Az iskolatáska jó beállítása fontosabb, mint a súlya

iskolatáska beállítása

Épp, hogy elkezdődött a tanév, és megkapták a gyerekek a könyveiket, máris rengeteg szülő cipeli a kicsik helyett az iskolatáskát, mert képtelen végignézni, ahogy a gyerek előre görnyed a súly alatt.Évek óta vitatéma, hogy túl sok a tankönyv, túl nehéz az iskolatáska. Az amerikaiak szerint a gyerekeknek legfeljebb a testsúlyuk tíz százalékát szabadna rendszeresen cipelni, míg a német szakemberek már a testsúly egyharmadában szabnák meg a határt. Magyarországon mindkettőnél sokkal szigorúbb a 2005 óta élő jogszabály: a szükséges tanszerek és az iskolatáska tömege együtt sem haladhatja meg a három kilogrammot.

Kövesdiné Martin Nóra gyógytornász maga is több gyermeket nevel, és véleménye szerint ezzel a problémával túlságosan sokat foglalkozunk. – A testsúly húsz százalékának megfelelő terhelés nem okoz gondot egy egészséges iskolásnak. Egy harminc kilós gyereknél ez hat kilogramm, aminél általában nem nehezebb az iskolatáska. Bármilyen furcsának tűnik, jó tartásnál nyugodtan lehet a gyerekeket terhelni, erősödik a hátizomzatuk. Persze, ha a táska nem megfelelő, a gyerek kisebb terhelésnél is szenved a cipeléstől, sőt eleve utálni fog iskolába járni. De nem hiszem, hogy a tankönyvek csökkentése lenne a megoldás. A lényeg, hogy amikor bepakoltuk, akkor próbálja fel a gyerek, és úgy állítsuk a pántokat, hogy a táska hátfala simuljon a gyerek hátára. A merev falú, de hátra simuló kialakítás segíti a súlyelosztást, de az kevés, hogy egy táska ergonóm, nagyon fontos, hogy a pántjai megfelelően feszesre legyenek beállítva. Ha túl hosszú a pánt, lóg a táska a gyereken, a súly fájdalmasan a gyerek vállára nehezedik, amit azzal kompenzál, hogy előre görnyed, és próbálja a terhet a hátával megtartani.

fotó: freedigitalphotos.net

A vállpántot feszesre kell húzni, amelyik táskán van derékpánt az még jobb, mert azzal pluszban rögzíthetjük. A rossz beállításnak sok következménye lehet. A gyerek előre görnyedt, rossz tartása gerincferdüléshez vezethet, a vállak túlterhelése miatt nyaki és vállfájdalom, sőt rendszeres fejfájás is jelentkezhet.

– A magyar családok gyermekenként átlagosan 22 ezer forintot költöttek az alap iskolaszerekre (füzetek, rajzfelszerelés, írószerek stb.) online vásárláskor, derült ki a JátékNet.hu statisztikáiból – mondta el Bognár Ákos ügyvezető. – Ehhez jönnek még az olyan kiegészítő felszerelések, mint az iskolatáska, a tolltartó vagy éppen a tornafelszerelés és persze a tankönyvek: utóbbiak önmagukban is 10–15 000 forinttal növelik az iskolakezdés költségeit. Iskolatáskára átlagosan körülbelül 10 ezer forintot szánnak a családok; minden tizedik vásárló több mint 15 000 forintot költ el csak erre.

Az első két év a legfontosabb a kisiskolások táskájának szempontjából. Vannak olyan márkák, melyek az iskolatáskákat is S, M, L méretekben gyártják, hiszen az elsős kisgyerekeknek is különböző nagyságra van szükségük, attól függően, hogy picike, törékeny kislányról, vagy nagyobb termetű fiúról van szó – javasolja Kövesdiné Martin Nóra.

fotó: freepik.com
hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .