Ezeket a teákat igya, ha teherbe akar esni

Sok nő azt hiszi, hogy teherbe esni könnyű, és már az első hónapban sikerül is. Azonban az igazság az, hogy nem ritka, hogy hosszú hónapok telnek el, míg végre pozitívat mutat a teszt. A jó hír az, hogy vannak olyan gyógyteák, melyek fogyasztásával nagyobb eséllyel kopogtat a gólya. Hogy melyek ezek, arról Dr. Bérczy Judit, a Budai Endokrinközpont endokrinológus főorvosa beszélt.

Cickafark
Az éhgyomorra fogyasztott cickafark teára sok nő esküszik, ugyanis olyan hatóanyagokat is tartalmaz, mely segíti, a normál tüszőérést, a sárgatest hormon termelődését. Lehetőleg mesterséges édesítőszer és cukor nélkül igya, mert azok befolyásolhatják a progeszteron szintjét, továbbá fontos, hogy csakis az ovuláció előtti időszakba fogyassza! A cickafark tea az egész szervezetre kifejtett kedvező hatása és a lelki sebek, tüskék gyógyírjaként szintén szolgálja a sikeres baba projektet.

Palástfű

ID-10029608

A cickafark mellett a palástfű tea a legnépszerűbb a babára vágyó nők körében, főleg azoknál, akiknél rendszertelen a ciklus, illetve ha peteérési problémákkal küzdenek. Fogyasztása kifejezetten ajánlott azoknak, akik teherbe szeretnének esni, ugyanis segíti a méhnyálkahártya felépítését, erősíti a méhet és jó hatással van a beágyazódásra is. Teáját fogyassza naponta 2-szer az ovuláció után!

Barátcserje

„Barátcserje segítségével hamar szabályossá válhat a hóbortos menstruációs ciklus, így könnyebben ki lehet számolni az ovulációs időszakot. Jó hatással van továbbá a sárgatest zavarára, valamint csökkenti a magas prolaktin szintet is, ami a peteérési zavarokért felelős. Egész ciklus alatt szedhető és a kellemetlen alhasi görcsöket is eredményesen mérsékli. Amennyiben az ízét esetleg nem szereti, tabletta formájában is kapható. A nőkre gyakorolt áldásos hatásait a modern orvostudomány kísérleteinek eredményei is igazolták.”- mondja dr. Bérczy Judit, a Budai Endokrinközpont endokrinológus főorvosa.

Málnalevél

A málnának sokan csak a gyümölcsét fogyasztják, pedig levele is értékes elixír, hiszen remek méregtelenítő hírében áll, ami többek között segíti a teherbeesést. Leggyakrabban palástfűvel együtt alkalmazzák, de önmagában is fogyasztható. Napi 2 decivel javíthatja a fogamzás esélyét, mivel segíti a peteérést és a beágyazódást, valamint javítja a petesejt minőségét. Kedvező hatással van gyermekláncfű-leveles teakeverék komponenseként az inzulin háztartásra, melynek optimalizálása szinté növeli a teherbeesés esélyét.

Forrás: Budai Endokrinközpont

 

hirdetés

21 EDDIGI KÉRDÉSEK

  1. Kedves Babafalva! 31 éves nő vagyok 2 gyönyörű gyermek anyukája.A harmadik babóval közel 1 éve próbálkozunk..endometriozis petefészek cisztám volt műtöttek vele még a gyerekek előtt.Az első babám a gyógynövényeknek köszönhetően lett irrigáltam ittam is cickafarkfű és diólevél felváltva.Rendszertelen a ciklusom is.Elkezdtem újra irrigálni és inni ezeket a teákat.Javasol még valamilyen teát ezek mellé esetleg?

    • Kedves Katalin!

      A cikkben említett teák közül a cickafark fűből, a palástfűből, vagy a barátcserjéből készült teákat emelném ki, melyek segítik a peteérést és a megtermékenyített petesejt beágyazódását.

      Amivel kiegészíteném, az a menta tea, mely a tüszőérést stimuláló hormon termelését segíti elő. Kúraszerűen érdemes fogyasztani (5 nap), napi kétszer, a menstruációs ciklusod tüszőérési időszakában. Önts egy bögre forrásban lévő vizet egy púpozott teáskanálnyi szárított mentalevélre, hagyd 5-10 percet ázni, majd szűrd le és fogyaszthatod is.

      Mézzel és cukorral is fogyaszthatod, ízlésed szerint. 🙂

      Sok sikert és jó egészséget kívánunk Nektek!

  2. Sziasztok!Tanácsot segítséget szeretnék kérni!!!Tavaly májusban volt teljes pajzsmirigy eltávolításom, Eutirox 150est szedek,43 éves vagyok a párommal nagyon szeretnénk babát,7hónapja probálkozunk sikertelenül kezdek elkeseredni.Mit tanácsoltok melyik teát?Már nemérdekel az sem ha nagyon rossz az íze csakhogy azt tudjam közölni a párommal lessz babánk.Elöre is köszönöm a válaszokat!!!

