Babák, akik elbúcsúztak

vendegbaba_1_2501.jpg

A vetélés, halvaszülés, korai halál olyan tragédia a szülők számára, melynek gyászát nem ismeri el a környezet, ezért nem kapják meg azt a támogatást, amely megkönnyítené a veszteség feldolgozását. Singer Magdolna gyásztanácsadóval beszélgettünk a korai veszteségekről.

– Miért kell külön foglalkozni a korai veszteségekkel, miben más, mint egy hozzátartozónk elvesztése?

A pre-és perinatális veszteségek gyásza sok tekintetben eltér a hozzátartozónk halálakor érzett gyásztól. Nem egy valóságos személyt, sokkal inkább egy álmot kell elgyászolni, a reményeket, az anyává, felnőtté válás lehetőségét, a biztonságos világba vetett hitet. Ugyanakkor különösen az anya számára sokkal több, mint egy álom, hiszen testében hordta gyermekét, és igen erős szeretetkapcsolat alakult ki köztük. Az anya szó szerint a testének egy részét veszíti el, ezért a veszteség óriási.

– Mi okozza a legnagyobb nehézséget a babájukat vagy magzatukat elvesztett pároknak?

A nőknek sérül az anyaságuk, a meglévő gyermekkel szemben is bűntudatuk lesz, rossz anyának érzik magukat. Gyakori, hogy kismamák és kisbabák iránt gyűlöletet éreznek, ami szégyennel jár, önelégtelenség érzéssel, önutálattal. A férfiak kudarcként élik meg, és úgy érzik, nem védték meg kis családjukat. A veszteség igen komolyan próbára teszi a kapcsolatot is. Egyes párokat még jobban összehoz, másokat szétdob.

Máképpen gyászol egy férfi, másképpen egy nő. Egy magzat esetében ez különösen érvényes, az anya-magzat kapcsolat miatt. Többnyire tehát a nő az, aki mélyebben átéli a veszteséget, nagyobb a fájdalma. Ezt néha a párja nem érti meg, egy idő után már ő is azt mondja, amit a környezet: Lépj már túl rajta! Ez persze feszültséget okoz, hiszen a nő elveszítheti az utolsó támaszát is. Többnyire azonban a férfiak, ha maguk nem is élik át hasonló mélységben a veszteséget, mindent elkövetnek, hogy támaszuk legyenek a feleségüknek. Nehéz helyzetben vannak a férfiak, erősnek kell látszaniuk, mivel erre szocializálták őket – de ezt a feleség sokszor nem hálával fogadja, hanem érzéketlenséggel vádolja társát.

Hogyan reagál a környezet, mennyire értik, érzik át a szülők gyászát?

Általában is zavar van a mai kultúránkban a gyász körül, az emberek nem tudnak viszonyulni egy halálesethez. Kisbaba elvesztése esetén ez a zavar még fokozottabb. Bagatellizálják a történteket, hiányzik a megértés. Gyakran barátságok mennek tönkre, ha ilyen veszteség történik valakinél.

Kifejezetten megnehezíti a gyász feldolgozását a környezet viszonyulása a babaelvesztéshez. Míg egy nagyszülő, vagy házastárs elvesztésekor senki nem mondja, hogy ne búsulj, majd jön a következő, addig egy gyermekelvesztés esetén ez bizony egy tipikus reakció, sőt, megesik, hogy megróják a szülőket, ha szomorkodni látják őket. Nem kapják meg tehát azt a társas támogatást, ami egy más jellegű halál esetében természetes.

–  Hogyan lehet egy ilyen veszteséget feldolgozni, majd továbblépni?

A gyászt komolyan kell venni, és lehetőleg nem egy azonnali várandósságba menekülni, hanem előbb lelkileg is felkészülni egy következő baba fogadására. A gyász feldolgozásának a lényege: az érzelmek átélése és kifejezése. Igyekezni elfogadni, hogy a sokféle érzés – fájdalom, harag, igazságtalanság érzés, bűntudat – a gyász velejárója. Az érzéseket azonban ki is kell fejezni: verbálisan és írásban egyaránt. Jó, ha van egy családtag, vagy barát, aki fáradhatatlan a meghallgatásban.

Ezek a családi tragédiák azonban bármilyen fájdalmasak is, ajándékot is adnak a szülőknek. Érettebbé válnak, bölcsebbé, gazdagabbá, és ennek tudatába is kerülnek, és képesek értékelni azt a gazdagodást, amit kisbabájuknak köszönhetnek.

– Milyen szakemberekhez fordulhatnak a párok, hogyan tudsz te segíteni egy ilyen helyzetben?

Minden ősszel önsegítő csoportot indítok a Budapest Hospice Házban babájukat elveszített szülők számára. A találkozások kéthetente történnek, és tavaszig tartanak. Szívből ajánlom, tapasztalataim szerint a sorstársi közösség ereje a leghatékonyabb gyógyító erő! Ez díjtalan, mivel ezt önkéntes munkában végzem.

A másik lehetőséggel viszont díjazás fejében lehet élni: egyéni személyes segítő beszélgetéseket is vállalok anyákkal, apákkal. Érdemes segítséget kérni, mert ha nem sikerül eljutni a történtek feldolgozásában egy viszonylagos jó állapotig, akkor annak bizony sokféle negatív következménye lehet, és kihatással lehet a következő várandósságra és szülésre is. Sokszor egyetlen találkozás is nagy változást képes elindítani!

Sajnos kevesen vagyunk, akik szakértő módon tudnak segíteni a babájukat elveszített szülőknek. Jó lenne, ha sokkal több önsegítő csoport indulhatna, ehhez azonban képzett vezetőkre lenne szükség. Ősztől ezért azt tervezem, hogy perinatális gyásztanácsadó kurzusokat indítok, hogy az egész országban mindenütt lehessen segítséget kapni.

hirdetés

5 EDDIGI KÉRDÉSEK

  1. E cikket olvasva megmozdult bennem ismét az a hiány, amit éreztem e témával kapcsolatban.
    Pont tegnap egy éve, hogy átéltem 22 hetes magzatom hirtelen elvesztését. Senkinek sem kívánom, de ma már tudom, mindennek úgy kellett lennie ahogyan történt. Gyermekünk azt a kincset ajándékozta nekünk sorsával, amiért keményen meg kellett dolgoznunk, s fejlődésünket szolgálta.
    A vetélést követően azonnal ott dübörgött a kérdés bennem, hogy miért? S tudtam, ahogyan a fogantatás is éveket váratott magára, úgy ennek is lelki okai lehetnek. Így hát elindultam, elindultunk egy rögös és kitaposatlan úton, hogy feldolgozzuk veszteségünket, s választ kapjunk kérdéseinkre.
    Sajnos a téma óriási hiánnyal küszködik. Önsegítő csoportokat kerestem fel, de nem találtam téma specifikus környezetet, segítőt. Volt bizony, hogy a segítő hozzá nem értése eredményezett nehézséget, de mentem tovább és tovább, s válaszok, segítségek érkeztek lassan.
    Tudom, min kell keresztül mennie egy anyának a hozzátartozók, barátok -valóban elbagatelizáló kijelentései miatt. S tudom milyen munka megtanulni a belső feszültségekkel való szembenézést, mekkora nehézség önmagamnak is bevallani rejtett érzelmeket, elfolytott indulatokat, gondolatokat.
    Ezeket a mintákat szinte csak szakembertől tudtam integrálni, hiszen a társadalmunk, a környezetünk egy régi, elavult séma szerint él. De sajnos azok csak tovább görgetik a gondokat, takargatják inkább és huss tovább lépünk rajta.
    Hosszan sorolhatnám, de a folyamat ami magam mögött van fájdalmas, de életem leg értékesebb része. S ma, hogy ismét várandósan nézek a jövő elé, más értékekkel, más személyiséggel lehetek valódi anyává.

    Remélem sikerül e rejtett és homályos valóságot egyre szélesebb körben felkarolni, és átvezetni minnél több nőt egy ilyen esemény után egy másfajta, érzésekkel teli világba.
    Kívánok a cikk szerzőjének ehhez sikeres munkát és sok segítőt.

  2. Sziasztok!
    Személy szerint nagyon- nagyon jó ötletnek tartom, remélem meg is valósul az elképzelés.
    Való igaz, hogy ilyenkor nem tudják az emberek, de még a szülésznők és orvosok sem a kórházban, hogy miként viselkedjenek a gyermeküket elvesztő párokkal. Sajnos én már átéltem egy halva szülést. Szörnyű érzés.
    A férjemmel túléltük, de bizony vannak olyan párok, akik nem tudják közösen feldolgozni, szerintem igenis kell a segítség.

  3. Iszonyú lehet elveszíteni egy babát, ez tény. Akiknek pl. abrotuszuk volt, azok is egy életen át hordozzák a tettük következményeit. Van, aki befelé ffordulóvá válik,mert nincs kivel megbeszélnie a fájdalmát.Hát még ha halva szülésről, vetélésről, vagy ne adj isten bölcsőhalálról van szó! Na az aztán mindennél rosszabb lehet! De tényleg egy ún. szakértő kell az ilyen tragédiák feldolgozásához aki jó pénzért elmondja a véleményét, aztán útjára engedi a szerencsétlen anyukát? Hm! Nem tudom.

Hozzászólás a(z) Andi bejegyzéshez Mégsem szólok hozzá

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .