Az ajánlott védőoltásokról

Az ajánlott védőoltásokkal kapcsolatban is azok a kérdések merülnek fel leginkább, amik a kötelezőkkel kapcsolatban, kibővülve azzal a kérdéssel, hogy mennyire tartom fontosnak a beadatását, szükséges-e az oltás? Szóban és írásban adunk felvilágosító tájékoztatást, a végső döntést pedig a szülők hozzák meg. 

Ha az édesanya az oltás mellékhatásaitól vagy szövődményeitől való félelméről beszél, aggódik ezektől, akkor a tájékoztatás után megkérem, hogy még egyszer beszéljék meg a férjével és utána, együtt közösen döntsenek a gyermekük érdekében.

A Menjugate oltást feltétlenül fel szoktuk ajánlani a csecsemőkorban befejezett kötelező oltási sorozat után, úgy 6-7 hónapos korban. A gyermekrendelőben a gyermekorvossal egyeztetve azért ebben a korban tájékoztatjuk erről az édesanyákat, mert ugyan sokan úgy döntenek, hogy 1 éves kor után egy oltást kérnek inkább, de hogy aki még csecsemőkorban el szeretné kezdeni az oltatást, annak is el tudjuk kezdeni a 3 oltásból álló sorozatot.

A kullancs elleni FSME oltást akkor szoktuk ajánlani, ha olyan helyre megy táborozni, vagy nyaralni a gyerek, ahol fokozott a kullancsveszély, vagy az anyuka nyugodtabb, ha be van oltva a gyermeke.

Az ajánlott oltásokról

1. Meningococcus (neisseria meningitidis) elleni védőoltás

A meningococcus baktérium által okozott agyhártyagyulladás az utóbbi időben többször is felbukkant a sajtóba, nem kis pánikot keltve. A szülők kérdéseikkel halmoztak el bennünket az orvosi rendelőben, Kecskeméten is történt egy haláleset, az egyik óvodába járó kisfiú délután lett rosszul, orvoshoz vitték, majd utána hazamentek. Reggelig aludt, felébredve már nagyon bágyadt volt, bevitték a kórházba, ahol meghalt.

A meningococcus C baktérium elsősorban az orr és a torok nyálkahártyájában szaporodik és cseppfertőzéssel, szoros és folyamatos kontaktus (köhögés, tüsszentés, csókolózás) útján terjed emberről emberre. A baktérium nem képes sokáig az emberi testen kívül életben maradni, ezért a fertőzés vízvezetékek, uszodai víz, élelmiszerek és ivóvíz útján nem terjed. Különösen veszélyeztetettek a csecsemők és kisdedek 0-5 éves korig. Fokozottan érintettek a zárt közösségekben (iskola, kollégium, diszkó, szórakozóhely, katonaság) élők és az ott tartózkodók.

A meningococcus betegség nem feltétlenül jár agyhártyagyulladással. A meningococcus C baktérium a vérkeringésbe jutva ún. szepszist, vérmérgezést is okozhat. Ebben az esetben a véráramba került kórokozók gyors szaporodásba kezdenek és mérgező anyagokat termelve a hajszálerek elzáródását okozzák, ami viszont számos létfontosságú szerv (máj, vese, mellékvese) működésének károsodásához vezet. A bőr vérellátása is romlik, csökken a vérnyomás, a vizelet-kiválasztás megszűnik és a bőrön bevérzések, majd később elhalások alakulnak ki. Az állapot nagyon gyorsan romlik, és órák alatt életveszélyessé válhat! Gyakori a halálozás, ha a kezdeti, jellegtelen tünetek miatt nem ismerik fel időben a betegséget, és nem kezdik meg az antibiotikus kezelést. Gyakran a gyógyulás sem tökéletes, súlyos maradványtünetek (agykárosodás, epilepszia, látás-, halláscsökkenés vagy -vesztés, bőrelhalás, amputáció) a betegségből gyógyultak jelentős részénél fennmaradnak.

A megelőzés egyetlen hatékony eszköze a védőoltás. A meningococcus baktérium ellen kétfajta oltóanyag is forgalomban van. Az olcsóbb ún. poliszacharid vakcinák kétéves kor alatt nem hatékonyak, mivel nem hoznak létre immunmemóriát, hatásuk legfeljebb 2-3 évig tart, újra kell oltani.

A modernebb, ún. konjugált védőoltások drágábbak ugyan, de már 2 hónapos kortól alkalmazhatók, és mivel immunmemóriát hoznak létre, hosszantartó védettséget biztosítanak. 1 éves kor alatt 3 oltás, 1 éves kor felett 1 oltás szükséges a védettség kialakulásához.

2. A kullancs okozta agyvelőgyulladás elleni (FSME) védőoltás

Ezt a vírusbetegséget elsősorban kullancs terjeszti, de a kórokozó megtalálható rágcsálókban, rovarevő kisemlősökben és a fertőzött tehén és kecske tejében is. A fertőzés leggyakrabban tünetmentes marad, és így is életre szóló védettséget ad. Ha a betegség kialakul, két fázisban zajlik le, az elsőben influenzaszerű tünetek jelennek meg a fertőzést követő 7-14. napon, majd néhány nap múlva véget ér. Amennyiben kialakul a második heveny szakasz, akkor jelentkezhetnek az agyvelőgyulladásra jellemző tünetek, a betegség legsúlyosabb formája halálos is lehet. Fertőzött kullancsok az ország legnagyobb részén előfordulnak. De a fertőzött területeken nem minden kullancs fertőzött, és a velük való találkozás esetén nem feltétlenül alakul ki a betegség.
Az oltóanyag élő, legyengített vírusokat tartalmaz, és három oltásból áll. Újraoltásra háromévente van szükség. A befecskendezés helyén bőrpír, duzzanat és fájdalom léphet fel.

3. Influenza elleni védőoltás

Az influenza a legjelentősebb légúti vírusfertőzés. Cseppfertőzéssel terjed. Annak ellenére, hogy gyakoriságában alulmarad egyéb vírusos és más tüdőbetegségekkel szemben, jelentőségét gyors terjedése és fertőzőképessége adja. Három vírustörzset ismerünk ( A-, B-, C-), ezek számos altípussal, virológiai és járványtani típussal rendelkeznek.

Ennek a védőoltásnak a kifejlesztése igen érdekes kérdéseket vet fel, hisz tulajdonképpen minden évben új oltóanyagra van szükség, hogy a Távol-Keleten születő új törzsek ellen is védelmet nyújtson. A WHO egy influenza előrejelző rendszert működtet, amely évről-évre megpróbálja prognosztizálni a várható vírusokat, így a gyógyszergyárak összeállítják az arra az évre szóló influenzavakcinát. A hivatalos ajánlás szerint a különösen veszélyeztetettek az oltandók, azaz a súlyos idült betegségekben szenvedők, cukorbetegek, immunkárosodottak és a 60 év felettiek. A védőoltást elölt kórokozókat tartalmazó vakcinával végzik, melybe a prognózis szerint várható A- és B-vírus néhány altípusát illesztik. Az immunizáláshoz általában 1 oltás elegendő, újraoltásra minden évben szükség van, mert minden évben más altípusokat tartalmaz az oltóanyag. Mellékhatásként helyi reakciók (bőrpír, duzzanat) és általános reakciók (láz, fáradtság, rossz közérzet) fordulnak elő.

Szabó Béláné Rita védőnő

Forrás: www.szuleteshete.hu * Rövidített, szerkesztett változat

hirdetés
A Babafalva.hu - Várandósságtól az első osztályig portál tizenhárom éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket.
Előző cikkA várandóság és szoptatás alatti dohányzás veszélyei
Következő cikkAnyaság

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .