Az év kezdete, a párkapcsolatok vége?

Magyarországon évente több mint 20 ezer válást regisztrálnak. Ez azt jelenti, hogy naponta több mint 50 házasság romlik meg és döntenek úgy a párok – vagy legalábbis az egyikük –, hogy kilépnek eddigi házasságukból és beadják a válópert. A Viszony.hu kutatása szerint azonban a válások eloszlásában is van szezonalitás.

Minden bizonnyal pszichológiai okai lehetnek annak, hogy január első felében tervezik a legtöbb válást. A Google statisztikái szerint ilyenkor keresnek ugyanis rá a legtöbben a válóperre interneten. Az év végi ünnepek eltelte után döbbennek rá sokan, hogy házasságuk végleg megromlott és az év első hónapját már lázas kutatással töltik az interneten, hogy mindent megtudjanak a válás menetéről, a válóperről, annak ügyintézéséről.

A januári kiemelkedő érdeklődést több hullám követi az elkövetkező hónapok során. Valószínűleg ilyenkor azok is újra tisztázzák magukban a lehetőségeket, akik januárban már komolyan foglalkoztatott a kérdés, de érdemben még nem tettek semmit azért, hogy elváljanak. Február közepén és március végén mutatkozik még nagyobb érdeklődés az interneten fellelhető, válással kapcsolatos információk iránt. Az év második felében pedig november eleje jelenti a vízválasztót, amikor szintén jóval többen olvasnak utána a válóperes tudnivalóknak. Információ van bőven, a Google ugyanis több mint 40 ezer találatot ad jelenleg a válóper szóra.

A legnyugodtabb időszaknak a nyár tűnik a statisztikák alapján, amiből egyrészt az következik, hogy a nyári hónapokban jóval kevesebben foglalkoznak a válás gondolatával, másrészt pedig, akik már hónapok óta őrlődnek, lehet, hogy már az év elején beadták a válópert, így válásuk már folyamatban van a nyári hónapok alatt.

Hazánkban nem készült még arra vonatkozóan felmérés, hogy leggyakrabban melyik fél kezdeményezésére indul el egy válóper, de ha hihetünk egy korábbi amerikai felmérésnek, akkor a válások háromnegyedét a nők kezdeményezik. Hazánkban sem valószínű, hogy ez fordítva lenne.

fotó: freedigitalphotos.net

Erről a témáról a Párkapcsolat rovatban olvashatsz többet!

Szólj hozzá Te is!

Legyél TE az ismeretosztó!
Kérünk, like-old és oszd meg ismerőseiddel a cikket, hogy lássák, te mennyire tájékozott vagy!

A babafalva.hu - Várandósságtól az első osztályig portál tizenkét éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket a szülés, a csecsemő gondozás, a gyermeknevelés, a családdá válás, az intézményekbe való beilleszkedés érintő sok-sok kérdésben, egészen az első osztályba lépésig.
Előző cikkTéli levegőztetés újszülött korban, fagypont alatt
Következő cikkKarácsony utáni leégés kezelése

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..