  3. Sziasztok. 40 éves vagyok, első baba project, egyedülállóként donoros inszem lesz szeptemberi tervezessel. Elég sok gondom van, pm alulműködéssel és magas prolaktinnal is kezelnek, bromocriptint szedek,mert van egy hipofízis mikroadenomám. Nem vészes. A magas prolaktintól (800-1000-1100)viszont volt hogy nem volt peteérés, ez egyszer fordult elő. A fentiekkel nincs gond, kezelve vannak. Megkezdtük az inszemhez az előkészületeket. Kaáli intézet, nőgyógyászati szűrések, átjárhatósági, stb. Viszont van egy hátsófali miómám, 2*1 cm. Befelé domborodó. Ez nehezítheti a teherbeesést, korai vetélést okozhat, koraszülést, stb. Bár a mérete még kicsi, az elmult 3-4 evben 3-3 mm-t nőtt. Viszont emiatt lehet hogy lombikkal indítunk, várom a kaáliból a véleményt. Azt mondta a dokim hogy a mioma ösztrogendominancia miatt alakul ki, de nekem olyanom nincs,legalábbis a hormonprofilom normalis, a mensesem is 25-28 napos. Gondolom ha ilyen problémám lenne az látszódna a hormonprofilon. A mióma eltüntetésére szeretnék valami természetes módot, palástfű teáról olvastam sokat hogy ez erre nagyon jo. De nekem mivel normális a mensesem és méhnyâlkahàrtyam is tökéletes vastag, ezért félek hogy ebve is belekavarna. Mert hogy azt írjàk róla rendezi a ciklust, stb. de nekem nem kell rendezze. A többi tea ugyszinten. A petefeszkem mukodeset viszont fokozni kene. Az Antimüller hormonom ugyan még jó, de lehetne jobb is, 1,1 lett az eredmény, Kaáliban csinálták. Nekem meggyőződésem hogy a fenti problémáim a négyféle fogamzásgátló + duphaston meg provera kezelesek miatt alakultak ki, az akkori nődokim nem igen tudta mit muvel, ugy hogy nekem fennallt eloszor egy pm. tulmukodese allapot, majd ket radiojod kezelesnek koszonhetoen lett szerzett alulmukodesem. Ezt egyszeruen nem tudta az endokrinologus bellitani. A nogyogyasz nyomta belem a sok hormonalis vacakot mert volt pecsetelesem es nagyon sok, darabos mensesem mindig. Ugy gondolta igy oldja meg. Miutan osste vissza vereztem allandoan fogamzasgatlo mellett ha kellett, ha nem, es brutalisan omlott (fel ora volt nappalra egy ejszakai ultra betet, es az utolso mm-ig veres volt es alvadt ver darabos), akkor elegem lett es kukaba vagtam a fogamzasgatlot. ( szedettek velem Jangget, Dienillet, Milligestet, vegul Reziat). Dokit valtottam es akkor derult ki hogy a prolaktinom az egekben, a tsh-m is rossz,a gyogyszer egyszeruen nem szivodott fel. Az uj doki dobott egy hatast konkretan, es azt kerdezte ki volt az a nagyon okos ako nekem figamzasgatlot irt es minek??? Ugyanis nekem tilos! Pm hormon melle nem szedunk, mert a fog gatlo gatolja a letrix felszivodasat. Erdekes modon miutan elhagytam, mindjart jo lett. Szoval engem kicsinaltak a sok hulye hormonnal. Vmelyik fog gatlotol alakult ki a hipofizis adenomam is,es sztem a miomam is. Remelem okulnak masok az esetembol. Mivel nincs parkapcsolatom es mar nekem idom nincs kivarni hogy legyen, babat pedig nagyon szeretnek, ezert vagtam vele egyedul hosszas vivodas utan a babaprojectbe. Szoval, a fentiek ismereteben mit tanacsoltok, melyik teat lenne erdemes nekem fogyasztanom miomara ugy hogy a tobbi dologba ne kavarjon be? Nem kene hogy elmasdzon a ciklusom vagy meg vastagabb legyen a nyalkahartyam, igy is a 20. nao korul nekem 18 mm.

    • Kedves Szilvi,

      Nagyon bátor vagy, hogy teljesen egyedül vágsz bele a babaprojektbe. Sok erőt és kitartást, no meg persze mielőbbi „két csíkos” tesztet kívánunk Neked! A kórtörténeted fényében, arra kérünk, hogy a kezelőorvosoddal egyeztess a teákat illetően – biztos, ami biztos.

      További csodás napot; Babafalva csapat

  4. Sziasztok mi 6 hónapja próbálkoztunk.ez volt az első teás hónapom.mensi után cickafark reggel este.ovu után palástfű szintén reggel este.vasárnapra nem várom és már tegnap és ma is gyönyörű 2 csíkosat teszteltem ?

  5. Szia én ugyan ezzel küzdök de miota iszomo a palástfü , málnalevél cickafark teát ami az orvosom is ajánlott. Be ált a ciklusm és az ovuláciom is helyrejött. én csak ajánjani tudom.

  6. Sziasztok nekem policisztas petefeszkem van.Szeretnenk gyereket a ferjemmel de nehezen jon ossze emiat.voltam vele orvosnal.Szerintetek ezek a teak kozul segitene valameik?

    • Kedves Zsuzsa! ha PCOS-ed van, akkor inzulinrezisztens is, előbb azt kell rendbe tenni egy jó endokrinológussal, utána rendeződhet a PCOS is, és ha nincs más gond, biztos jönni fog a baba 🙂

Hozzászólás a(z) Móni bejegyzéshez Mégsem szólok hozzá

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .