Vekerdy Tamás magyar író és pszichológus Budapesten született 1935. szeptember 21-én. Egyetemi tanulmányait az ELTE jogi karán végezte, majd a BTK pszichológia szakát is teljesítette. Dolgozott házitanítóként, illetve a Nemzeti Színház statisztájaként. A Család és Iskola külső, majd belső munkatársa lett, később munkálkodott a Színház- és Filmművészeti Főiskola óraadó pszichológiatanáraként. 1992–1998 között a Miskolci Egyetem neveléstudományi tanszékén volt docens. 1991 óta a nappali Waldorf-tanárképzés szervezője és vezetője.
Munkássága mély nyomot hagyott a világon, tanításai és sokrétűsége végeláthatatlan időre beleírta magát a történelembe. Gondolatisága tiszteletreméltó egyénre vall, írásai tanulságos ismeretanyagot adnak mind a köznapi ember, mind a családok, szülők számára is.
2019. október 9-én hajtotta örök álomra a fejét, 84 éves korában az otthonában. Iránta érzett tiszteletből és megemlékezésből íme néhány gondolat, Vekerdy Tamás tollából:
„Ki mondta, hogy a jó tanuló a tehetséges ember? Épp ellenkezőleg: a tehetséges és kreatív ember deviáns, egyenetlenül fejlődik, és utálja, amihez nincs kedve. El vagyunk tájolva, amikor a gyerekeinket a jó tanulásra űzzük.”
„A szülő a gyermek cinkosa kell legyen a szigorú tanítóval, tanárral szemben. A gyereknek tudnia kell, hogy következménye van annak, ha otthon nem végzi el a házi feladatát, nem pakolja be a másnapra szükséges tankönyveket. De azt is tudnia kell, hogy a szülő kiáll mellette, ha hétvégére 47 matekfeladatot adtak fel háziként. Ilyenkor kell beírni az üzenőbe, hogy családi gondok miatt a házi feladatot a gyerek nem tudta megoldani.”
„A mese az egyetlen hatékony etikai oktatás a kisgyerekek számára, mert abban van jó és rossz, a legkisebb királyfi megküzd a sárkánnyal, vagyis felveszi a harcot a rossz ellen. Van benne élet és halál, igazmondás és hazugság, vagyis minden, ami egy etikai világképhez tartozik.”
„Ne legyünk tökéletes anyák, nem is tudunk azok lenni, ne szorongjunk, ne görcsöljünk ezen. Éljünk úgy, mintha többé-kevésbé normális emberek lennénk. Az élet nehéz, és együtt küzdjük magunkat végig ezen a gyerekeinkkel. Nem tökéletesnek, nem zseniálisnak kell lenni. Amikor lehet, jelen kell lenni. Kongruensnek, önmagammal azonosnak kell lenni.”
„A szülőknek egy dolguk van: az elképzelhető legnagyobb pozitív elfogultsággal kell a saját gyerekükre tekinteniük. Az lát jól, aki szeret!”
„Őrület, hogy a gyerek minden percét be kell osztani. Edzés, úszás, tánc, angol, mulatság, ezeken majd lefoglalkoztatják azt az idegesítő gyereket. Ahelyett, hogy hagynák otthon bambulni, merengeni, magában eljátszani, a kádban, vagy inkább az udvaron egyik kisvödörből a másikba önteni a vizet. Nincs sarazás, nincs homokozás. Játszóház van. Marhaság. Kevés elemű, egyszerű élet kell a gyereknek, attól nyugszik meg.”
„Csak a jó minőségű tanár lehet mesterré, csak az a tanár, aki maga is élvezi, amit csinál, akinek a számára a tanítás, az együttlét a gyerekekkel, a világra való rácsodálkozás élmény és öröm. Aki nem a biztos, egyetlen válaszokat tudja, hanem akit a bizonytalan sokféleség csábít állandó továbbkutatásra.”
„Kamaszkoromban költő akartam lenni, az anyám azonban közölte velem tizennégy éves koromban, hogy az igazi tehetség ilyenkorra már kitör, rajtam pedig nem látszik. Kitörölhetetlen emlék. Mit csinált ezzel szemben apám? Darabonként megdicsérte a verseimet? Szó sincs róla. Vett nekem egy stilisztikát, és beleírta kézzel: Tamáskám, én azt kívánom neked, hogy ne legyél költő, mert az egy nagyon nehéz életsors. De ha mégis verseket szeretnél írni, akkor forgasd ezt haszonnal.”
Nyugodjék békében Tanár úr!
Amennyiben szívesen olvasnátok tőle, (ide kattintva) éritek el webshopunkban könyveit.
Kiemelt kép forrása: MTI, Idézetek forrása: www.citatum.hu
