szervezet ekkor elkezd termelni egy hormont, melynek neve korai terhességi faktor EPF – amely segít, hogy ne utasítsa el a babát a test, ne kezelje úgymond ismeretlen betolakodóként az elsőre szokatlan új életet – a már meglévőn belül 🙂

A jelentkező tünetek

A negyedik héten az úgynevezett hCG nevű hormon szabadul fel a nő testében, ez okozza majd az olyan kellemetlen tüneteket, mint a hangulati ingadozások, émelygés és hányás.

*** MINDEN A TERHESSÉGRŐL ÉS SZÜLÉSRŐL ***

Zöldségek, paprika, uborka, paradicsom, brokkoli, petrezselyem.
pixabay.com

A reggeli hányinger becsapós elnevezés ez esetben, ugyanis nem csak reggel jelentkezhet, hanem tulajdonképpen a nap bármely szakaszában, ez is egyén és szervezet függő. Vannak, akik nem csak ízekre, de már illatok megérzése után is egyenesen a falra másznak, hiába szerették addig mondjuk a frissen vágott fű illatát, várandós állapotban a rosszullét fogja el őket tőle.

TIPP – a hányinger ellen

Mivel éhgyomorra csak súlyosbodik a hányinger, ezért érdemes napközben is elrágcsálni egy két kekszet, illetve mindig tartani magunknál valami apró ételt. Többször próbáljunk kevesebbet enni és magasabb szénhidrát tartalmú ételeket.

A tünetek sajnos néhány anyukában odáig is fokozódhatnak, hogy ezek a kezdeti kellemetlenségek elkezdenek lelki síkon súlyosbodni. Magas mértékű aggodalmat keltve a mindennapokban, félelmet a gyerekneveléssel kapcsolatban, rossz érzést, ha eddig nagyon gyakran volt emberek között munka során. Hiszen elöntik a tudatot a gondolatok, hogy a baba megszületése után otthon kell majd maradni. Ezt különösen az intenzív szociális életet élő édesanyák veszik nehezebben, de itt is előfordulhat, hogy semmi lelki eredetű probléma nem áll majd fenn a várandósság alatt.

Egyéb tünetek lehetnek még a várandóssá vált szervezetben

A megduzzadt, érzékeny mellek, felfázásra emlékeztető, gyakori vizelési inger, melynek erősödése a növekedő méh miatt van, amely egyre jobban nyomni kezdi a hólyagot. Akár fémes íz is lehet a szájban és a fáradékonyság is velejáró kelletlenség. Különösen észrevehető, a kívánósság, egyes ételek iránti megmondhatatlan vágy vagy az eddig nagyon szeretett ételek elutasítása.

De leginkább az ötödik és hatodik hét során kezdenek jól érzhetően megjelenni a fizikai és mentális tünetek, melyekből már sejthető a várandósság.

Amennyiben még mindig bizonytalanok vagyunk, érdemes vásárolni egy terhességi tesztet, vagy ellátogatni a nőgyógyászunkhoz.

*** Szuper babakocsik webshopunkban ***

Ami érdekessége a dolognak, hogy nagyon sok nő észre sem vesz ezekből semmit, ez a szerencsés tábor az első trimeszter során teljesen problémamentes állapotban, békésen, kiegyensúlyozottan tölti a napjait. Esetleg módon felül energikus és jókedvű is. Izgatottan várja a múló hónapokat, hogy mihamarabb kezében tarthassa a bébit.

Fekete fehér fotó mosolygó kisbabáról.
pixabay.com

Ha az utóbbi tábort erősíted akkor mázlista vagy, kívánom, hogy minden ilyen zökkenőmentesen teljen a továbbiakban is!

Amennyiben pedig vannak kellemetlen tüneteid, kitartást kívánok! Hidd el, a gyermeked születése után kárpótol majd téged, mert még egy olyan csodálatos, földön túli élményt, amikor először tartod a picit kezeidben, azt hiszem…nem tapasztalhatsz más dolog által.

***** MINDEN, AMI A BABÁKNAK KELL *****

hirdetés
Ha van kimeríthetetlen téma és témán belüli kérdéskör ezen a csodálatos bolygón, úgy vélem ezek pontosan a gyereknevelés és a család témakörei. Minden nap hoz némi változást, mindig jönnek újabb és újabb fordulatok a világban, mindig lesznek időszerű kutatások, melyekről igenis érdemes írni. Önnön gyermekkori tapasztalatokat, személyes gondolatokat, szakmai cikkek fordításait öntöm szavakba. Az írás az életem fő mozgatórugója. Legyen szó cikkekről vagy versekről, izgalmasnak és gyönyörűnek találom az alkotás ezen módját. Az információáramlás könnyeden zajlik modern világunkban, ezért nagy lehetőség számomra, hogy egy ilyen nagyszerű közösséggel oszthatom meg mondandómat, mint amilyenek Ti vagytok!
Előző cikkMég csak kúszik a baba? – 8+1 tipp segítségével, így tanítsd meg járni!
Következő cikkPajzsmirigy megbetegedés a terhesség után és a szoptatás alatt – Kezelések, étkezés – 2. rész

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .